Visszatért az infláció


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A megelőző három hónap deflációja után júliusban visszatért az infláció: az árszínvonal 0,1 százalékkal nőtt.


Júliusban 0,1 százalékkal nőtt az árszínvonal éves összevetésben; júniushoz képestt a drágulás 0,2 százalékos volt. A  szezonálisan kiigazított havi maginfláció 0,2, az éves 2,6 százalékos volt; a nyugdíjas fogyasztói kosár havi szinten 0,2, éves összevetésben 0,4 százalékkal csökkent – közölte honlapján a KSH.

Júliusban éves szinten az élelmiszerárak 0,4 százalékkal csökkentek. Ezen belül a cukor ára 18,5 százalékkal, a liszté 14,0 százalékkal, az étolajé 12,4 százalékkal csökkent, az idényáras élelmiszerek 10,1 százalékkal kerültek kevesebbe, a péksütemények ára pedig 3,1 százalékkal volt alacsonyabb, mint tavaly júliusban. Drágult viszont a tej 7,9 százalékkal, a sajt 7,0 százalékkal, valamint a sertéshús 2,8 százalékkal. A szeszes italok ára 2,6 százalékkal csökkent egy év alatt, míg a dohányáruké átlagosan 18,9 százalékkal emelkedett.

A háztartási energia ára csökkent a legnagyobb mértékben, 12,0 százalékkal. Ezen belül a vezetékes gázért 16,9, a távfűtésért 11,4, az elektromos energiáért 11,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni tavaly júliushoz viszonyítva.

Áfa törvény és számlázás szabályainak gyakorlati alkalmazása

Ízelítő a tematikából:

  • Gyűjtő számla
  • Számla korrekciók szabályai
  • Az adóalap meghatározása, valamint az adóalap utólagos csökkenésének esetei és elszámolása
  • A külföldi fizetőeszközben kifejezett ellenértékes ügyletről kibocsátott számla sajátossága

Előadó: Sike Olga főosztályvezető-helyettes, NAV

Bővebb információ és jelentkezés>>

A szolgáltatások díja 1,8 százalékkal nőtt egy év alatt, ezen belül a víz- és a csatorna díja átlagosan 10, a helyi tömegközlekedésé 6,9 százalékkal csökkent.

A járműüzemanyagok ára 1,4 százalékkal volt magasabb idén júliusban, mint egy évvel korábban. A ruházkodási cikkekért 1,0 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkekért 0,4 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.

Az MTI által megkérdezettt makroközgazdászok arra számítanak, hogy az infláció jövő év végére nagyjából 3 százalékosra emelkedik.

Adómozaik 2015

1. nap – 2014.11.24.

10.00-11.00 – Art – Dr. Kovács Ferenc
11.00-12.00 – Tao – Dr. Németh Nóra
12.00-13.00 – ebédszünet
13.00-14.00 – Számvitel – Tóth Mihály
14.00-15.30 – ÁFA – Sike Olga

2. nap – 2014.11.25.

10:00-11:30 – Tb, ellátások – Farkasné Gondos Krisztina
11.30-11.45  – szünet
11:45-13.15  – Járulékok – Széll Zoltánné
13:15-14:15 – ebédszünet
14.15-15.45 – SZJA – Dr. Andrási Jánosné

Helyszín: Lurdy Konferencia és Rendezvényközpont


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.

2024. május 8.

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

A növekvő működési bevételeknek és a kontrollált költségeknek köszönhetően az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta az Erste Bank az első negyedévet: a működési eredmény 40 százalékkal 62,8 milliárd forintra, az adózott eredmény pedig közel 29 milliárd forintra nőtt az előző évi 6,3 milliárd forint profit után – jelentette be Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.