Új magyar légitársaság indul


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Még ebben az évben elindulhat a Malév megszűnése után maradt űr kitöltésére a Hungarian World Airways (Magyar Légiutak a Világra – MLV Zrt.) – közölte a német BizTravel értesülésére hivatkozva az azutazo.hu.


Értesüléseik szerint a társaság vezetői között van a Civil Társulás az Új Magyar Légitársaságért ügyvivője, Lévai Péter is. Ő még szeptemberben elmondta egy sajtótájékoztatón, hogy arab, ázsiai és európai befektetők biztosíthatják az induláshoz szükséges 640 millió eurót.

A portálnak Csiky László, az MLV vezérigazgatója elmondta, valóban tervezik a légitársaság elindítását, és ez még a idén meg is történik. A korábbi hírek márciusról szóltak, de ez az időpont, már csak az engedélyek megszerzése miatt is, illuzórikus – tette hozzá.

A portál idézi az osztrák „Aero Telegraph”-ot, amely szerint Csiky otthonosan mozog a légitársasági berkekben. Dolgozott a Malévnál, station managere volt az Austrian Airlinesnak és a közlekedési tárca alkalmazottja is volt. Továbbá alapítója volt az ABC Air Hungary teherszállító társaságnak, de az 2010-ben, 12 év működés után, megszüntette tevékenységét.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.