Jobsgarden: Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Új otthonfelújítási programot indít a kormány 108 milliárd forint keretösszeggel az 1990 előtt épült családi házak energetikai korszerűsítésére: egymillió forint önrész mellett maximálisan 6 millió forintos támogatás vehető igénybe, amelynek fele kamatmentes hitel, másik fele vissza nem térítendő támogatás – jelentette be az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján.
Steiner Attila elmondta, olyan ingatlanokra vehető igénybe a támogatás, amelyek rendelkeznek vezetékes gázzal, további feltétel az épület életvitelszerű használata.
Az állami program forrásait nyílászárók cseréjére, a melegvizes rendszer korszerűsítésére, épületek hőszigetelésére és gázkazáncserére használhatják az igénylők.
A hitel és a támogatás 50-50 százalékos arányától el lehet térni a járás fejlettségi szintjétől, valamint a pályázó jövedelmi helyzetétől függően, de a vissza nem térítendő összeg nem haladhatja meg a 3,5 millió forintot – tette hozzá.
Hangsúlyozta, a program egyik célja, hogy a háztartások a beruházással fogyasztásukat a rezsitámogatott sáv alá csökkentsék, és megjegyezte, hogy az uniós elvárásoknak megfelelően a támogatott felújítással 30 százalékos energiamegtakarítást kell elérni. Ennek igazoláshoz a beruházás előtt és után is energiatanúsítványt kell készíttetni – mondta.
A lakossági épületenergetikai korszerűsítés összhangban van a kormány azon céljával is, hogy az alacsonyabb energiafelhasználással csökkenjen az ország energiaimport kitettsége és növekedjen energiaszuverenitása – jegyezte meg.
Steiner Attila elmondta: költségvetési előfinanszírozással valósul meg a program, a kormány a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközön (RRF) belül további forrásokat tervez fordítani energiahatékonyságot javító beruházásokra, így a későbbiekben ez kiterjedhet a középületek korszerűsítésére is.
Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára arról beszélt, hogy várhatóan 20 ezer családi ház energetikai korszerűsítését teszi lehetővé a program, amelynek részleteit rövidesen közzéteszik. A tervek szerint a pályázatok június elején nyílhatnak meg.
A kamatmentes hitelt nyolc év alatt kell visszafizetni, a pályázaton nyertes családok 26 és 35 ezer forint közötti törlesztőrészletre számíthatnak – fogalmazott az államtitkár. Az energetikai korszerűsítési program finanszírozása a Magyar Fejlesztési Bankon (MFB) keresztül folyik majd; a teljes, 108 milliárd forint keretösszeg ötöde vehető igénybe gázkazáncserére. A programnak köszönhetően várhatóan 127 milliárd forint értékű építőipari beruházás valósul meg – tette hozzá.
(MTI)
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
2024 első negyedévében 2779 új lakás épült, 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, 9,3 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!