Új magyar ügyvezető került a Tungsram élére


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Képes Kálmán személyében új ügyvezető igazgató került a csődeljárás alatt álló Tungsram Operations Kft., valamint a Tungsram-csoport több tagvállalata élére; Jörg Bauer eddigi elnök-vezérigazgató leköszön ezekről az ügyvezetői pozíciókról – tájékoztatott Tungsram csütörtökön.

A közlemény felidézi, hogy Jörg Bauer, a GE Hungary korábbi elnöke 2018-ban vásárolta meg a Tungsramot a GE-től, amely be akarta zárni a vállalatot. A cégvezető akkor a kormánnyal szorosan együttműködve lépett, és a támogatást is megkapta ahhoz, hogy megmentse a vállalatot, amelynek átalakítására a GE feltételei miatt öt évet szántak.

Az elmúlt évek alatt a kormány támogatásával, stratégiai partnerségével elindult a Tungsram átalakítása, megszülettek azok a területek, üzletágak, amelyek a jövőt biztosíthatták volna. Ezen ágazatok még mindig fennmaradhatnak, de az EXIM Bank csődegyezséget kizáró szavazatát követően sokkal nehezebb körülmények között – írták.

Hozzátették, hogy az öt év letelte előtt a Covid, az energia- és nyersanyag-áremelkedés, majd az ukrajnai háború megakadályozta a terv teljes megvalósulását, végül pedig az EXIM Bank váratlan inkasszója és elzárkózása a megegyezéstől sem támogatta a folyamatot. Ez utóbbi fejlemény következményeként a Tungsram jelenleg a felszámolás kezdetét várja.

A közlemény szerint Képes Kálmán, az új ügyvezető igazgató hatalmas nemzetközi tapasztalattal és kapcsolatrendszerrel rendelkezik, a Tungsramhoz születése óta, édesapja révén is kötődik, de kiválasztásakor a szakszervezetek ajánlása is sokat nyomott a latban. Az új vezető abban bízik, hogy a hűséges beszállítóik és vevőik támogatásával, a munkatársaik elkötelezettségével megoldást találnak a jövőre.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.