Zuhantak a beruházások az első negyedévben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nemzetgazdasági beruházások volumene 2013 első negyedévében 8,7 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva, míg az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított volumenindexek szerint 3,8 százalékkal mérséklődtek a beruházások – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
 


Az adatok szerint az előző több mint két és fél évben bővülő feldolgozóipari beruházások a tárgynegyedévben csökkenésbe fordultak: január-márciusban 13,2 százalékkal maradtak el 2012 első negyedévétől.

A nemzetgazdasági beruházások első negyedévi, az előző év azonos negyedévéhez viszonyított 8,7 százalékos visszaesésén belül az építési beruházások jelentősen, 19,2 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól. A gép- és berendezés beruházások viszont – a szállítás, raktározásban történt növekedés hatására – 0,4 százalékkal emelkedtek.

A nemzetgazdasági ágak többségében továbbra is csökkenést regisztrált a KSH. 2013 első negyedévében az energiaipar beruházásainak volumene 30,5 százalékkal volt kevesebb az előző év azonos időszakához viszonyítva, amit a hálózatbővítések, -fejlesztések mérséklődése okozott. A feldolgozóipari alágak kétharmadánál volumencsökkenés következett be. A nagyobb súlyt képviselő ágazatok közül jelentősen visszaestek a beruházások a gyógyszeriparban és a járműgyártásban a bázishatás miatt. A lakásépítések erőteljes visszaesésének következtében az ingatlanügyletek nemzetgazdasági ág beruházásainak volumene 19,7 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

A szintén nagy súlyt képviselő szállítás, raktározás beruházásai – a jelentős volumenű járműbeszerzések ellenére – 4,7 százalékkal estek vissza az első negyedévben. Továbbra sem bővültek az oktatás nemzetgazdasági ág és humán-egészségügyi, szociális ellátás ág beruházásai – írja a KSH.

A csökkenő tendencia ellenére hét nemzetgazdasági ágban növekedést regisztrált a statisztikai hivatal. Számottevően, 38,7 százalékkal emelkedett a beruházási volumen a víz- és hulladékgazdálkodás területén a víztisztítási és csatornázási projektek eredményeképpen.

A közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás ágban a beruházási teljesítmény jelentős, 34,7 százalékos bővüléséhez továbbra is az árvízvédekezéssel kapcsolatos nagyprojektek és a katasztrófavédelmi fejlesztések járultak hozzá. A bányászat, kőfejtés nemzetgazdasági ág beruházásainak volumene 81,2 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a kőolaj- és földgázkitermelésben megvalósult egyedi nagyberuházás következtében.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 23.

DLA Piper: átalakulóban a hazai energiapiac

Magyarország energiaimport-kitettsége 85 százalék feletti, de ez az arány a klímasemlegesség felé tett lépésekkel csökkenthető. A kilátások pozitívak: gáztárolóink jelenlegi töltöttségi szintje a régióban az egyik legmagasabb, naperőművi kapacitásunk mintegy 6 ezer MW, illetve a lakossági villamosenergia-fogyasztás is csökkenő tendenciát mutat. A DLA Piper Hungary szakértői sorra vették azokat a tényezőket, melyek az energiaszektor átalakulására a legnagyobb hatással bírnak.

2024. május 23.

EY: Új EU-s szabályozás mutatja, mi a kibervédelem minimuma

Hatalmas károkat okoz a kiberbűnözés a pénzügyi szektorban, amire az Európai Unió választ kíván adnia az úgynevezett DORA rendelettel. A már jövőre élesben működő kiberszabályozás segít felkészíteni az európai, köztük a hazai pénzügyi szervezeteket az online támadások kivédésére – hívja fel a figyelmet az EY. A vállalatoknak jól felfogott érdeke, hogy megfeleljenek a DORA által nyújtott minimális elvárásoknak, de érdemes egy jóval komplexebb, személyre szabott megközelítés alkalmazni, hogy mindenképp elkerüljék a komoly anyagi és reputációs kárral járó biztonsági incidenseket.