Bejegyzések GFM címkével

2023. augusztus 14. Munkaügyek

Csökken a feketemunka a GFM szerint

Az idei nyáron volt a legkedvezőbb mind a szabálytalan munkáltatók, mind a szabálytalanul foglalkoztatott munkavállalók aránya 2015 óta a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság szokásos, nyári akcióellenőrzése alapján. A be nem jelentett foglalkoztatás mértéke is mérséklődött, 26 százalék alá csökkent az arányuk az ellenőrzött munkavállalók esetében – ismertette hétfői közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

2023. július 13. Cégvilág

Elindult a logisztikai park címpályázat

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) honlapján elérhetővé vált a Logisztikai Park Címpályázat, amelyben a logisztikai parkok intermodális logisztikai park, regionális logisztikai park vagy helyi logisztikai park minősítést szerezhetnek.

2023. június 12. Cégvilág

GFM: a Széchenyi Kártya Programban folyamatosak a kifizetések

Különös tekintettel arra, hogy a hazai kis- és középvállalkozások adják a foglalkoztatottak döntő részét és több millió család megélhetését biztosítják, a kormány elkötelezett a szektor versenyképességének fokozása, a kkv-k megerősítése mellett. Ezt szolgálja a Széchenyi Kártya Program is, amelynek köszönhetően fennállása óta mintegy 440 ezer ügylet jött létre több mint 6100 milliárd forint értékben – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) az MTI-nek hétfőn eljuttatott közleményében.

2023. május 11. Cégvilág

A kormány meghosszabbítja a lakossági és kkv-kamatstopot

A kormány arról döntött, hogy a lakossági jelzáloghitelekre, valamint a kis- és közepes vállalkozások (kkv) hiteleire vonatkozó kamatstop intézményét meghosszabbítja – tájékoztat a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) csütörtöki közleményében.

2023. április 14. Munkaügyek

Május 31-ig lehet teljes összegben felhasználni a SZÉP-kártyán lévő összegeket

A kormány a turizmus és vendéglátási szektor támogatása és az általuk fenntartott jelentős számú munkahely megőrzése érdekében korábban arról döntött, hogy a SZÉP-kártyán 2022. október 15-ig jóváírt összegeket 2023. május 31-ig lehetséges teljes összegben felhasználni, ezt követően 15 százalékos díj terheli a „bennragadt” összegeket – emlékeztetett pénteki közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).