Bejegyzések bevétel címkével

2024. április 2. Cégvilág

Megduplázta profitját, csúcsévet zárt az OPUS

Egy év alatt megduplázta profitját az OPUS GLOBAL Nyrt., így történelmi csúcsot jelentő, 45 milliárd forintos nettó eredményt ért el a szintén rekord, 686 milliárd forintos árbevétel mellett. A cégcsoport az éves jelentéssel egy időben közzétette első hosszútávú stratégiáját – jelentette a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

2023. december 11. Cégvilág

130 éves lett a Pátria Nyomda

Éppen 130 évvel ezelőtt, 1893-ban alapították a Hazánk Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaságot, amely az ügyviteli, üzleti és a biztonsági nyomdatermékek gyártásában is meghatározó szerepet betöltő Pátria Nyomda elődjének számít. A cég napjaink egyik leginkább beruházásigényes ágazatának piacvezetője, ennek megfelelően üzemük a napokban egy 8 werkes, B1-es Heidelberg nyomógéppel bővült, melyet rövidesen egy újabb korszerű berendezés is követ. A vállalat fennállása során először, idén átlépheti a 10 milliárd forintos forgalmat, közben pedig az exporttevékenység terén is ambiciózus tervei vannak.

2023. november 9. Cégvilág

A Magyar Telekomnál a vártnál jobban nőtt a profit és a bevétel

A Magyar Telekom Nyrt. adózott nyeresége 24,7 milliárd forint volt, éves bázison 33,3 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben, konszolidált árbevétele 13,3 százalékkal 216,2 milliárd forintra nőtt – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében.