Vágtat az ipar


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Júniusban az ipari termelés 4,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző havi alig 0,4 százalékos emelkedés után. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés növekedése 3,1 százalékra lassult a májusi 3,8 százalékról, az előző hónaphoz viszonyítva pedig 1,2 százalékkal csökkent – erősítette meg hétfőn második becslése alapján a múlt kedden kiadott előzetes adatait a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az első fél évben 3,5 százalékkal volt nagyobb a változatlan áron számolt ipari kibocsátás, mint az előző év azonos időszakában.
A feldolgozóipar termelése júniusban 4,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A járműipar kibocsátása 2,0 százalékkal, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 6,6 százalékkal emelkedett. Az élelmiszeripar termelése 4,3 százalékkal nőtt tavaly júniushoz viszonyítva.
Az ipari export 2,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A járműgyártás kivitele 4,3, míg számítógép, elektronikai, optikai termékek exportja 5,8 százalékkal nőtt.
Az ipar belföldi értékesítése 6,7 százalékkal, ezen belül a feldolgozóiparé 7,6 százalékkal volt nagyobb júniusban az előző év azonos hónapjához képest.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. december 4.

Többet kellene költenie a hazai kkv-knak digitalizációra

Visszafogottság jellemzi a magyar kkv szektort, ha a digitalizációról van szó. A jelenlegi turbulens gazdasági környezetben sokan inkább a kivárásra játszanak, hátha javulnak a gazdasági mutatók. Noha a K&H kkv bizalmi index harmadik negyedéves kutatási eredményei alapján visszaesés látszik a szektor informatikai beruházási hajlandóságában, a bank szakértője szerint akár versenyképességük megőrzésének kulcsa is lehet a digitális megoldások irányába történő fejlesztés.