Visszaesett az építőipar


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Áprilisban az építőipar termelése 7,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, és munkanaphatással kiigazítva 7,3 százalékkal kisebb volt a márciusinál.

Az év első négy hónapjában 3,5 százalékkal csökkent az építőipar termelése a múlt év azonos időszakához viszonyítva – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal.

Márciusban még 4,3 százalékkal nőtt az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz viszonyítva, és 11,5 százalékkal emelkedett az előző hónaphoz képest.

Áprilisban az épületek építése 0,8 százalékkal, az egyéb építményeké 14,5 százalékkal esett vissza éves összevetésben. A három építőipari ágazat közül az épületek építésének termelése 6,2 százalékkal, az egyéb építmények építése 26,1 százalékkal lett kisebb. A speciális szaképítésben 7,8 százalékkal nőtt a termelés.

Az építőipar termelésének áprilisi értéke 329,9 milliárd forint volt, aminél idén csak januárban volt kevesebb, alig haladta meg a decemberi érték 68 százalékát.

Az áprilisban megkötött új szerződések volumene 15,3 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 21,0 százalékkal, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 9,9 százalékkal volt alacsonyabb. Az építőipari vállalkozások április végi szerződésállománya 12,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A magasépítési szerződések volumene 22,9 százalékkal a mélyépítési szerződéseké 6,7 százalékkal nagyobb volt, mint egy évvel korábban.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 22.

Nagy kihívás a karbonsemlegesség elérése

Az Európai Unió 2050-re kitűzött klímasemlegességi célját a hazai vállalatok közül egyre többen ismerik, de elsősorban nehézségként, nem pedig lehetőségként tekintenek rá. „A cégvezetők tisztában vannak azzal, hogy iparáguk környezeti lábnyoma számottevő – de saját szerepüket kedvezőbbnek ítélik meg, mint az iparágukét” – mutatta be a K&H fenntarthatósági indexe mögött meghúzódó kutatás eredményeit Suba Levente, a pénzügyi csoport fenntarthatósági vezetője.