Jobsgarden: Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Nem gazdasági fordulatra, hanem finomhangolásra van szükség. A kormány változatlan célja, hogy Magyarország 2030-ra elérje az EU fejlettségének 90 százalékát – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az új versenyképességi stratégia ismertetésekor.
Idén 2-3 százalék közötti gazdasági növekedésre számít a kormány, de 2025-ben elérhető és hosszú távon is fenntartható a 4 százalék körüli növekedés – mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, ahol a kormány által elfogadott 2024-2030-as új versenyképességi stratégiát mutatta be. Nagy Márton kifejtette: a növekedés ebben az évben az exportpiacok átmeneti gyengesége miatt nem éri el a 4 százalékot, de hosszú távon ezzel már nem számolnak.
A gazdaságot nem felülről szemlélik és nem mutatószámrendszert használnak, a versenyképességi stratégia csaknem 1300 vállalat közvetlen vagy szakmai szervezeteken keresztül közvetített javaslatai alapján épült fel – fogalmazott.
A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: nem gazdasági fordulatra van szükség, hanem finomhangolásra.
A kormány változatlan célja, hogy Magyarország 2030-ra elérje az EU fejlettségének 90 százalékát. Ehhez szükség van arra, hogy a foglalkoztatási ráta 85 százalékra emelkedjen, a beruházási ráta pedig 30 százalékra a GDP arányában, ezen belül a vállalati beruházási ráta 20 százalékra – fejtette ki.
A miniszter célként említette a gazdaság újraiparosítását, ahol a termékexport a GDP arányában eléri a 100 százalékot, a feldolgozóipari részarány pedig a 30 százalékot. Hozzátette: Magyarországnak 2030-ra a világ 20 legversenyképesebb országa közé kell kerülnie.
Kitért arra, hogy a beruházások mennyisége mellett a termelékenység minőségi javulása szintén elengedhetetlen a konvergencia és a versenyképesség növeléséhez, a minőség mellett ugyanakkor a mérethatékonyság is hangsúlyos. Megfelelő mérethatékonyság mellett a vállalatok ki tudják gazdálkodni a bért, valamint a növekedéshez szükséges további feltételeket – mutatott rá.
Nagy Márton a legfontosabb irányelvek között említette egyebek mellett a magas színvonalú munkaerő biztosítását, a mobilitásösztönzést és a képzési támogatásokat, a reálbérek folyamatos és egyenletes emelését, a jövedelemkülönbségek csökkenetését, a vállalatok hatékonyságának és versenyképességének ösztönzését, valamint a támogatott hitel- és tőkeprogramokat.
A miniszter ismertette: a versenyképességi stratégia kiemelt célja a hazai beszállítók fejlesztése, a kutatás-fejlesztés és az innováció támogatása, illetve a magyar tulajdonú ipari vállalatok erősítése, „magyar bajnokok” kinevelése.
(MTI)
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
2024 első negyedévében 2779 új lakás épült, 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, 9,3 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!