Változhat az idősek vásárlási idősávja Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter online tájékoztatóján elmondta, hogy az egyeztetése után a kormány nyitott a szabályok módósítására.

Az üzletek december 24-i nyitvatartásáról Gulyás Gergely azt közölte: a kereskedelmi dolgozói szakszervezetnek igaza van abban, hogy ha az idősek vásárlási sávja hatályban marad, akkor megfontolandó, van-e értelme a december 24-i nyitvatartásnak. Így a vásárlási idősávról szóló kormányzati döntés után lehet határozni a nyitvatartásról – mondta.

A boltokban való létszámkorlátozásra vonatkozó kérdésre azt mondta: látják azt a problémát, hogy a boltokban időként nagy tömegek vannak, és az is igaz, hogy a karácsony előtti időszakban ehhez az idősek vásárlási idősávja is hozzájárulhat, így ezt a két problémát együtt érdemes orvosolni.

A kormány egyeztetett kereskedelmi szervezetekkel, Novák Katalin tárca nélküli miniszter pedig csütörtökön egyeztet az Idősügyi Tanács tagjaival, ezek eredményeként pedig a kormány nyitott arra, hogy a jelenlegi szabályokon változtasson. Erről pénteken vagy szombaton tudnak tájékoztatást adni.

A táppénzszabályokkal kapcsolatban közölte: a kormányhivatalokat arra utasította a kabinet, hogy a táppénzzel kapcsolatos eljárásokat lényegesen gyorsabban folytassák le, így ha munkahelyi megbetegedésről van szó, akkor mindenki hozzájuthat a 100 százalékos táppénzhez.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. május 30.

A Szerencsejáték Zrt. 821 milliárd forint árbevételt ért el tavaly

Eredményes évet zárt a Szerencsejáték Zrt. 2022-ben, 821 milliárd forint szerencsejátékokból származó árbevételt és 25,9 milliárd forint adózott eredményt ért el, az EBITDA mutatója pedig 37,2 milliárd forintra növekedett – közölte a Szerencsejáték Zrt. a kedden eljuttatott közleményében.

2023. május 30.

Átalakította a gondolkodást az infláció

A harmincas, negyvenes, ötvenes éveikben járó magyar vásárlók döntéseit immáron alapvetően befolyásolja az infláció, részben jobban odafigyelnek arra, mit vásárolnak, részben csökkentették a nem feltétlenül szükséges beszerzéseiket – derül ki a 30 és 59 év közöttiek körében végzett K&H biztos jövő felméréséből. A megkérdezettek 92 százaléka jobban odafigyel arra, hogy mit, hol érdemes megvenni. Ez a falvakban élők esetében majdnem mindenkire igaz, ám a fővárosban élők 80 százaléka is jobban körülnéz, mielőtt a pénztárcájához nyúl. A nők szintén jobban figyelnek erre, mint a férfiak.

2023. május 30.

Az MI terjedésével állások tömegei alakulnak át

A mesterséges intelligencia már most is fontos szerepet játszik az élet szinte minden területén, térhódítása várhatóan még nagyobb méreteket ölt majd az elkövetkezendő években. Ez a dinamikus fejlődés megállíthatatlan, tudatosan azonban előnyt kovácsolhatunk a technológiából. A rugalmasság és a gyors válaszreakció jelenthet megoldást mindazok számára, akiknek munkáját kiváltja majd az MI.