A fizetés a legfontosabb a magyaroknak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyar munkavállalók számára már 2014-ben is a fizetés volt a legfontosabb a Randstad adatai szerint, de a nemzetközi trendek alapján 2015-ben ez még dominánsabbá válhat az állásajánlatok közötti választásnál. Veszélybe kerülhet azonban az autóipar vezető helye a legvonzóbb szektorok toplistáján.


A fizetés alapján döntött volna két állásajánlat között a megkérdezett magyarok 41 százaléka – derült ki a Randstad Award 2014-es adataiból. „Míg a válság idején a foglalkoztatás hosszú távú biztonsága volt fontosabb a munkavállalóknak, addig a gazdaság megerősödésével a pillanatnyi fizetés vált az elsődleges szemponttá. Arra számítunk, hogy 2015-ben még dominánsabb lesz a juttatások szerepe a döntési folyamatban” – mondta Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.

Változást várnak a szakemberek az iparági preferenciákban is. „A 2014-es adatok szerint minden második magyar szeretett volna az autóiparban dolgozni, de az eredményekre rányomhatta a bélyegét az a hatalmas várakozás, ami az Audi és a Mercedes beruházásai nyomán keletkezett” – tette hozzá Baja Sándor.

A Randstad szakemberei szerint ugyan az autóipar vonzereje nem csökkent az elmúlt egy évben, de várhatóan idén már kiegyenlítettebb lesz a szektorok megítélése. „Az idei díjhoz készült kutatásban 30 százalékkal több embert, összesen 7000 munkavállalót kérdezünk meg, így még pontosabban látjuk majd a trendeket” – jegyezte meg a szakember.

A nőknek biztonság, a férfiaknak karrier kell

A Randstad Award – a világ legnagyobb független munkáltatói márka felmérése – számos szempontot vizsgál a munkavállalók motivációjával kapcsolatban. A 2014-es adatok szerint a különböző demográfiai csoportok elvárásai között olyan lényeges különbségek voltak, amelyet a munkáltatóknak is érdemes figyelembe venniük az állások meghirdetésénél.

Munkajogi kérdés-válasz szolgáltatás

Használja kérdés-válasz szolgáltatásunkat és kérdezzen szakértőinktől, akik egyénre szabott segítséget nyújtanak az Ön számára 5 munkanapon belül.
A kérdezési lehetőség mellett hozzáférést biztosítunk adatbázisunkhoz is, ahol több száz munkajogi kérdés-válasz közül böngészhet.
A szolgáltatást a munkajog.hu portál felületén keresztül éri el, ahol többféle csomagajánlat közül is választhat.

Részletes információ >>

A nemek elvárásai közti különbségeket vizsgálva kiderült, hogy a férfiakat az átlagosnál jobban vonzzák az előrelépési lehetőségek, de a munkahelyi légkör kevésbé fontos a számukra. A hölgyeket ezzel szemben a rugalmas munkavégzés lehetőségével, a munka és magánélet közötti egyensúly elősegítésével lehet a vállalathoz csábítani.

„Ha valaki kifejezetten fiatalokat szeretne alkalmazni, akkor érdemes hangsúlyoznia a karrierépítés támogatását akár nemzetközi szinten is, valamint inspiráló munkahelyi környezetet biztosítani. Ha azonban sok alacsonyabb végzettségű dolgozót kell gyorsan felvenni például betanított munkára, akkor a telephely megközelítésében érdemes segítséget felajánlani” – mondta Baja Sándor.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.

2024. október 1.

A munkajogi elévülés meghatározása és szerepe a gyakorlatban

Az elévülés, mint az idő múlásának jogi következménye nem csupán munkajogi fogalom, a többi jogterület, így a polgári jog vagy akár a büntetőjog is használja. Az elévülés intézményének célja, hogy az igények érvényesítését csupán meghatározott időbeli keretek között biztosítsa a felek részére, a már hosszabb ideje nyugvó állapotokat utóbb már ne lehessen bolygatni. Az elévülés beálltával maga az igény nem szűnik meg, azonban azt a továbbiakban már nem lehet bíróság előtt érvényesíteni, azaz annak teljesítését kikényszeríteni a másik féltől.