A minimálbér-emelés hatása az egyszerűsített foglalkoztatásra


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyszerűsített foglalkoztatás esetén legalább a minimálbér 85 százaléka, szakképzettséget igénylő munkakörnél legalább a garantált bérminimum 87 százaléka fizetendő alapbérként. Ismertetjük a szabályozást és a friss számokat.

Gyakran előfordul, hogy egy munka csak rövid időt igényel, pár napra van csak szükség a megfelelő munkavállalókra. Köthető erre a rövid időre is határozott idejű munkaszerződés, de ennél jobb megoldás lehet, ha egyszerűsített foglalkoztatás keretében kerül alkalmazásra a szükséges munkaerő.

Az egyszerűsített foglalkoztatás ugyanis jelentősen csökkenti az adminisztrációs terheket, és anyagilag is előnyösebb mindkét fél számára.

Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény szerint ez a foglalkoztatási forma mezőgazdasági, továbbá turisztikai idénymunkára, vagy alkalmi munkára, illetve filmipari statiszta munkára alkalmazható meghatározott időtartamban.

A mezőgazdasági és turisztikai idénymunka végzésére szóló határozott idejű munkaviszony egy naptári éven belül nem haladhatja meg a százhúsz napot.

Alkalmi munkának az számít, ha a határozott időre szóló munkaviszony összesen legfeljebb öt egymást követő naptári napig, illetve egy naptári hónapon belül összesen legfeljebb tizenöt naptári napig, egy naptári éven belül összesen legfeljebb kilencven naptári napig tart.

A jogszabály a munkáltató napi alkalmi munkavállalói létszám keretét is meghatározza (például húsznál több munkavállaló foglalkoztatása esetén naponta legfeljebb a létszám húsz százaléka).

egyszerűsített foglalkoztatásMunkáltatói teendők – egyszerűbb adminisztráció

Az egyszerűsített foglalkoztatásra létrejövő munkaviszony igen egyszerű módon, a munkáltató bejelentési kötelezettségének teljesítésével jön létre.

A bejelentés elektronikus úton, vagy a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül tehető meg a NAV-hoz. ( Ha a munkáltató nem elektronikus úton bevallásra kötelezett, használhatja a bejelentési kötelezettség mellett a törvényhez mellékelt szerződés mintát – minta munkaszerződést – is.)

Bérezés

Egyszerűsített foglalkoztatás esetén legalább a minimálbér 85%-a, szakképzettséget igénylő munkakörnél legalább a garantált bérminimum 87%-a fizetendő alapbérként, illetve teljesítménybérként. Ez az összeg 2022-ben 170.000 forint/hó, illetve 226.200 forint/hó.

Ha a munkához bérpótlék is kapcsolódna, például éjszakai pótlék, vagy túlóra, ezeket is meg kell fizetni.

Munkáltatói közteher – alacsonyabb közteher-fizetés

Ez is nagyon egyszerűen történik. A munkáltató az egyszerűsített foglalkoztatással alkalmazott munkavállaló esetében mezőgazdasági és turisztikai idénymunkánál munkavállalónként napi 500 forint, alkalmi munkánál napi 1000 forint közterhet fizet.

Ez a kedvezményes közteher fizetés legfeljebb a minimálbér kétszeres összegéig alkalmazható.

A befizetési kötelezettséget a tárgyhót követő 12-éig kell teljesíteni a NAV-hoz. Ez a befizetés minden munkáltatói közteher teljesítéssel kapcsolatos feladatot kivált, és az általános munkáltatói közteher fizetésnél jóval kedvezőbb, alacsonyabb összegű.

Az egyszerűsített foglalkoztatás szerinti közteher fizetés akkor alkalmazható, ha a munkáltató betartja az ezzel kapcsolatos létszám- és foglalkoztatási idő korlátokat is.

Munkavállalói előnyök

A munkavállaló az egyszerűsített foglalkoztatás keretében kapott munkabére után nem fizet társadalombiztosítási járulékot és meghatározott összeg alatt személyi jövedelem adót sem. Ez az összeghatár, az úgynevezett mentesített keretösszeg. 2022-ben a mentesített keretösszeg napi összege a napi minimálbér (9.200 forint) 130%-a illetve a napi garantált bérminimum (11.960 forint) 130%-a.

Társadalombiztosítási ellátások

Az egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmazott munkavállaló ez alapján a foglalkoztatása alapján nem minősül biztosítottnak, és csak nyugellátásra, baleseti egészségügyi szolgáltatásra (üzemi baleset esetén), és álláskeresési ellátásra szerez jogosultságot, a társadalombiztosítás többi ellátására (például táppénzre) nem.

Munkajogi helyzet

Az egyszerűsített foglalkoztatás egyszerűbb munkajogi helyzetet is eredményez.

Így például a munkáltató a munkaviszony megszűnésekor nem köteles kiadni a munkaviszony megszűnésekor előírt igazolásokat, nem jár a betegszabadság a munkavállaló részére, nincs fizetés nélküli szabadság.

Ugyanakkor természetesen teljesíteni kell a munkavédelemmel kapcsolatos munkáltatói feladatokat.

A munkabérről olyan igazolást kell kiadni a kifizetéskor, amelyből kitűnik a bevétel teljes összege, és jogcíme.

A filmipari statiszta alkalmi munkára fentiektől eltérő összegszabályok is vonatkoznak.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak  3,8 százalékos növekedése mellett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.