A hét kérdése: vasárnapi bérpótlék


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. tv. (Mt.) 101.§ határozza meg, hogy kik dolgozhatnak vasárnap rendes munkaidőben. Ezen §. (1) i.) pontja alá tartozik a kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenység, amely fogalom a kereskedelemről szóló törvény szerint tartalmazza a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatást is. Ha egy szállodában dolgozó recepciós munkavállalót ide sorolunk, akkor neki a vasárnapi munkavégzésért 50% bérpótlék járna, az Mt. 140.§ (1) a) alapján. DE: ha csak ide soroljuk, és ugyanakkor ezt a munkakört nem minősítjük a 101.§ (1) a) alapján „rendeltetése folytán e napon is működő munkáltatónak vagy munkakörnek”, akkor az Mt. 102.§-a alapján a recepcióst nem lehetne beosztani munkaszüneti napon munkavégzésre. Pedig be kell osztani. Ez csak akkor lehet, ha a szálloda rendeltetése folytán e napon is működő munkáltatónak minősül. Megítélésünk szerint az Mt. 102.§ (3) a) pont szerinti meghatározása a szálláshely-szolgáltatásra teljesen ráillik. Ha ez így van, akkor a vasárnapra beosztott recepciósnak nem jár 50% vasárnapi pótlék, csak munkaszüneti napon történő munkavégzés esetén 100% pótlék.  Jól értelmezzük-e a törvényt?


A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 2. § 8. pontja nevesíti, hogy kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenység: az idegenvezetői tevékenység, a lovas szolgáltató tevékenység, a szálláshely-szolgáltatási tevékenység, a tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenység, valamint az utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenység.

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 101. § (1) beketdés a) pontja értelmében vasárnapra rendes munkaidő a rendeltetése folytán e napon is működő munkáltatónál foglalkoztatott munkavállaló számára osztható be.

Az i) pont szerint pedig a kereskedelemről szóló törvény hatálya alá tartozó, kereskedelmi tevékenységet, a kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató, valamint kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytató munkáltatónál foglalkoztatott munkavállaló számára is beosztható.

Ugyanezen szakasz (2) bekezdése szerint az (1) bekezdés a) pont tekintetében a 102. § (3) bekezdése megfelelően irányadó.

Az Mt. 102. § (1) bekezdése szerint munkaszüneti nap: január 1., március 15., húsvéthétfő, május 1., pünkösdhétfő, augusztus 20., október 23., november 1. és december 25–26.

A (2) bekezdés alapján munkaszüneti napra rendes munkaidő a 101. § (1) bekezdés a)–c), g)–h) pontban meghatározott esetben osztható be.

Az Mt. 102. § (3) bekezdés a) pontja definiálja, hogy a munkáltató vagy a munkakör akkor minősül a munkaszüneti napon is rendeltetése folytán működőnek, ha a tevékenység igénybevételére a munkaszüneti naphoz közvetlenül kapcsolódó, helyben kialakult vagy általánosan elfogadott társadalmi szokásból eredő igény alapján. Ilyen például a strand, étterem, szálloda, színház, múzeum, stb.

140. § (1) Vasárnapi munkavégzés esetén ötven százalék bérpótlék (vasárnapi pótlék) jár,

a) ha a munkavállaló a rendes munkaidőben történő munkavégzésre kizárólag a 101. § (1) bekezdés d), e) vagy i) pontban meghatározott feltételek alapján kötelezhető, továbbá

b) a rendkívüli munkaidőre

ba) a 101. § (1) bekezdés d), e) vagy i) pontban meghatározott munkavállalónak,

bb) ha a munkavállaló a 101. § (1) bekezdés alapján rendes munkaidőben történő munkavégzésre nem kötelezhető.

(2) A munkavállalót munkaszüneti napon történő munkavégzés esetén száz százalék bérpótlék illeti meg.

(3) A (2) bekezdés szerinti bérpótlék jár a húsvét- vagy a pünkösdvasárnap, vagy a vasárnapra eső munkaszüneti napon történő munkavégzés esetén.

Az. Mt. vonatkozó előírásai valóban jogalkalmazási nehézséget okoz, mivel a szálláshely-szolgáltatási tevékenység megfelel az Mt. 101. § (1) bekezdés a) és i) pontjának is. Felmerült a kérdés, hogy mikor jár el a munkáltató jogszerűen abban az esetben, ha példának okáért a vendéglátó-ipari tevékenységet folytató munkáltató egyidejűleg minősül kereskedelmi tevékenységet folytatónak, és rendeltetésénél fogva vasárnapon is működőnek?

Álláspontom szerint a szállodában dolgozó recepciós munkavállalót vasárnapi munkavégzés esetén 50 százalékos bérpótlék [Mt. 140. § (1) bek. a) pont.], munkaszüneti napra pedig 100 százalékos bérpótlék illeti meg [Mt. 140. § (2) bek.].

Válaszadó: Bánházi Erika


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.

2024. október 1.

A munkajogi elévülés meghatározása és szerepe a gyakorlatban

Az elévülés, mint az idő múlásának jogi következménye nem csupán munkajogi fogalom, a többi jogterület, így a polgári jog vagy akár a büntetőjog is használja. Az elévülés intézményének célja, hogy az igények érvényesítését csupán meghatározott időbeli keretek között biztosítsa a felek részére, a már hosszabb ideje nyugvó állapotokat utóbb már ne lehessen bolygatni. Az elévülés beálltával maga az igény nem szűnik meg, azonban azt a továbbiakban már nem lehet bíróság előtt érvényesíteni, azaz annak teljesítését kikényszeríteni a másik féltől.