Üzembe helyezte ezredik csomagautomatáját a GLS Hungary, a Packeta 800-nál tart


A GLS Hungary üzembe helyezte 1000. csomagautomatáját Budapesten az Allee bevásárlóközpontban, ezzel a Magyarországon is elérhető csomaglogisztikai szolgáltatók közül elsőként érte el ezt a mérföldkövet – közölte a társaság.

Ugyanakkor jelezték: az optimális lefedettséghez még több automatára van szükség, ezért 2023-ban is folytatják a hálózat bővítését. Az e-kereskedelem térnyerésével egyre több és változatos igényt kell kielégítenie a csomaglogisztikai szolgáltatóknak, amelyhez elengedhetetlen a szolgáltatási kör és infrastruktúra bővítése, modernizálása. A GLS Hungary az elmúlt egy évben csaknem 800 új csomagautomatát telepített.

Várszegi Péter, a GLS Hungary CsomagPont osztályának vezetője hozzátette: a 223 településen üzemletetett eszközök 21 százaléka a fővárosban, 31 százaléka vármegyeszékhelyen található, a fennmaradó 48 százalék pedig kisebb-nagyobb településeken.

A több mint 2200 futár mellett az egy csomagirányító központból, 90 depóból és a több mint 2000 átadópontból álló hálózatával a GLS Hungary Magyarország egész területén elérhető az ügyfelek számára. A Budapest melletti Alsónémediben működő telephelyük nemzetközi csomagirányítóként, a GLS kelet-európai régiójának központja is – írták.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a GLS General Logistics Systems Hungary Csomag-Logisztikai Kft. árbevétele 2021-ben 68,749 milliárd forint volt, egy évvel korábban pedig 57,609 milliárd forintot tett ki. A társaság 2021-ben 18,717 milliárd forint nyereséggel zárt, 2020-ban 15,443 milliárd forint volt az adózott eredménye.

Eközben a Packeta Hungary csomagautomatáinak száma 800-ra nőtt tavaly év végére az év eleji 29-ről, és a hálózat további bővítését tervezik – közölte a logisztikai szolgáltató.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.