20 ezer tanuló dolgozott a Nyári diákmunka program első hetében


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nyári diákmunka program első hetén mintegy 20 ezer diák állt munkába, ez a program hétéves történetének legmagasabb induló létszáma – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.

A tárca vezetője elmondta: a legtöbb diák Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyében vesz részt a programban, amely érdemben segíti a munkaerő-kereslet kielégítését a térségekben.

A 3,6 milliárd forintból megvalósuló programban az önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett a mezőgazdaság, valamint a turizmus és vendéglátás területén működő vállalkozások idén is támogatást kaphatnak a 16-25 év közötti diákok foglalkoztatására – ismertette Varga Mihály.

Mint mondta: a mintegy 20 ezer résztvevőből – a tavalyi évhez hasonló arányban – közel 18 ezren az önkormányzatoknál, 1700-an a turizmus és vendéglátás területén, míg a mezőgazdasági vállalkozásoknál 250-en helyezkedtek el. Utóbbi két ágazatban fokozottan nagy a munkaerő-kereslet, ezért örvendetes, hogy minden tizedik diáknak itt sikerült elhelyezkednie – közölte.

A programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a tényleges foglalkoztatásukkor már betöltötték a 16. életévüket, és legkésőbb a program befejezésekor – augusztus 31-én – még nem múltak el 25 évesek. A kormány a béreket támogatja: az önkormányzatok esetében százszázalékos a támogatás, ami a bért és a hozzá kapcsolódó szociális hozzájárulási adót is magában foglalja. A turizmus, vendéglátás, illetve a mezőgazdaság területén dolgozóknál a munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó összegének 75 százalékát kaphatják meg a munkáltatók, akiknek így csupán a fennmaradó bérköltséget és járulékokat kell viselniük.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 8.

A dolgozókat frusztrálja az irodai adminisztráció

A magyarok négyötöde elégedetlen a mindennapi munkahelyi adminisztrációval, a papírmunkával és az egyéb belső folyamatok kezelésével – derül ki a TOPdesk Magyarország reprezentatív felméréséből.

2023. december 8.

Az elévülés nyugvása munkajogi igénynél

Az elévülés nyugvását kizárólag olyan körülmény okozhatja, amely ténylegesen megakadályozta a felet a követelés érvényesítésében és a fél oldalán a követelés érvényesítésével kapcsolatban önhiba nem állapítható meg – a Kúria eseti döntése.

2023. december 7.

A bíróság első fokon jogszerűnek ítélte a Volánbusznál szervezett sztrájkot, a vasútasok is béremelésért küzdenek

A Fővárosi Törvényszék első fokon jogszerűnek ítélte a Volánbusznál tervezett munkabeszüntetést; az egyelőre nem jogerős végzés alapján a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) úgy véli, hogy megkezdhető a december 10-11-re bejelentett munkabeszüntetés – közölte a szakszervezeti szövetség szerdán. Mindeközben levelet írtak a vasutasok a vezérigazgatónak: azonnali bértárgyalást követelnek.