A kártérítési szabályok érvényesítése a kötelező munkáltatói kárfelelősség mellett – elméleti nehézségek gyakorlati szabályok nélkül


A kérdés az, hogy vajon a munkáltató tudja-e a munkaviszony fenntartásában meglévő és a károkozással összefüggő kockázatokat minimalizálni, vagy lehetősége nyílik-e arra, hogy a kockázatokért fennálló helytállást másra telepítse. Az alábbiakban a XIX. Magyar Munkajogi Konferencián elhangzott előadás szerkesztett változatát olvashatják.

Releváns jogszabályhelyek: a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény

a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 67. §

a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:439. § 6:470. §


A munkajogi kárfelelősség struktúrája, a felelősség jogalapja, illetve a mentesülés kérdései a jelenleg hatályos szabályok alapján abban a tekintetben változtak a korábbi rendelkezésekhez képest, hogy a munkáltató kimentése körében mást kell igazolni. Mindez azonban a munkáltatói felelősség szabályaival nem minden tekintetben áll összhangban,[1] mely azon túl, hogy jogértelmezési kérdéseket vet és vetett fel az elmúlt tíz évben, állandó jelleggel felszínen tartja a munkáltatói felelősségbiztosítás kérdését is, hiszen az az alapvető tézis nem változott, hogy a munkáltató a munkaviszonnyal okozati összefüggésben álló és a munkavállaló, illetve a munkavállaló hozzátartozóját ért károkért helytállási, kártérítési kötelezettséggel tartozik. Ezen túlmenően, ha túltekintünk a munkajogi igényeken, akkor azt is látnunk kell, hogy a társadalombiztosítás, amennyiben a kár alapja valamilyen egészségsértés, megtérítési igénnyel fordulhat a foglalkoztató-munkáltatóval szemben az egészségbiztosítás által finanszírozott kezelések ellenértékének megfizetése érdekében (a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 67. §).

A kérdés az, hogy vajon a munkáltató tudja-e a munkaviszony fenntartásában meglévő és a károkozással összefüggő kockázatokat minimalizálni, vagy lehetősége nyílik-e arra, hogy a kockázatokért fennálló helytállást másra telepítse. Ez némiképpen szervezetfejlesztési és vezetési kérdés. Azonban pont azoknál a munkáltatóknál, kis- és közepes méretű vállalkozásoknál, ahol nincsen önkéntes felelősségbiztosítás[2] és elkülönített keret sem a balesetek finanszírozására, nincs előzetes munkáltatói terv a balesetek kockázatának csökkentésére sem. Magánjogi jogviszonyokban általánosan fennálló jogintézmény már a felelősségbiztosítás, amely célja nyilvánvalóan az, hogy a biztosított által harmadik félnek okozott károkat a biztosító díj ellenében térítse meg. A Ptk. 6:470. § (1) bekezdése a következőket rögzíti: felelősségbiztosítási szerződés alapján a biztosított követelheti, hogy a biztosító a szerződésben megállapított módon és mértékben mentesítse őt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteles. Ebből viszont következik az is, hogy a biztosítási szerződés jelentősége a munkajogi viszonyok esetében is felértékelődik, hiszen a biztosítóval történő megállapodásból következik, hogy mekkora összegű kárért vállal a biztosító kártérítési felelősséget és a fizetendő sérelemdíj mértéke is korlátozható.[3] Amennyiben a felelősségbiztosításra vonatkozó szerződés a sérelemdíj mértékét korlátozza, ez a munkavállaló oldalán nem jelentkezhet, hiszen a munkajogi szabályok alapján a munkáltató a munkavállalóval szemben a teljes kárért köteles helytállni és a kártérítési szabályok e tekintetben a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 9. §-ából következően a sérelemdíjra is irányadók.

Természetesen a felelősségbiztosítási szerződés is tágabb kontextusban, a biztosítási szerződések összefüggésein keresztül vizsgálható és vizsgálandó, és ezt a vizsgálatot kell valamilyen módon a munkajog optikáján keresztül elvégezni. A biztosítási szerződés kötelező megkötésének előírásához közérdekű cél szükséges, mely a munkajog esetében a munkaerőpiac biztonságos megteremtése lehet.[4] Ennek igazolása azonban nem egyértelmű a foglalkoztatás minden szegmensében, hiszen nem egyformán merül fel a társadalmi szükség egy irodai munka és egy fizikai munkavégzés esetében a munkavállaló betegsége, balesete miatti kockázatok kezelésére. Ez nem jelenti azt, hogy a szellemi munka esetében nem kell ilyen kockázat kezelésére sort keríteni, csak teljesen más típusú egészségromlás merülhet fel.[5]

A biztosítási szerződés lényege talán abban ragadható meg leginkább, hogy a biztosított a jövőre nézve esetlegesen bekövetkező valamely kockázatot minimalizáljon, így a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:439. § (1) bekezdéséből kiindulva arra jöjjön létre szerződés a biztosító és a biztosított között, hogy a meghatározott kockázatra fedezetet nyújtson a biztosító, és a kockázatkezelés kezdetét követően bekövetkezett biztosítási esemény bekövetkezésekor a szerződésben meghatározott szolgáltatást nyújtsa.

Az ellenérték természetesen a biztosítási díj megfizetése. A kérdés az, hogy a fenti két szabály vajon összhangba hozható-e a munkáltató munkaviszonyban rejlő kockázatainak minimalizálásával, azzal az igénnyel, hogy a munkáltató kárfelelősségét érintő kockázatokra felelősségbiztosítást kössön.

A kérdés ezen túlmenően az, hogy vajon a felelősségbiztosítás a munkaviszonyból eredő mely típusú károk megtérítésére nyújt megoldást.

Vajon a munkaviszonyban rejlő valamennyi kockázat, illetve e munkáltatót terhelő kártérítési tényállások mindegyike alátehető-e a felelősségbiztosítási rendszernek.

Kétségtelen tény, hogy a munkaviszonyból származó, illetve azzal összefüggésben keletkezett károk legnagyobb része valamilyen egészségsértéshez kapcsolódik, azonban azt kizárni teljes bizonyossággal nem lehet, hogy a munkavállaló egyéb igényeket is érvényesít kárként a munkáltatóval szemben. A jelenleg ismert felelősségbiztosítási konstrukciók közül talán a legszélesebb körben a gépjármű-felelősségbiztosítási modell az, amely nemcsak egészségsértésből erdő károk fedezeteként szolgál, hanem egyéb vagyoni hátrányokat is fedezni képes, illetve a Ptk. fent idézett rendelkezéséből eredően a sérelemdíjat is ezen biztosítás terhére lehet érvényesíteni a gépjárművel okozott károk kapcsán. A kérdést más oldalról vizsgálva az is nagyon lényeges, hogy vajon a károsult oldaláról jelent-e bármilyen többletgaranciát egy, a munkáltató által kötött felelősségbiztosítás, jelenti-e, illetve jelentheti-e a felelősségbiztosítás megléte azt, hogy a munkáltató esetleges teljesítőképességében meglévő akadály, például egy csőd- vagy felszámolási eljárás esetén a felelősségbiztosítás quasi mint a bérgarancia-alap teljesíti-e a munkáltatóval szembeni jogszerű kárigénye megtérítését.

A következő vizsgálandó szempont, hogy amennyiben a munkáltató vitatja a kárigényt, annak jogalapját, összegszerűségét, vagy mentesülni kíván a felelősség alól, ebben az esetben az általános és kötelező felelősségbiztosítási rendszer kiépítése mellett kivel és milyen módon érvényesítse az igényét a munkavállaló, illetőleg a kimentési bizonyítás milyen mértékben terhelje a munkáltatót, és milyen mértékben vegyen részt ebben az eljárásban a felelősségbiztosító?[6]

Kiindulási alapunk, hogy a jogrendszer a kár rendezése érdekében csak akkor lép be a vitába, ha a károsult ezt kéri, tehát a károsult szerepe a kár érvényesítése.[7] A polgári jog által szabályozott felelősségbiztosítási konstrukcióhoz kapcsolódó jogértelmezés abba az irányba mutat, hogy a kártérítési perek szabályai szerint kerül sor az igények elbírálására annak ellenére, hogy a biztosító magánjogi szerződés alapján áll helyt a károkozó helyett. Sok esetben a biztosított károkozó nem is áll perben, az igényt a károsult közvetlenül a biztosítóval szemben érvényesíti. Munkajogi igények esetében a gyakorlat általában jelenleg az, hogy a munkáltató alperesként perben áll, azonban a felelősségbiztosító beavatkozóként részt vesz az eljárásban. Ez a konstrukció azonban azt is jelenti, hogy a bíróság munkáltatót marasztaló ítéletének címzettje nem a biztosító, bár magánjogi szerződés alapján ő tartozik helytállni.

A következő vizsgálandó szempont az önrész kérdése, hiszen a legtöbb felelősségbiztosítási szerződés valamilyen önrész kikötése mellett vállal teljesítést. Ennek a munkajogban történő megjelenítése – egy kötelező felelősségbiztosítás esetében – komoly nehézséget jelenthet, különösen azon munkáltatók esetében, akik úgynevezett kisegzisztenciák, és legfeljebb egy-két személyt foglalkoztatnak. Kétségtelen tény, hogy felelősségbiztosítás hiányában a teljes kárért helytállni tartoznak, azonban egy kötelező felelősségbiztosítási rendszer komoly költségeket jelentene a munkáltatóknak, így az önrész megfizettetése már alapvetően jogpolitikai kérdés lenne. Nem mehetünk el természetesen azon szempontok mellett sem szó nélkül, amelyek az önrész bevezetése mellett szólnak, nevezetesen az, hogy a biztosított munkáltató is köteles megtenni mindent annak érdekében, hogy a kockázatokat megszüntesse, a munkavédelmi szabályokat betartsa, illetve az esetlegesen bekövetkező károkat enyhítse.

A fentiekből is jól láthatóan nagyon komoly társadalmi egyeztetés szükséges egy ilyen struktúra kiépítéséhez, hiszen a különböző szituációban lévő felek érdekei jelentősen eltérnek, nem is beszélve a társadalmi, állami érdekekről. Természetesen nem most kell kidolgoznunk és nem elméleti lehetőség a munkáltató számára a felelősségbiztosítás intézménye, azonban azt megállapíthatjuk, hogy mind a mai napig nem széles körben terjedt el ez a lehetőség. Nyilván e mögött nagyon sok minden húzódhat meg, amelynek a vizsgálata jelen tanulmány kereteit jelentősen meghaladják. A jelenlegi önkéntes struktúrában, ahogy arra a Legfelsőbb Bíróság Pfv.VIII.22.229/2005. szám eseti döntése rámutat: „[a] biztosító teljesítése nem kárkötelmen, hanem szerződéses kötelmen alapul, ezért nem érvényesül a teljes kártérítés elve”. Az ítélet számából is jól láthatóan még a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény hatálya alatt megszületett ítéletről van szó, azonban mindenképpen figyelemre méltó és elgondolkodtató, hogy amennyiben ezt a megállapítást a jelenlegi Ptk. alapján fenntartja az ítélkezési gyakorlat, úgy ez hogyan egyeztethető össze az Mt. azon rendelkezéseivel, amelyek szerint a munkáltató a munkavállaló, illetve a munkavállaló hozzátartozójának teljes kárát köteles megtéríteni, amennyiben a kár munkaviszonnyal összefüggésben keletkezett és a munkáltató kimenteni magát nem tudja. Az Mt. a fenti szabállyal a tisztán kontraktuális felelősség struktúráját áttöri, és a munkáltató terhén olyan felelősségi szabályt állapít meg, amely egyértelműen az Mt. szociális funkciójából és védelmi szerepéből következik.[8] Ez a megközelítés helyes, azonban egy felelősségbiztosítási rendszerben dogmatikai kérdéseket vet fel, hiszen a felelősségbiztosítás alapján történő fizetés, illetve ennek előzményeként az igények vizsgálata jól körülhatárolható módon kapcsolódik a munkaviszonyhoz magához. Az Mt. kimentési rendszere is ebből indul ki. A hozzátartozó kárigénye kapcsán ez azonban nem értelmezhető, hiszen közte és a munkáltató között semmilyen jogviszony nem áll fenn. A biztosító felé történő igénybejelentés elbírálása bonyolultabbá válik, tekintettel a károsult és a károkozó közötti jogviszony hiányára.

A fentiekből következően érdemes dogmatikai megközelítésben magát a felelősségbiztosítást mint intézményt a vizsgálat tárgyává tenni, illetve annak a lehetőségét számba venni, hogy egy esetleges felelősségbiztosítás, amely kötelezően működne a munkáltató oldalán, milyen eredményekkel kecsegtetne. Ahogy azt már fentebb meghatároztuk, a felelősségbiztosítás lényege nem mást, mint hogy helytállást vállal szerződés alapján a biztosítótársaság a harmadik félnek okozott károk megtérítéséért.

A felelősségbiztosítás, amennyiben – mint már utaltunk rá – a kötelező gépjármű-biztosítás struktúrájából indulunk ki, egy olyan kockázatközösséget teremt a munkáltatók oldalán, amely kockázatközösség terhére lehet a kockázatközösség tagjai által eszközölt befizetésekből a keletkező károkat megtéríteni.

A kockázatközösség működtetésére több megoldás képzelhető el. Az egyik az, ha ugyan a felelősségbiztosítás kötelező, de piaci alapon működik, tehát az állam pusztán azt határozza meg és írja elő a munkáltatóknak, hogy rendelkezzenek felelősségbiztosítással, de szabadon választhatják meg azt, hogy ez a felelősségbiztosító a piacon lévő biztosítótársaságok közül melyik legyen. A másik megoldás, ha az állam hoz létre egy felelősségbiztosítási alapot vagy egy felelősségbiztosítót, amelyhez történő csatlakozás – csakúgy, mint a társadalombiztosítás rendszeréhez történő csatlakozás is – a törvény erejénél fogva történne meg, és ez alapján jönne létre a felelősségbiztosítási jogviszony a munkáltató és a biztosítótársaság között.

A piaci alapú működtetés mellett nyilván az szól, hogy a piacon megjelenő különböző biztosítótársaságok eltérő feltételekkel kínálhatják a termékeiket, és sajátosan lehet a biztosítási szerződés feltételeit – a biztosítási kötvény tartalmát – az egyes munkáltatóra szabni, és figyelembe venni azt a feladatkört, azt a profilt, amit az adott munkáltató ellát, és amelynek keretében munkavállalókat foglalkoztat. Amennyiben kötelezővé tennék a felelősségbiztosítást, nyilvánvalóan az is kérdéses, hogy ezt külön-külön a munkavállalóra szükséges megkötni, vagy egy úgynevezett csoportos biztosítás megfelelő fedezetet nyújtana a munkavállalói kárigények kielégítésére.

Nyilvánvalóan, amennyiben a jogalkotó a felelősségbiztosítási rendszer kötelezővé tétele mellett dönt, úgy valamilyen módon ki kell dolgozni annak a rendszerét is, amely biztosítja a felelősségbiztosítás meglétének ellenőrzését.

A harmadik jelentős kérdés a kötelező felelősségbiztosítási rendszer kapcsán, hogy hogyan alakuljon a felelősségbiztosítás viszonya a társadalombiztosító által esetlegesen előterjesztett regressz jog kapcsán, vagy ezt a regressz igény lehetőséget meg kellene szüntetni. Jelen tanulmány a társadalombiztosítási kérdésekkel nem kíván foglalkozni, pusztán jeleztük a problémát, amely egy kötelező felelősségbiztosítási rendszer kiépítése esetén a társadalombiztosítás oldaláról jelentkezhet. A kár elismert mértéke kapcsán is merülhet fel számos kérdés, mely inkább a biztosító kockázati oldalának megértése szempontjából érdekes a jelen tanulmány kapcsán.[9]

Az esetleges kárigények kielégítése, elbírálása tekintetében is több kérdés merül fel. Az Mt. jelenlegi szabályai szerint a munkáltató mentheti ki magát a felelősség alól, már amennyiben a munkavállaló igazolta, hogy a kár a munkaviszonnyal okozati összefüggésben keletkezett. A felelősségbiztosító részvétele a jelen jogszabályi környezetben a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény szabályai szerint alakulhat. Ez azt jelenti, hogy a felelősségbiztosító a munkáltató oldalán beavatkozóként lép fel a munkáltató pernyertességét elősegítendő. Ez a gyakorlatban pusztán annyit jelent, hogy a biztosító részt vesz a peres eljárásban, azonban az érdemi bizonyításban nem vesz részt, legfeljebb az egyes kártételek vonatkozásában fejti ki az álláspontját a biztosító szemszögéből.

Vajon ezen a hozzáálláson változtatna-e a kötelező felelősségbiztosítás bevezetése, vagy a biztosítók továbbra is inkább passzív szemlélői, semmint aktív résztvevői lennének ezeknek a peres eljárásoknak?

A felelősségbiztosítási szerződés persze nem jelenti és nem is jelentheti, hogy a munkáltató valamennyi kockázatát átháríthatja a felelősségbiztosítóra, illetve nem jelenti és nem jelentheti azt, hogy a munkáltató helyett a kárigény felmerülése kapcsán mindent a biztosító köteles lenne elvégezni.

Mi lenne a helyzet abban az esetben, csakúgy, mint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás esetén, amennyiben a munkáltató egy quasi betétlappal elismeri a felelősségét, akkor a munkavállaló vajon külön eljárás nélkül hozzájuthatna-e a kártérítéshez?

Kérdésként merül fel, hogy a munkáltatónak, ahogy arra már utaltunk, nem az egészségsértéssel összefüggő felelőssége kapcsán hogyan működik vagy működhet a felelősségbiztosítás intézménye. Jelenleg a munkajogi jogalkalmazás sok olyan kérdésben nem kártérítési megközelítést alkalmaz, amely egyébként, amennyiben dogmatikai szempontokat veszünk figyelembe, akkor annak kellene hogy minősüljön. Kétségtelen tény, hogy azzal, hogy eltérnek a kártérítési szabályok alkalmazásától, és más jogalapon döntenek a munkavállalói igények felől, így a munkavállaló számára kedvezőbb helyzetet teremtenek, gondoljunk csak például az elmaradt jövedelem címén járó kártérítésre, annak számítására, amikor is a munkavállaló, amennyiben kártérítésként kapja meg az őt egyébként jogszerűen megillető elmaradt munkabért, úgy az már elveszíti munkabér jellegét, és ebből következően társadalombiztosítási szempontból is más megítélés alá esik. Vajon egy ilyen helyzetben, mikor a munkáltató rendelkezik felelősségbiztosítással, helytállhat-e, hogyha továbblépünk a gondolatkísérletben, akkor egy munkáltató által közölt jogellenes felmondás esetén bekövetkező kártérítési kötelezettség esetére kiterjeszthetjük-e a felelősségbiztosítást, hiszen az Mt. 82. §-a egyértelműen úgy rendelkezik, hogy a munkavállalót elmaradt jövedelem címén járó kártérítésként illetik meg különféle juttatások. Ebből következően a felelősségbiztosítás megléte kapcsán okkal merül fel a kérdés, hogy erre nézve kiterjeszthető-e a szerződéses viszony a biztosító és a munkáltató között.

Sajátos tényállás a munkáltatói kárfelelősségben a munkahelyre bevitt dologban keletkezett kár megtérítése. Ebben az esetben sajátos helyzet alakul ki egyébként is, hiszen az általános szabályok szerinti mentesülés nehezen értelmezhető, és igazából a bírói gyakorlat sem túl gyakran találkozik ezzel a kérdéssel. Régebbi jogesetek természetesen vannak, azonban a munkáltató nem az általános kimentési elvekre hivatkozott, hanem azokra a speciális lehetőségekre, amelyeket az Mt. 168. § (2) bekezdése kínál, nevezetesen, hogy a munkáltató előírhatja a munkahelyre bevitt dolgok megőrzőben való elhelyezését vagy a bevitel bejelentését. A munkába járáshoz vagy a munkavégzéshez nem szükséges dolgok csak a munkáltató engedélyével vihetők be. E szabály megsértése esetén a munkáltató a bekövetkezett kárért csak szándékos károkozás esetén felel.

Nyilván önmagában ezen rendelkezés értelmezése és vizsgálata is fontos lenne, de jelen tanulmány szempontjából csak annyiban kell a tényállással foglalkoznunk, hogy e körre is kiterjeszthető-e a felelősségbiztosítás, vagy ez már olyan széles kört ölel fel, amely meghaladná azokat a lehetőségeket, amelyeket például egy biztosító támaszthatna a biztosítási feltételekkel a munkáltatóval szemben. A biztosító nyilvánvalóan biztosítási kötvényben, illetve az ahhoz tartozó általános szerződési feltételekben meghatározhatja azokat a körülményeket, amelyek esetén a felelőssége kizárt, vagy amely a felelősségét korlátozza.

Mindezen dilemmák legalábbis részben a munkajog sajátosságaiból erednek, mely a foglalkoztatási helyzet esetében nemcsak egy magánjogi jogviszonyból eredő felelősségi logikát kell jelentsen, hanem a társadalmi érdekek és a munkavállalói közösség megvédésének sajátos közjogi logikáját is tartalmaznia kell. Ahogyan a keletkezett üzemi/munkahelyi baleset esetében is, nemcsak a munkajogi kárfelelősséggel, hanem a már említett társadalombiztosítási regressz igénnyel, munkavédelmi és büntetőeljárás lefolytatásával kell az érintetteknek szembenéznie. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az állami érdek a kár bekövetkezésének megelőzése,[10] hiszen a további károk keletkezése így akadályozható meg, mindez pedig a technika jelentős fejlődése révén jogi korlátozásokkal nehezen követhető folyamat.

A jelenleg működő piaci alapú felelősségbiztosítási szerződések sok esetben kizárják a teljesítést arra az esetre, ha a kárt bűncselekménnyel okozta a munkáltató vagy annak képviselője a munkavállalónak. Egy-egy munkabaleset kapcsán igen gyakori, hogy az érintett munkáltató munkavállalóját – a munkavédelmi előírások be nem tartása révén – a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűncselekmény elkövetése miatt (a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 165. §-a szerint) eljárás alá vonják, és büntetőjogi felelőssége is megállapításra kerül. A problémát ebben a körben az jelenti, hogy ez egy gondatlanul elkövethető bűncselekmény, így a felelősség kizárása a felelősségbiztosítás alapvető szabályaival[11] és a szerződési elvvel is ellentétes. Egy kötelező felelősségbiztosítási rendszerben – mint a már többször említett gépjármű-felelősségbiztosítás esetében – egy ilyen szerződési kikötés elképzelhetetlen. További sajátosság, hogy ez a fajta munkavállalóért való helytállási kötelezettség – azaz, hogy a munkavállalók egymással szembeni felelőssége nem állapítható meg – szintén speciálisan a munkajogviszony jellemzője.

Annak ellenére, hogy a munkáltatóknak a munkahelyi balesetek megelőzéséhez közvetlen (munkavállaló egészségének, munkavégzési képességének megőrzése) és közvetett anyagi (munkáltatói jóhírnév megőrzése, anyagi következmények elkerülése) érdeke fűződik,[12] a kötelező munkáltatói felelősségbiztosítás intézményét ez idáig a munkáltatók és érdekképviseleteik elutasították. Ennek oka elsősorban az anyagi terhek miatt van.

A munkaerőpiac oldaláról további aspektusa is van a felelősségbiztosítás kérdésének, ugyanis ez idáig csak arról volt szó, hogy mi van akkor, ha a munkáltató kárt okoz a munkavállalónak, milyen terhek vállalásával kell azt megtéríteni, vagy hogyan ró rá megtérítési igényt a társadalombiztosítás az ilyen felmerült károk esetén. De mi van akkor, ha a munkaviszony elismerésének hiánya miatt a munkavállaló védtelen pozícióba kerül, és senki sem fedezi – nem tudja senkivel szemben sem érvényesíteni – az ő kárát? Ezen a helyzeten a bírói gyakorlat tud segíteni, hiszen a foglalkoztatás munkajogi jellegének elismerésével mondhatjuk, hogy a probléma automatikusan megoldódik.

Ezzel szemben nehezebb kérdés, ha a munkáltató sikeresen kimenti magát, akkor ki viseli a munkavállalót ért károkat? A munkajogi válasz ebből következően, hogy a munkavállaló viseli azokat a károkat, melyekért a munkáltató felelősséggel nem tartozik, hiszen ezek a „saját” kárai, ahogyan ez a „kárveszélyviselés általános elvéből[13] következik”.[14] A probléma ezzel, hogy míg a polgári jogban ez a felek mellérendelt jogviszonya alapján természetes következmény, addig a munkajogviszony alá-fölé rendeltségéből adódó kiszolgáltatott helyzet – ahogyan az már számos szabályozási szituációban elemzés alá került – munkavállalókat védő garanciák biztosítását követeli meg. A kárfelelősség kimentési szabályaival tehát ebben a körben az a probléma – melyet a kötelező felelősségbiztosítás orvosolni képes –, hogy olyan speciális kockázatot telepít a munkavállalóra, különösen az ellenőrzési kör fogalmán keresztül, amelyről egyik fél – sem a munkáltató, sem a munkavállaló – nem tudhatott.[15] A munkaviszonyban a munkavégzés a munkáltató érdekében történik, egyedül neki van ráhatása arra, hogy megszervezze a munkavégzést, utasítsa, irányítsa és ellenőrizze a munkavállalót, a kimentés sikeressége esetében azonban mégis a munkavállaló viseli a saját elszenvedett kárát. Így a felelősség kimentési szabályai alapján a generális prevenció teljes körben már nem tud megvalósulni a munkáltató irányában, de ezzel egyidejűleg a kimentés biztosítása révén a munkavállaló munkaképességének megőrzésére irányuló védelmi garanciák is csorbát szenvednek.

Különösen nehéz a munkavállaló oldaláról ez a helyzet, ha a munkáltató munkavédelmi kötelezettségeit is bevonjuk a vizsgálat körébe. A munkáltatói felelősség ebben a körben más koordináta-rendszer keretei között mozog, a felelősség nem a munkavállalóval szemben terheli a munkáltatót ebben az esetben, hanem a munkavédelmi ellenőrző hatósággal szemben, eredményét tekintve azonban ez mégis kihat a munkáltató munkavállaló felé fennálló kártérítési felelősségére is. A kárkötelem alanyának különbözősége ellenére a munkavédelmi vizsgálat eredménye befolyással bír a munkajogi felelősség érvényesíthetőségére, hiszen abban az esetben, ha megállapításra kerül a munkavédelmi előírások megszegése, a munkavállaló kárigényének érvényesítése szinte automatikus a munkajogi szabályok alapján, míg, ha a munkavédelmi előírások maradéktalan megtartásával következik be a baleset, úgy a kárt elszenvedő munkavállaló igényérvényesítése nehezebbé válik, a bizonyítás körében több teendője akad. Munkajogilag azonban ez a szituáció teljesen azonos kellene hogy legyen. Mondhatnánk, hogy ebből a nézőpontból a munkavédelmi felelősség elnehezíti a munkajogi kárfelelősség objektív megítélését, azonban ezt a kölcsönhatást csak összességében vizsgálhatjuk,[16] hiszen az ennek révén elért előnyök – a munkavállaló magasabb védelmi szintje, a munkáltató felelősségének növelése, a prevenció – sokkal erőteljesebben tud érvényesülni. Mégis miért említem akkor ezt meg? Azért, mert ez is egy érv lehet a kötelező felelősségbiztosítás bevezetése mellett, a munkáltatói érdekek, gazdaságvédelmi szempontok és a munkavállalók védelmi garanciái ennek révén úgy tudnak egymás mellett érvényesülni, hogy a munkajogi egyensúly nem bomlik meg.

A kárfelelősség körében nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a kárkötelem kapcsán a polgári jogban az előreláthatósági klauzula oka és egyben jogpolitikai célja a szerződési kockázat felek közötti kölcsönös, helyes, hatékony és igazságos elosztása.[17] Ebből viszont az az objektivitás is következik, hogy nem az a körülmény a vizsgálandó, hogy a munkáltató milyen tényleges intézkedést tett meg, hanem, hogy mi volt az adott helyzetben lévő munkáltatóval szemben az elvárható.[18] Mindez a munkavállaló oldaláról a személyes munkavégzési kötelezettség kockázataként jelenik meg, melynek elkerülésére a munkavédelemről szóló 1993. évi CXIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) 60. § (1) bekezdésében rögzített teendői vannak: „[a] munkavállaló csak a biztonságos munkavégzésre alkalmas állapotban, a munkavédelemre vonatkozó szabályok, utasítások megtartásával, a munkavédelmi oktatásnak megfelelően végezhet munkát. A munkavállaló köteles munkatársaival együttműködni, és munkáját úgy végezni, hogy ez saját vagy más egészségét és testi épségét ne veszélyeztesse. Így különösen köteles

  1. a) a rendelkezésére bocsátott munkaeszköz biztonságos állapotáról a tőle elvárható módon meggyőződni, azt rendeltetésének megfelelően és a munkáltató utasítása szerint használni, a számára meghatározott karbantartási feladatokat elvégezni;
  2. b) az egyéni védőeszközt rendeltetésének megfelelően használni és a tőle elvárható tisztításáról gondoskodni;
  3. c) a munkavégzéshez az egészséget és a testi épséget nem veszélyeztető ruházatot viselni;
  4. d) munkaterületén a fegyelmet, a rendet és a tisztaságot megtartani;
  5. e) a munkája biztonságos elvégzéséhez szükséges ismereteket elsajátítani és azokat a munkavégzés során alkalmazni;
  6. f) a részére előírt orvosi – meghatározott körben pályaalkalmassági – vizsgálaton részt venni;
  7. g) a veszélyt jelentő rendellenességről, üzemzavarról a munkáltatót azonnal tájékoztatni, a rendellenességet, üzemzavart tőle elvárhatóan megszüntetni, vagy erre intézkedést kérni a felettesétől;
  8. h) a balesetet, sérülést, rosszullétet azonnal jelenteni.”

Mindezen kötelezettségeinek megszervezése azonban a munkavállaló feladatai, így a munkáltató felelősségének megítélésekor ezek a munkavállalói kötelezettségek már nemcsak a munkavállalót védő garanciák lesznek, hanem egyúttal a munkavállalói felelősséget, a munkáltatói kimentés lehetőségét megalapozó körülmények. Mindezen körülmények konklúziója ismét csak az lehet, hogy a kötelező felelősségbiztosítás – amellett, hogy a munkavédelmi előírások a munkavédelmi felelősséget fenntartják – cizellálni képes a felelősségviselés jelenlegi rendszerét, fedezve azon károkat is, amelyek jelenleg a munkavédelmi, munkajogi és társadalombiztosítási felelősség rendszerében „szürke zónában” maradnának.

Jelenleg a munkavállaló fedezetlen kárai kockázatának kezelésére csak a károsulti biztosítások – élet-, baleset-, betegségbiztosítás – szolgálhatnak.[19] Mindez azt jelenti, hogy a polgári jog reparatív funkcióját egy másik biztosítással pótoljuk a munkaviszony vonatkozásában. Mondhatnánk, hogy ilyen természetbeni juttatás révén a munkáltató a munkavállaló kárának viselését ki is terjeszthetné, azonban ez generálisan nem oldaná meg a problémát, szemben a kötelező munkáltatói felelősségbiztosítással. A munkavállalói ösztönzési rendszer körében ezzel a lehetőséggel is érdemes számolni, hiszen a munkavállaló motivációjának megőrzése a munkahelyi előírások betartása révén a munkáltató munkaszervezési és munkavédelmi eredményessége szempontjából is értékelhető lehet.[20] Arról nem is beszélve, hogy nem lehet minden kockázatra munkavállalói „magánbiztosítást” kötni, sőt akár arra is sor kerülhet, hogy a biztosító azzal próbál menekülni a felelőssége alól, hogy mondjuk egy munkahelyi balesetből eredő sérülés a munkáltató – munkavédelmi ellenőrzéssel megállapított – hibájából ered, így a felelősség viselésére ő köteles. Külön probléma lehet egy foglalkozási megbetegedés kialakulása, hiszen számos olyan betegség létezik, mely egyaránt merülhet fel szabadidős és munkahelyi tevékenység során. Ha pedig a biztosításmatematikai kérdéseket is bevonjuk a vizsgálatba, akkor a kár bekövetkezésének kockázata is nehezen mérhető fel a munkavégzés jövőbeli alakulására is figyelemmel.[21] A jelenlegi biztosítási piacon, így a foglalkozási megbetegedés kockázatát számos biztosító ki is zárja.[22] A munkaerőpiaci tendenciákra figyelemmel a foglalkozási megbetegedések kialakulásának kockázata azonban nemhogy csökken, hanem inkább nő.

Összegzésként megállapíthatjuk, hogy az esetlegesen kialakításra kerülő kötelező felelősségbiztosítás a munkajogi kárigények rendezésében jelentős előrelépésként értékelhető azzal együtt, hogy komoly egyeztetést kell folytatni, hiszen dogmatikai és jogpolitikai kérdések megválaszolása is szükséges.

Azonban megállapítható, hogy egy ilyen rendszer kiépítése, amennyiben az a munkáltatói oldalon további költségnövekedéssel nem jár, olyan garanciális elemeket hordozhat a munkavállaló által, illetve a munkavállaló hozzátartozója által elszenvedett és munkaviszonnyal összefüggésben lévő károk megtérítése kapcsán, amelyek összességében olyan előnynek minősülnek, ami miatt a jogalkotó számára egyértelműen ajánlható, hogy vegye fontolóra a felelősségbiztosítás intézményének kialakítását.

Az írás a XIX. Magyar Munkajogi Konferenciához készült tanulmánykötetben jelent meg, a kézirat lezárása: 2022. augusztus 1. A tanulmány szerzője Dr. Nádas György PhD, ügyvéd, tanszékvezető habilitált egyetemi docens, Debreceni Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar.

[1] Juhász Lívia: Jogértelmezési kérdések a munkáltató kárfelelőssége körében – különös tekintettel a munkavédelmi szabályozásra. Diskurzus, 2017/1. sz., 23. o.

[2] Ajtay-Horváth Viola: A felelősségbiztosítás lehetséges hatásai a munkaviszonyra. In: Fazekas Marianna (szerk.): Jogi Tanulmányok 2016. Jogtudományi előadások az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskoláinak konferenciáján, 2016. június 10. ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, Budapest, 2016 [online] 439. o. [2022. 07. 26.]. https://www.ajk.elte.hu/file/jogitanulmanyok2016.pdf.

[3] Certicky Mário: A sérelemdíj megjelenése a felelősségbiztosítás területén. Publicationes Universitatis Miskolcinensis Sectio Juridica et Poetica, Tomus XXXV., 2017, 228. o.

[4] Zavodnyik József: A felelősségbiztosítási szerződéskötési kötelezettségek szabályozása. Polgári jog, 2021/3–4. sz., 45. o.

[5] A közelmúltban az ügyvédi praxisomban felmerült esetben a munkavállalót a munkáltató foglalkozás-egészségügyi szolgálata vizsgálta és burn out diagnózis gyanújával kérte további vizsgálatát az illetékes Kormányhivataltól és a Nemzeti Népegészségügyi Központtól. A Kormányhivatal végleges határozata megállapította a foglalkozási megbetegedést a munkavállalóra vonatkozóan. Mint az ebből az esetből is látható, a szellemi munkavégzés esetében is egyre több egészségügyi kockázat elismerésére kerül sor. Amennyiben a munkáltató rendelkezett volna felelősségbiztosítással, úgy a munkavállalót ért károk ebben az esetben is ennek terhére rendezhetők lettek volna.

[6] Sipka Péter: A munkáltatói kárfelelősség elmélete és gyakorlata. HVG-ORAC, Budapest, 2021, 85. o., Nádas György: Miért és hogyan felelünk a munkaviszony esetében: áttekintő gondolatok a munkajogi kárfelelősség célja és lehetséges módozatai körében. Miskolci Jogi Szemle, 2014/1. sz., 48. o.

[7] Szalai Ákos: Prevenció és reparáció a kártérítési jogban – A kártérítési jog és alternatívái a két cél szolgálatában. Állam- és Jogtudomány, 2014/3. sz., 53. o.

[8] Sipka Peter Mate – Zaccaria Marton Leo: Felelossegi jogviszonyok. In: Jakab Andras – Könczöl Miklos – Menyhárd Attila – Sulyok Gabor (szerk.): Internetes Jogtudomanyi Enciklopedia. Munkajog rovat (rovatszerkeszto: Kiss Gyorgy, Kun Attila, Hungler Sara) [5] [online] [2022. 07. 26.]. https://ijoten.hu/uploads/felelossegi-jogviszonyok.pdf.

[9] Ld. erről: Kiss Ferenc Kálmán: Kárenyhítési költségek és a társadalombiztosítás szolgáltatásai. Kártérítési és Biztosítási Jog, 2022/1. sz.

[10] A gondolat nem új keletű, hiszen ha nem is akarunk visszamenni az ókori gondolkodókhoz, Marton Géza sokat idézett gondolata, mely szerint – a magánjogi felelősség vezérlőelve a prevenció, mint a kártérítésen belül az első és uralkodó felelősségalapító elv – ma is aktuális. Marton Géza: A polgári jogi felelősség. Triorg, Budapest, 1993. 102. o.

[11] Pandurics Anett – Markó Olga: A felelősségbiztosítások szerepe, jelen és jövője Magyarországon. Biztosítás és Kockázat, 2015/3. sz., 78–79. o.

[12] Konta Éva: Felelősségbiztosítás a munkajogban. [online] [2022. 07. 25.] 12. o. https://dtk.tankonyvtar.hu/xmlui/bitstream/handle/123456789/4341/06_konta_eva.pdf?sequence=1.

[13] Darázs Lénárd: Kárveszélyviselés és érvénytelen szerződés. Magyar Jog, 2017/10. sz., 622. o.

[14] A Polgári Törvénykönyvről szóló T/7971. számú törvényjavaslat indokolása. XXII. Fejezet A szerződésszegés általános szabályai, 7. pont c) alpont.

[15] Ajtay-Horváth Viola: A munkajogi kárfelelősség egyes kérdései az új Polgári Törvénykönyv tükrében. In: Fazekas Marianna (szerk.): Jogi tanulmányok 2014. Jogtudományi előadások az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskoláinak jubileumi konferenciáján. 20 éves a Doktori képzés az ELTE Jogi Karán, 2014. június 13., ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, Budapest, 2014 [online] 426–427. o. [2022. 07. 26.]. htps://www.ajk.elte.hu/file/jogitanulmanyok2014.pdf.

[16] Juhász Lívia: i. m. 24. o.

[17] Csöndes Mónika: A szerződési jog előreláthatósági korlátjának joggazdasági modellje és annak jogi kritikája. Állam- és Jogtudomány, 2014/1. sz., 4. o.

[18] Kozma Anna – Lőrincz György – Pál Lajos – Pethő Róbert: A munka törvénykönyvének magyarázata. HVG-ORAC, Budapest, 2016, 296. o.

[19] Szalai Ákos: Prevenció és reparáció a kártérítési jogban – A kártérítési jog és alternatívái a két cél szolgálatában. Állam- és Jogtudomány, 2014/3. sz., 42–43. o.

[20] Ld. erről bővebben: Rab Henriett: A versenyszektor foglalkoztatását ösztönző mechanizmusok bemutatása. JURA, 2018/2. sz., 519–527. o., Rab Henriett: A CSR-szemlélet munkajogi vetületei. Pro Publico Bono – Magyar Közigazgatás, 2018/4. sz., 202–217. o.

[21] Ld. a már korábban említett burn out szindróma kialakulását, mellyel még pár évvel ezelőtt sem számolt ténylegesen elszámolható kárkockázatként senki.

[22] Ajtay-Horváth: i. m. 2016, 440. o.


Kapcsolódó cikkek

2024. július 12.

Nyáron célszerű legalább az időarányos szabadságot kiadni

A vállalatoknak már most célszerű részletesen felmérniük, melyik munkavállalójuk hol tart az idei szabadságkeretének felhasználásában, és nyári időszakban célszerű legalább az időarányos szabadságot kiadniuk. Különösen azokban a szektorokban érdemes erre nagy figyelmet fordítani, ahol a munkaerőhiány miatt fel nem töltött létszámkeretek mellett kell megoldani a működést – figyelmeztet a Trenkwalder.

2024. július 9.

Előkészítő és befejező cselekmény a munkaidő tekintetében

A munkaidő fogalma kulcsfontosságú a munka világában, mivel meghatározza a munkavállaló által elvégzendő munka idejét és ezzel összefüggésben a munkáltató kötelességeit és jogait. A munkajog részletesen szabályozza ezt a kérdést, beleértve az előkészítő és befejező cselekmények munkaidőként való elismerését is.