Ötödével nőtt az építőipari termelés az első félévben

Szerző: Adó Online
Dátum: 2018. augusztus 10.
Címkék: ,
Rovat:
Júniusban az építőipari termelés a nyers adatok szerint 28,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a májusi 15,3 százalékos emelkedés után. Az előző havihoz mérten 7,2 százalékkal emelkedett a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelés.

Az első fél évben 19,1 százalékos volt az építőipari termelés növekedése az előző év azonos időszakához mérve – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Júniusban az épületek építésének volumene 15,2, az egyéb építményeké 48,8 százalékkal nőtt. Az épületeknél oktatási, ipari, kereskedelmi és lakóépületek építése, az egyéb építményeknél továbbra is út-, vasút- és közműépítések hozták a növekedést.

Az első fél évben 13,9 százalékkal nőtt az épületek építése és 28,0 százalékkal az egyéb építményeké.

Az építőipari vállalkozások június végi szerződésállománya 62,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, bár az új szerződések volumene júniusban mindössze 0,6 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest. Az épületek építésére kötött új szerződések 12,1 százalékkal elmaradtak a tavaly júniusi adattól, ezzel együtt is a teljes szerződésállomány 7,5 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál. Az egyéb építmények építésére 8,1 százalékkal több új szerződést kötöttek, ezen belül különösen nagy értékűeket a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére. Ezzel az egyéb építmények június végi szerződésállománya 82,9 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbi szintet.

A második negyedévben az építőipar termelői árai 9,2 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévinél 2,3 százalékkal voltak magasabbak. Éves összevetésben az épületek építésében 11,7, az egyéb építmények építése vonatkozásában 6,9, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben 9,3 százalékkal nőttek az árak.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek:


Drágult a gázolaj
2019. január 18.

A Mol bruttó 3 forinttal emelte a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a 95-ös benzin ára nem változott.

Lassulhat a világgazdaság – infografika
2019. január 18.

Lassul, de azért még nem olyan nagyon – röviden így foglalhatók össze az idei világgazdasági növekedés kilátásai. India pedig tovább jön felfelé. Az InfoTandem infografikája.

Tőzsdére megy az MKB
2019. január 17.

A közgyűlés határozott a nyilvánosan működő részvénytársasággá alakulásról és az elsőbbségi részvények törzsrészvényekké alakításáról.

Másfélszeresére nőttek a bankolási díjak 2013 óta
2019. január 17.

Másfélszeresére nőttek a bankolási díjak 2013 óta

Körülbelül a másfélszeresére nőttek a banki szolgáltatások díjai 2013 óta, s jelentősen emelkedett a készpénz mennyisége is: mintegy 6 ezer milliárd forintnyi fizetőeszköz van forgalomban - mondta Trencsán Erika, a BankRáció.hu hitelszakértője csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Theresa May: a brit kormány nem állítja le a Brexitet
2019. január 16.

Theresa May brit miniszterelnök egyenes utalást tett szerdán arra, hogy kormánya a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeit tartalmazó megállapodás előző esti parlamenti elutasítása ellenére sem kívánja leállítani a Brexit-folyamatot.