Újraindította a gyártást a győri Audi Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Audi Hungaria Zrt.-nél egy műszakban újraindult a járműgyártás a présüzemben, a karosszériaüzemben, a lakkozóban és a járműszereldében – közölte a vállalat kommunikációs vezetője kedden.

Czechmeister Mónika közölte, hogy a járműgyártásban mintegy kétezer ember kezdett el dolgozni első lépésben, a vállalatnál mintegy ötezren álltak már munkába a 12 ezer 800 munkavállalóból.

Az Audi a koronavírus-járvány elleni védekezés miatt kialakult nemzetközi helyzet és az alkatrészellátásban mutatkozó bizonytalanság miatt március 23-án állította le a termelést Magyarországon. A motorgyárban április 14-én indult újra a termelés a hathengeres benzines motorok gyártásával, amelyhez az április 20-i héten egy hathengeres és egy négyhengeres motorgyártó sor is csatlakozott.

A járműszereldében műszakonként jelenleg mintegy kétszázötven autót gyártanak, a termelést a következő hetekben fokozatosan szeretné felfuttatni a vállalat – mondta Czechmeister Mónika.

A gyártósoron az Audi Hungaria valamennyi modellje megtalálható, a Q3, a Q3 Sportback, az A3 Cabriolet, a TT Coupé és a TT Roadster is – tette hozzá.

Az Audi szerszámgyára is csaknem teljes kapacitással készít szerszámokat és karosszériaelemeket. A műszaki fejlesztés területén pedig a „megszokott munkarendben” folyik a munkavégzés – közölte a kommunikációs vezető.

Kitért arra is, hogy a motor- és a járműgyártásban, valamint az irodai területeken is átalakították a munkahelyeket az egészségügyi előírások szerint. A munkavállalók egészségének védelme érdekében „technikai és szervezési intézkedéseket valósítottak meg”, emellett bizonyos munkaterületeken maszkot is biztosítanak.

A jelenleg nem dolgozó munkavállalók a vállalat által elrendelt szabadságukat töltik.

A győri székhelyű Audi Hungaria Zrt. az Audi konszern tagja, az Audi és Volkswagen konszern központi motorszállítója.

Tavaly 1,184 milliárd euróval nőtt az Audi Hungaria Zrt. árbevétele 2018-hoz képest, így elérte a 8,561 milliárd eurót. Nyeresége 85 millió euróval 355 millió euróra csökkent.

2019-ben összesen 1 millió 968 ezer 742 motor készült Győrben, 14 ezer 441-gyel több, mint 2018-ban. A gyártósorról legördült járművek száma pedig az előző évhez képest 64 ezer 817 darabbal, 164 ezer 817-re nőtt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 19.

Adathalász SMS-ekre figyelmeztet a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató

Adathalász SMS-eket küldenek csalók látszólag a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. nevében, a rövid szöveges üzenetben útdíjtartozásról értesítik a felhasználót, és azt kérik, hogy jelentkezzen be az SMS-ben érkezett linken – hívta fel a figyelmet a szolgáltató.

2024. június 18.

EY: adatlopásoktól rettegnek a vásárlók

Egyre több vevő aggódik amiatt, hogy a vásárláskor megadott adatai kiszivárognak, ami a kereskedőket is lépésre kényszeríti – mutat rá az EY legfrissebb, 30 ország több mint 23 000 fogyasztójának megkérdezésével készült nemzetközi kutatásából.

2024. június 18.

PwC: a CSRD feladja a leckét a vállalatoknak

Bár a cégek többsége (63%-a) bizakodó azzal kapcsolatban, hogy felkészült lesz az EU kötelező vállalati fenntarthatósági jelentéstételről szóló irányelve, a CSRD-követelmények teljesítésére, de sokan még nem igazán tudják, hogyan – derül ki a PwC első alkalommal elkészített Global CSRD Survey kutatásából.