A magyar minimálbér távolodik Európától, már Románia is előzi


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Eurostat legfrissebb, a tagállami minimálbérekre vonatkozó statisztikai adatai szerint újabb mélypontot ért el a magyar minimálbér értéke az Európai Unión belül. Lapszemle.

Az adatok alapján idén év elején a magyar minimálbér átszámítva 578,74 euró volt, ami a tagállamok sorában a második legalacsonyabb. Egyedül Bulgáriában dolgoznak a magyar összegnél kevesebbért az ilyen formában foglalkoztatott dolgozók, ott 398,81 eurót keresnek.

Az Mfor felhívja arra a figyelmet, hogy egy évvel ezelőtt még három ország is Magyarország mögött volt az unióban: Románia, Lettország és Bulgária. A többi tagállamhoz viszonyított minimálbér-csökkenésben jelentős szerepet játszott a forintárfolyam, hiszen gyengülésnek indult a hazai fizetőeszköz a közös valutával szemben.

Fontos kiemelni, 2022-ben a román és a magyar minimálbér között 2,3 százalékos differencia volt, idén ez már 4,7 százalék lett, Románia javára. Ennek egy része szintén az árfolyamhatásokkal magyarázható. A román minimálbér bruttóban megelőzte a magyart, de Romániában 2018 óta a dolgozókra hárul teljes egészében a 35 százalékos társadalombiztosítási járulék, ez önmagában magasabb a hazai elvonás 33,5 százalékos szintjénél.

A rangsort változatlanul Luxemburg vezeti 2387 euróval (nagyjából 900 ezer forint), mögé a tavalyi ötödik helyről felzárkózott Németország 1987 euróval. A dobogó harmadik fokán pedig Belgium van 1955 euróval.

Forrás: Index

Teljes cikk: https://index.hu/gazdasag/2023/02/08/minimalber-beremeles-europa-romania-szegenyseg/


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.

2024. május 9.

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem Dabason a Prohuman cégcsoportnál

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.