15 százalékos béremelést akar az EKSZ


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elszántaknak mutatják magukat nagyvárosi közösségi közlekedési dolgozók érdekképviselői.


Egységbe tömörültek a nagyvárosi közlekedési cégek szakszervezetei, s közösen, egyszerre kérnek 15 százalékos béremelést, valamint 5 százalékos bérfelzárkóztatási keretet követelnek, s erről egyszerre küldött levélben is értesítették a munkáltatót, a tulajdonost és a Nemzetgazdasági Minisztériumot – írja az Egységes Közlekedési Szakszervezet újságunkhoz is eljuttatott közleményében. A közlekedésiek munkáltatói szemléletváltást és az áldozatos munkát végzők megbecsülését is követelik.

Mint írják, ezúttal nem úszhatják meg az utolsó pillanatokban kicsikart pár százalékos béremeléssel a nagyvárosi közösségi közlekedést üzemeltető cégek és tulajdonosaik, a Budapesten, Debrecenben, Miskolcon Pécsen és Szegeden működő szakszervezetek ugyanis egységbe tömörülve követelnek 15 százalékos béremelést és 5 százalék bérfelzárkóztatási alapot.

A közös követelésre egyszerre, egy időben küldött levélben is felhívták a döntéshozók figyelmét. Az EKSZ elnöke leszögezte, nem érheti őket az a vád, hogy későn szóltak, hiszen a cégek még csak most kezdik előkészíteni a jövő évi üzleti tervet, amelybe még be lehet építeni – és a szakszervezetek el is várják, hogy építsék be – a béremeléssel járó költséget.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

Munkajogi kisokos a túlóra szabályairól

Alighanem mindenki számára ismerősen cseng az a kifejezés, hogy túlóra. Ez nem meglepő, hiszen a legtöbb munkahelyen előfordul, hogy tovább bent kell maradni, vagy végül akkor is be kell menni dolgozni, amikor eredetileg pihenőidő telt volna. Gyakorisága ellenére a túlmunka, vagyis a rendkívüli munkavégzés elrendelésének, díjazásának szabályaival sokszor mégis kevésbé vannak tisztában – nemcsak a munkáltatók, sokszor maguk a munkavállalók is. Az alábbiakban ezért összeszedjük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.