A cégek többsége bővítene


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyarországi cégek 68 százaléka tervezi bővíteni a létszámát.


A magyarországi cégek 68 százaléka tervez létszámbővítést a Hay Group nemzetközi menedzsment tanácsadó cég felmérése szerint, amely az idei év foglalkoztatással és javadalmazással kapcsolatos terveire kérdezett rá.

Létszámcsökkentéssel a vállalatok negyede számol.

Mindkét csoportban tíz százalékos létszámváltozást terveznek, így a munkahelyek számának enyhe növekedése várható, mert a munkahelyek bővítését tervező cégek jóval többen vannak, mint a csökkentést tervezők.

A tavalyi eredmények alapján a Magyarországon működő társaságok 90 százaléka tervezi bónusz kifizetését.

A munka törvénykönyve három nyelven

Már előrendelhető az új Jogtár alatt (uj.jogtar.hu) „A munka törvénykönyve három nyelven” Jogtár-kiegészítés, mely a 2015. március 15-ével hatályos szöveget tartalmazza három nyelven, tükrös szerkezetben, kereshető és váltható nézetben.

További információ és megrendelés >>

A cégek többsége, 68 százaléka az előre eltervezett bónuszt fizeti ki. Csak a vállalatok 7 százaléka ért el olyan jó eredményeket, hogy a 2014 elején számoltnál nagyobb bónuszokat ad dolgozóinak. A cégek 25 százaléka fizet majd ki kevesebb bónuszt, mint amit tavaly tervezett.

A felmérés szerint a cégek nagyobb része, 57 százaléka a cafeteria esetében teljes mértékben áthárítja a munkavállalókra az adónövekedés terhét, és csak 22 százalék kompenzálja teljes mértékben a kiesést.

A vállalatok többségénél nem emelkedik majd a keretösszeg, csak 15 százalékot ér el a cafeteria összegét növelni kívánó cégek aránya. Az összeg csökkentése a cégek alig 1 százalékát érinti.

A társaságok 41 százaléka módosítani kívánja a választható elemeket, hogy az adóváltozások negatív hatását minél inkább csökkentsék.

A magyarországi adatok a Hay Group Magyarország 492 cégre kiterjedő kutatásán alapulnak, a felméréshez használt adatbázis 300 ezer hazai munkavállaló adatait tartalmazza.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 30.

A tavalyi év végéhez képest jobban aggódnak a munkahelyükért a magyar munkavállalók

Előző évhez képest minimálisan ugyan, de kissé visszaesett a magyar munkavállalók optimista percepciója az aktuális munkahelyük fennmaradásával kapcsolatban, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából. Az első negyedévben végzett felmérésből az is kiderül, hogy egy év alatt érzékelhetően lecsökkent az az időtáv, amelyet a megkérdezettek szerint a háztartásuk át tudna vészelni egy esetleges állásvesztés esetén.