Vasúti logisztikai vállalatban szerzett többséget a Waberer’s csoport


A Waberer’s International lezárta a Petrolsped csoport többségi, 51 százalékos részesedésének felvásárlását, így Magyarország egyik vezető vasúti logisztikai szolgáltató társaságának akvizíciójával belépett a döntően vasúti szolgáltatásokat igénybe vevő speciális  szállítmányozási szegmensbe – közölte a társaság.

Kiemelték, a tranzakcióval a Waberer’s csoport jelentős lépést tesz multimodális szolgáltatási portfóliójának kiépítése, valamint vasúti logisztikai képességeinek fejlesztése felé.

Ismertették, a Petrolsped meghatározó piaci pozícióját mutatja, hogy a vasútvállalati árbevétel rangsorban az elmúlt években a TOP 3 szereplő között volt. A csoport – részben saját vasúti járművekkel – döntően Magyarország és Románia területére fókuszálva nyújt kötött pályás szállítmányozási szolgáltatásokat közvetlenül, valamint lányvállalatain (Pultrans, illetve PSP Cargo Romania) keresztül. A vállalat által szállított főbb árucsoportok közé tartoznak többek között a mezőgazdasági termékek, az építőipar vagy erőművek nyersanyagai, olajtermékek és járművek.

A Petrolsped egy korszerű intermodális terminál építésének végső fázisában van Dél-Magyarországon, amely várhatóan már 2024-től alapot jelenthet a Balkán és Nyugat-Európa közötti intermodális fuvarozás támogatásához – írják a közleményben.

A Petrolsped csoport – a jelen tranzakció keretében megvásárolt tagvállalatokkal számolva – 2022-ben 53 millió eurós konszolidált árbevételt ért el 4,7 millió eurós kamat és adófizetés előtti eredmény (EBIT) mellett.

A közleményben Barna Zsolt, a Waberer’s International Nyrt. elnök-vezérigazgatója az akvizíció zárása kapcsán hangsúlyozta, hogy a vállalat szignifikáns növekedési lehetőséget lát a vasúti szállítmányozásban egyrészt az új hazai ipari és autóipari beruházások miatt, másrészt azért, mert meglévő ügyfeleik egyre inkább az alacsony szén-dioxid-kibocsátású logisztikai szolgáltatások felé fordulnak.

A Waberer’s cégcsoport Európa meghatározó, saját flottával rendelkező logisztikai vállalata, Magyarország piacvezető komplex logisztikai szolgáltatója, 2900 tehergépjárműből álló modern flottát üzemeltet, és mintegy 250 ezer négyzetméter korszerű raktárt kezel. Ezzel a régió legnagyobb logisztikai kapacitása felett diszponál.

A 75 éves tapasztalattal rendelkező vállalat részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén a prémium kategóriában kereskednek. A részvények a pénteki kereskedést 3770 forinton zárták, árfolyamuk az elmúlt egy évben 1750 forint és 3940 forint között mozgott.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Márciusban 10,4 százalékkal csökkent az ipari termelés

2024 márciusában az ipari termelés volumene 10,4, munkanaphatástól megtisztítva 2,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – közölte szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. május 7.

OC: Emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.

2024. május 7.

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.