Bejegyzések gazdasági bűnözés címkével

Gazdasági bűnözés: élen az ügyfélcsalások – infografika
2020. június 5. Cégvilág

Gazdasági bűnözés: élen az ügyfélcsalások – infografika

A gazdasági bűnözésről készített friss globális felmérés alapján a vállalatok 35 százaléka tapasztalt ügyfelek által elkövetett csalást az elmúlt 24 hónapban. A PwC megelőző, 2018-as kutatása során még csak 29 százalékos volt ez az arány, ám a legnagyobb mértékben épp az ügyfélcsalások szaporodtak meg azóta, így mostanra átvették a vezetést. Közvetlenül utánuk a kiberbűnözés következik, 34 százalékkal, de 30 százalék feletti arányt ért el a hűtlen kezelés, illetve a korrupció is. Az ötödik helyre a pénzügyi és számviteli csalások jöttek be, effélékkel a vállalatok 28 százaléka találkozott. A PwC kétévente megismételt kutatása során ezúttal 99 ország több mint 5 ezer vállalatát kérdezték meg. Közülük 47 számolt be arról, hogy az elmúlt két esztendőben valamilyen csalást tapasztalt a működése során – ez két évtizede a második legmagasabb arány. Ügyfél által elkövetett csalás alatt azt értik, amikor egy cég termékeit vagy szolgáltatásait jogtalan módon használják fel, vagy azokkal kapcsolatos megtévesztő gyakorlatot folytatnak (ilyen lehet például a jelzálogcsalás vagy a hitelkártya-csalás). E csalások világszerte valamennyi régiót érintik. A leggyorsabb növekedést most a Közel-Keleten mérték, ahol a korábbi 36-ról 47 százalékra ugrott az áldozatul…

2020. május 28. Cégvilág

PwC: A vállalatok közel fele tapasztalt csalást az elmúlt két évben

A vállalatok által tapasztalt bűncselekmények toplistájának élén az ügyfelek által elkövetett csalás szerepel 35 százalékos aránnyal, ami növekedést jelent a 2018-ban mért 29 százalékhoz képest. A vállalkozások szerint az összes bűncselekmény közül ez a terület és a kiberbűnözés okozza a legtöbb gondot – derül ki a PwC globális gazdasági bűnözésről készített kétévenkénti felmérésének aktuális kiadásából.