Jobsgarden: Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
Kapcsolódó termékek: Munkajogi kiadványok, HR Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
2023 januárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 699 ezer fő volt, 46 ezerrel több, mint egy éve. A munkanélküliek száma 2023 januárjában 192 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,9 százalék volt – közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2022. november-2023. januárban az egy évvel korábbihoz képest a foglalkoztatottak létszáma 29 ezer fővel több, 4 millió 706 ezer fő volt. Míg a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 24 ezerrel, a külföldön dolgozóké pedig 14 ezerrel nőtt, addig a közfoglalkoztatottaké 9 ezerrel csökkent – ismertette a KSH.
A 15-64 évesek közül 4 millió 592 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 74,6 százalék volt. A férfiaknál a foglalkoztatottak létszáma lényegében nem változott, 2 millió 426 ezer főt tett ki, foglalkoztatási rátájuk 0,4 százalékponttal, 78,8 százalékra nőtt. A nők esetében a foglalkoztatottak létszáma 18 ezerrel, 2 millió 166 ezer főre, a foglalkoztatási ráta 0,9 százalékponttal, 70,4 százalékra emelkedett.
A fiatalok (15-24 éves) korcsoportjában a foglalkoztatottak száma 269 ezer fő volt, foglalkoztatási rátájuk 0,6 százalékponttal, 27,4 százalékra csökkent. Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú (25-54 éves) népesség körében a foglalkoztatási ráta 0,4 százalékponttal, 88,1 százalékra, míg az idősebb (55-64 éves) korosztályban 3,1 százalékponttal, 67,4 százalékra emelkedett – közölte a KSH.
2022. november-2023. januárban az egy évvel korábbihoz képest a 15-74 éves munkanélküliek száma 13 ezer fővel, 196 ezer főre, míg a munkanélküliségi ráta 0,2 százalékponttal, 4,0 százalékra nőtt. A férfiak körében a munkanélküliek száma 105 ezer fő volt, munkanélküliségi rátájuk 0,4 százalékponttal, 4,1 százalékra emelkedett. A nőknél a munkanélküliek száma 91 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,9 százalék volt.
A 15-24 éves munkanélküliek száma 35 ezer fő, munkanélküliségi rátájuk 11,6 százalék volt. Az összes munkanélküli 17,9 százaléka ebből a korcsoportból került ki. A 25-54 éves korosztály 3,6 százalékos munkanélküliségi rátája 0,3 százalékponttal, míg az 55-74 éveseké 0,2 százalékponttal, 3,1 százalékra emelkedett.
(MTI)
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
2024 első negyedévében 2779 új lakás épült, 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, 9,3 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!