6 százalékkal nőttek a bruttó fizetések 2014-ben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magyarországon tavaly 6 százalékkal, 246 ezer forintra nőttek a bruttó átlagfizetések 2013-hoz képest. A legnagyobb növekedés a munkaerő-közvetítés és tanácsadás területén volt, de jelentősen emelkedtek a fizetések a vendéglátásban és a kiskereskedelemben is – derült ki a Workania internetes állásportál által működtetett Fizetesek.hu éves felméréséből.


A közlemény szerint a bruttó átlagfizetés 6 százalékos növekedése az elmúlt 5 év legnagyobb bővülése éves szinten.

A budapesti munkavállalók havi bruttó 300 ezer forintos keresete 18 százalékkal több a magyarországi átlagnál, és 20 százalékkal haladja meg a második legjobban fizetett, Komárom-Esztergom megyei munkavállalók 240 ezer forintos átlagkeresetét. A harmadik helyen Győr-Moson-Sopron megye áll 235 ezer forintos átlaggal.

Ezt a szintet már csak Fejér (225 ezer), Vas (215 ezer), Pest (210 ezer), Heves (208 ezer) illetve Veszprém (206 ezer) megye dolgozóinak átlagbére tudta megközelíteni.

Kicsivel e szint alatt teljesített Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Tolna megye, nem sokkal maradtak el tőlük Baranya, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Zala illetve Somogy megyei dolgozóinak átlag 180 ezres fizetései.

Munkajogi kérdés-válasz szolgáltatás

Használja kérdés-válasz szolgáltatásunkat és kérdezzen szakértőinktől, akik egyénre szabott segítséget nyújtanak az Ön számára 5 munkanapon belül.
A kérdezési lehetőség mellett hozzáférést biztosítunk adatbázisunkhoz is, ahol több száz munkajogi kérdés-válasz közül böngészhet.
A szolgáltatást a munkajog.hu portál felületén keresztül éri el, ahol többféle csomagajánlat közül is választhat.

Részletes információ >>

Az ország legrosszabbul fizetett területei továbbra is Békés, Szabolcs és Nógrád megye voltak, ahol bruttó 160 ezer forint volt az átlagbér.

Iparágak szerint a legnagyobb fizetésemelkedés 2014-ben a munkaerő-közvetítés és tanácsadás területén volt, ahol 7 százalékkal nőttek a bérek. A vendéglátás és szálláshelyek, valamint a kiskereskedelem területén 6 százalékos volt az emelkedés.

A Fizetesek.hu felmérése alapján a legnagyobb, 6 százalékos fizetés visszaesés a biztosítási szektorban dolgozókat érintette, míg 5 százalékos volt a csökkenés a marketing, reklám, PR területén, valamint az élelmiszeriparon belül.

A Workania kifejti, hogy az elmúlt egy évben is „jól jártak” a felsővezetők, akiknek átlagkeresete bruttó 645 ezer forint volt, míg a menedzsment területén dolgozók havi 406 ezer forintra számíthattak.

A műszaki diplomával rendelkező munkavállalók átlagkeresete 300 ezer forint volt, a többi diplomás 275 ezer forintra számíthatott 2014-ben.

Az irodai dolgozók átlagkeresete 175 ezer forint volt, a szakmunkásoké 156 ezer forint, míg 2014-ben is a segédmunkások keresték a legkevesebbet: bruttó 126 ezer forintot.

Tavaly a legjobban fizetett szakma a cégvezetői pozíciókat leszámítva a repülőgép pilótáké volt, akik havi bruttó 1 millió 167 ezer forintos átlagkeresetükkel sok igazgatónál és menedzsernél is többet kerestek.

A képzeletbeli dobogó második fokán a gyógyszeripari orvostanácsadók álltak havi 835 ezer forinttal, míg a telekommunikációs hálózatstratégiai specialisták átlagkeresete 670 ezer forint volt.

A legjobban fizetett szakmák közé 2014-ben is jellemzően informatikus, mérnöki, pénzügyes illetve gyógyszeripari állások kerültek, mindegyik esetben 500 ezer forint feletti bruttó átlagfizetéssel, de a 25 legjobban fizetett pozíció között is többségben vannak a fejlesztői állások – tájékoztatott a Fizetesek.hu.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 30.

A tavalyi év végéhez képest jobban aggódnak a munkahelyükért a magyar munkavállalók

Előző évhez képest minimálisan ugyan, de kissé visszaesett a magyar munkavállalók optimista percepciója az aktuális munkahelyük fennmaradásával kapcsolatban, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából. Az első negyedévben végzett felmérésből az is kiderül, hogy egy év alatt érzékelhetően lecsökkent az az időtáv, amelyet a megkérdezettek szerint a háztartásuk át tudna vészelni egy esetleges állásvesztés esetén.