GVH: számos ponton módosít a Viber hatósági eljárás miatt
Számos ponton módosít a Viber internetalapú üzenetküldő szolgáltatás a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően – közölte a hatóság pénteken.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) visszavonta a Global Faktor Zrt. hitel és pénzkölcsön nyújtására vonatkozó tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását – tájékoztatta a jegybank szerdán.
A közlemény szerint a faktorcég késedelmesen küldte meg az MNB számára a 2021. évre vonatkozó pénzmosási, illetve auditált éves jelentését is, míg a tavalyi évre, valamint 2023 első két negyedévére vonatkozó auditált jelentési kötelezettségének nem tett eleget – írták.
Az MNB megállapította, hogy a pénzügyi vállalkozás érdemben nem működik együtt, nem jogkövető, illetve nem tanúsít az üzletileg megbízható (prudens) működéshez szükséges, a szabályozott piacokon működő pénzügyi intézménytől elvárható ésszerű és a szakma szabályai szerint egyaránt elvárható magatartást és gondosságot.
A jegybank szerint a Global Faktor Zrt. működésére vonatkozó tartós, évek óta fennálló folyamatos adathiány egyrészt jelentős működési kockázatot hordozott magában, másrészt akadályozta az MNB felügyelési tevékenységének ellátását.
Az MNB a határozat közlésének napjával elrendelte a pénzügyi vállalkozás végelszámolását. Végelszámolóként – a jogszabályi előírásnak megfelelően – a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló NKft-t jelölte ki.
Közölték: csekély piaci súlya miatt a cég tevékenységi engedélye visszavonásának nincs érdemi hatása a pénzügyi piacokra. A társasággal szemben fennálló esetleges fizetési kötelezettségeiket az érintett ügyfeleknek változatlanul teljesíteniük kell – tették hozzá.
(MTI)
Számos ponton módosít a Viber internetalapú üzenetküldő szolgáltatás a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően – közölte a hatóság pénteken.
Az AutoWallis csoport 89,1 milliárd forint árbevételt ért el az első negyedévben, 11 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. Adózás utáni eredménye 1,48 milliárd forint lett, 70 százalékkal csökkent a tavalyi első negyedévhez képest – közölte a vállalat pénteken.
Az ukrán-orosz háborúra reagálva az Európai Unió a közelmúltban újabb gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Az egyik legfontosabb változás, hogy bizonyos, az orosz cégek vagy szervek részére nyújtható, biztosítható vagy értékesíthető szolgáltatások, amelyek eddig a szankciók alól mentességet élveztek, 2024. június 20. napjától csak hatósági engedély birtokában végezhetők majd. Melyek ezek a szolgáltatások? Honnan szerezhető be az engedély és milyen feltételeknek kell majd megfelelni? Mivel a határidő vészesen közeleg, ezért a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársai, dr. Bognár Alexandra és dr. Suller Noémi segítenek eligazodni az új szabályozásban a fenti kérdések megválaszolásával.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!