A munkaerő-kölcsönzők is fordított áfát kérnek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Fordított áfázással és ágazati minimális szolgáltatási díjjal védenék a piacot a munkaerő-kölcsönzők.


A feketén foglalkoztató vállalkozások kiszűrésére és a munkaerőpiac tisztítására tett javaslatot az atipikus foglalkoztatásban érintett négy legnagyobb érdekképviseleti szervezet, amelyek a kormánynak is eljuttatták javaslataikat – közölte a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége (SZTMSZ).

Az SZTMSZ, a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége (MMOSZ), a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DIÁK-ÉSZ), valamint az Iskolaszövetkezetek Országos Szövetsége (ISZOSZ) többek között azt javasolja, hogy a tisztességtelenül működő és egyébként nem tetten érhető vállalkozások mozgásterének minimalizálása érdekében vezessék be a fordított áfát az Európai Unió által engedélyezett leghosszabb ideig.

Az érdekképviseletek szerint – szigorú keretek között – be kellene vezetni az ágazati minimális szolgáltatási díjat, emellett úgy vélik, hogy a kölcsönzési tevékenység gyakorlásának szigorúbb feltételekhez kötése is hozzájárulna a piac tisztulásához.

A közlemény idézi Köves Balázst, az SZTMSZ elnökhelyettesét, aki elmondta: az atipikus foglalkoztatás aránya az európai trendeknek és rugalmas munkaerő-piaci kihívásoknak megfelelően az elmúlt években erőteljesen nőtt, a fejlődés mértékét mutatja, hogy mára körülbelül 130 000 kölcsönzött, és 150 000 diák dolgozót foglalkoztatnak évente.

Munkahelyteremtő hatása mellett talán a legfontosabb szempont, hogy a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű munkavállalók többszörös hatékonysággal integrálhatóak a munka világába atipikus foglalkoztatás keretében; ezért is nagyon fontos a piac tisztítása – hangsúlyozta Köves Balázs.

A szabálytalanul működő, vagy kifejezetten a közbeszerzéseken induló és a költségvetés megkárosítására létrehozott fedővállalkozások jellemzően igen alacsony árajánlataikkal tudják megnyerni a piaci és közbeszerzési tendereket, majd a cégek abból szereznek komoly hasznot, hogy nem fizetik be az áfát, illetve a közterheket munkavállalóik után – hívja fel a figyelmet az SZTMSZ.

Hozzáfűzik: az irreálisan alacsony szolgáltatási díjak egy hozzáértő HR vezető vagy cégvezető számára egyértelműen jelzik, hogy az ajánlati ár sem az ajánlatot adó vállalkozás működésének költségeit, sem pedig a foglalkoztatásra ajánlott munkavállalók bekerülési költségeit nem fedezik.

A megrendelő az alacsony szolgáltatási díjakért nagy árat is fizethet: a Nemzeti Munkaügyi Hivatal egy ellenőrzés során akár arra a következtetésre is juthat, hogy a munkaviszony valójában közvetlenül a megrendelő és a szabálytalanul foglalkoztatott munkavállaló között jött létre. Ebben az esetben a bejelentés elmulasztása miatti, fejenként 100 ezer forintos bírság megfizetésére közvetlenül a megrendelőt kötelezik, de természetesen a munkavállalók után be nem fizetett közterheket is a
megrendelőn kérik számon – olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.

2024. október 1.

A munkajogi elévülés meghatározása és szerepe a gyakorlatban

Az elévülés, mint az idő múlásának jogi következménye nem csupán munkajogi fogalom, a többi jogterület, így a polgári jog vagy akár a büntetőjog is használja. Az elévülés intézményének célja, hogy az igények érvényesítését csupán meghatározott időbeli keretek között biztosítsa a felek részére, a már hosszabb ideje nyugvó állapotokat utóbb már ne lehessen bolygatni. Az elévülés beálltával maga az igény nem szűnik meg, azonban azt a továbbiakban már nem lehet bíróság előtt érvényesíteni, azaz annak teljesítését kikényszeríteni a másik féltől.