A munkaidő szabályai

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A munkavállalónak munkaviszonyból eredő kötelezettségei közé tartozik, hogy munkáját meghatározott időn át, munkaideje alatt kell végeznie. Az Mt. munkaidőre vontkozó szabályait vesszük végig pontról pontra.

A munkaidő tartama

Az új Mt. (2012. évi LXXXVI. törvénnyel módosított 2012. évi I. törvény) meghatározása szerint munkaidő: a munkavégzésre előírt idő kezdetétől annak befejezéséig tartó idő, valamint a munkavégzéshez kapcsolódó előkészítő és befejező tevékenység tartama [Mt. 86. § (1) bek.].

Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy mennyi a munkavégzésre előírt idő, erre a válasz két irányból határozható meg. Az egyik a munkaszerződés által meghatározott időtartam. Ha tehát a felek eltérően nem állapodtak meg; napi nyolc óra [Mt. 45. § (4) bek., 92. § (1) bek.], illetőleg az az idő, amelyet a megállapodásra alapozva a munkáltató munkarendje az adott munkakörben, dolgozóra meghatározott. (Ezt másként, röviden fogalmazva rendes munkaidőnek nevezhetjük.) A másik összetevő az ún. rendkívüli munkaidő. Az Mt. szerint teljes napi munkaidő esetén naptári évenként kétszázötven – kollektív szerződés rendelkezése esetén legfeljebb háromszáz – óra rendkívüli munkaidő rendelhető el [Mt. 109. § (1) bek., 135. § (3) bek.], amely természetesen a munkaviszony körülményei és a munkavállaló védelmét szolgáló elírások [Mt. 99. §, 107–108. §] megtartása mellett írható elő. Az új Mt. a heti munkaidő hosszáról külön nem rendelkezik.

Az Mt. meghatározást ad arra nézve, hogy mi tekintendő előkészítő vagy befejező tevékenységnek. Eszerint annak tekinthető minden olyan feladat ellátása, amelyet a munkavállaló munkaköréhez kapcsolódóan, szokás szerint és rendszeresen, külön utasítás nélkül köteles elvégezni [Mt. 86. § (2) bek.]. A gyakorlatban az egyes munkakörökhöz kapcsolódó tevékenységek köre általában már kialakult, de jól példázza ezt az a boltkezelő, akinek nyitnia, zárnia kell, az árukat ki, majd el kell raknia, stb.

A munkaidő hosszát nem érinti, hogy tartama alatt a munkáltató biztosít-e munkát a munkavállaló részére. A munkaidő alatt a munkaviszonnyal összefüggésben elrendelt utazások ideje beszámít a munkaidőbe. Nem minősül azonban munkaidőnek

• a munkavállaló lakó- vagy tartózkodási helyéről a tényleges munkavégzés helyére, valamint a munkavégzés helyéről a lakó- vagy tartózkodási helyére történő utazás tartama, továbbá
• a munkaközi szünet ideje, kivéve a készenléti jellegű munkaköröket (Mt. 86. § (3) bek.).

A napi munkaidő

A munkaidő felhasználás alapeleme a napi munkaidő, ezért az Mt. már elöljáróban rendelkezik róla. Eszerint napi munkaidő: a felek vagy munkaviszonyra vonatkozó szabály által meghatározott a) teljes napi munkaidő vagy b) részmunkaidő [Mt. 88. § (1) bek.]. Az új Mt.-ben szerepet kapott a beosztás szerinti munkaidő fogalom is, mégpedig ennek két formája: a) a beosztás szerinti napi munkaidő, amely a munkanapra elrendelt rendes munkaidőt jelent, valamint b) a beosztás szerinti heti munkaidő, amely pedig a hétre elrendelt rendes munkaidőt jelenti [Mt. 88. § (2)–(3) bek.]

A továbbiakban az Mt. részletezi a teljes napi munkaidő, valamint a részmunkaidő tartalmát. Eszerint
a) teljes napi munkaidő háromféle lehet:

• az általános teljes napi munkaidő, ennek tartama napi nyolc óra;
• a hosszabb teljes napi munkaidő, amelyet a felek megállapodása alapján lehet alkalmazni akkor, ha a) a munkavállaló készenléti jellegű munkakört lát el, valamint ha b) a munkavállaló a munkáltató vagy tulajdonos hozzátartozója; ez esetben a napi munkaidő legfeljebb tizenkét órára emelhető,
• a rövidebb teljes napi munkaidő, amelyet a munkaviszonyra vonatkozó szabály rendelkezése vagy a felek megállapodása alapján lehet megállapítani (Mt. 92. § (1), (3)–(4) bek.),

b) a részmunkaidő, ez akkor áll fenn, amikor a felek az adott munkakörre irányadó napi teljes munkaidőnél rövidebb napi munkaidőben állapodnak meg.

A fentiek alkalmazásához az Mt. értelmező rendelkezéseket írt elő. Eszerint
a) készenléti jellegű a munkakör, ha

• a munkavállaló a feladatának jellege miatt – hosszabb időszak alapulvételével – a rendes munkaidő legalább egyharmadában munkavégzés nélkül áll a munkáltató rendelkezésére, vagy
• a munkavégzés – különösen a munkakör sajátosságára, a munkavégzés feltételeire tekintettel – a munkavállaló számára az általánoshoz képest lényegesen alacsonyabb igénybevétellel jár (Mt. 91. §),

b) tulajdonosnak a gazdasági társaság tagját kell tekinteni, ha a társaságra vonatkozó döntése meghozatala során a szavazatok több mint huszonöt százalékával rendelkezik [Mt. 92. § (3) bek.],

c) a beosztás szerinti munkaidő fogalmat maga az Mt. ugyan külön nem határozza meg, az indokolás szerint ennek alapját a szerződésben meghatározott munkaidő „mennyiség” képezi.

A munkaidő rendszerek

(A munkaidő felhasználás törvényi módozatai)

Ahhoz, hogy egyfelől a munkáltató a munkavállalók munkaidejét minél célszerűbben tudja felhasználni, másfelől avégett, hogy ennek rendje a munkavállalók számára is belátható, érdekeikre figyelemmel legyen, a törvény rendelkezik a felhasználás lehetséges (főbb) módozatairól. Ezek az alábbiak:

Az általános munkarend: A munkaidőt heti öt napra, hétfőtől péntekig kell beosztani (Mt. 97. § (2) bek.). Ki kell emelni – miként ezt az indokolás is hangsúlyozza –, az általános munkarend szolgálja „minden, a munkaidő beosztással kapcsolatos számítási szabály alapját”.

Az általános munkarend alkalmazása esetén annak belső rendjét a jogszabály nem köti meg, így a munkaidő nemcsak egyenlő munkaidejű napokra, de – a feltételek megléte esetén – egyenlőtlenül is beosztható.
A munkaidőkeret: A munkáltató a munkavállaló által teljesítendő munkaidőt munkaidőkeretben is meghatározhatja [Mt. 93. § (1) bek.].

A munkaidőkeretben teljesítendő munkaidőt a munkaidőkeret tartama, a napi munkaidő és az általános munkarend (amikor a munkaidő heti öt napra, hétfőtől péntekig van beosztva) alapulvételével kell megállapítani. Ennek során az általános munkarend szerinti munkanapra eső munkaszüneti napot figyelmen kívül kell hagyni [Mt. 93. § (2) bek.]. A munkaidő e meghatározásakor a távollét tartamát figyelmen kívül kell hagyni vagy az adott munkanapra irányadó beosztás szerinti napi munkaidő mértékével kell számításba venni. Munkaidő beosztás hiányában a távollét tartamát a napi munkaidő mértékével kell figyelmen kívül hagyni vagy számításba venni (Mt. 93. § (3) bek.).

A munkaidő (lehetséges) tartama:
a) legfeljebb négy hónap vagy tizenhat hét;
b) legfeljebb hat hónap vagy huszonhat hét

• a megszakítás nélküli (Mt. 90. § a) pont),
• a többműszakos (Mt. 90. § b) pont), valamint
• az igény jellegű tevékenység (Mt. 90. § c) pont) keretében,
• a készenléti jellegű (Mt. 91. §), továbbá
• az Mt. 135. § (4) bekezdésében meghatározott
• munkakörben foglalkoztatott munkavállaló esetében,

c) legfeljebb tizenkét hónap vagy ötvenkét hét, ha ezt technikai vagy munkaszervezési okok indokolják és a kollektív szerződés ezt előírja [Mt. 94. § (1)–(3) bek.].

A kollektív szerződés felmondása vagy megszűnése a már elrendelt munkaidőkeret alapján történő foglalkoztatást nem érinti.

A munkaidőkeret kezdő és befejező időpontját írásban meg kell határozni és közzé kell tenni [Mt. 93. § (4) bek.].
E helyen hívjuk fel a figyelmet arra, amennyiben a munkavállaló munkaviszonya a munkaidőkeret lejárta előtt megszűnik, a vonatkozó eljárás szabályait az Mt. 95. §-a tartalmazza.

Az elszámolási időszak: A munkaidő munkaidőkeret hiányában úgy is beosztható, hogy a munkavállaló a napi munkaidő (tehát a teljes napi munkaidő vagy részmunkaidő) és az általános munkarend (tehát amikor a munkaidő öt napra, hétfőtől péntekig van beosztva) alapulvételével megállapított heti munkaidőt a munkáltató által megállapított hosszabb, az érintett héttel kezdődő időtartam alatt teljesítse [Mt. 98. § (1) bek.].

Az elszámolási időszak tartamát az Mt. 94. §-ában foglalt szabályok megfelelő alkalmazásával kell megállapítani (Mt. 98. § (2) bek.). Tehát az elszámolási időszak – a feltételektől függően – négy hónap, hat hónap vagy akár tizenkét hónap is lehet. A törvény szerint az elszámolási időszak tekintetében az Mt. 93. § (3) bekezdése és 95. §-a megfelelően irányadó.

Az elszámolási időszak kezdő és befejező időpontját írásban meg kell határozni és közzé kell tenni [Mt. 98. § (3) bek., 93. § (4) bek.].

Az új szabállyal kapcsolatban az indokolás azt emeli ki, hogy alkalmazásával lehetősége lesz a munkáltatónak arra, hogy az adott heti munkaidőt hosszabb idő alatt dolgoztassa le. Egyúttal hangsúlyozza, hogy ez a munkaidő beosztási módszer gyökeresen eltér a munkaidőkeretre vonatkozó szabályoktól, mondván, hogy amíg a munkaidőkeret alkalmazása elsősorban a munkaidő mennyiségének hosszabb idő alapulvételével történő meghatározása, addig a bevezetett új megoldás tisztán beosztási szabály, amelynek alkalmazásával a munkáltatónak arra nyílik lehetősége, hogy valamennyi munkahétre eső munkaidő ledolgozásával hosszabb időszakot vegyen alapul.

E kérdés kapcsán szólnunk kell arról, hogy az Mt. szabályrendszere és indokolása is élesen különválasztja az elszámolási időszakot az előzően tárgyalt módozatoktól, különösen a munkaidőkerettől, mondván ez csupán beosztási szabály. Bár az elválasztás természetesen indokolt, valójában ez az eset is egy felhasználási mód, amely most törvényi alapot kap, így jogszerű változatnak tekintendő. (Az már további kérdés, hogy a munkavállalói érdekek szempontjából milyen problémák jelentkezhetnek. Célszerű lesz erre egy bizonyos időszak tapasztalatai alapján visszatérni.)

A kötetlen munkarend: A munkáltató – meghatározott feltételek szerint – kötetlen munkarend alkalmazásáról is dönthet. Kötetlen a munkarend, ha a munkáltató heti átlagban legalább a napi munkaidő fele beosztásának jogát – a munkakör sajátos jellegére, a munkavégzés önálló megszervezésére tekintettel – a munkavállaló számára írásban átengedni (Mt. 99. §).

Kötetlen munkarend esetén az Mt. 93–112. §-ában, valamint a 134. §-ának (1) bekezdés a)–b) pontban foglaltakat – e bekezdés kivételével – nem kell alkalmazni.

A munkavégzésből eredő sajátosságok

Természetesen a munkaidő felhasználás szempontjából annak is fontos következményei vannak, hogy az adott munkáltatónál miként szervezett a munkavégzés folyamata. Arra esetleg éjszaka, vagy az éjszaka egy részében kerül sor; a tevékenység esetleg megszakítás nélküli, többműszakos vagy idény jellegű; lényeges az is, ha csupán készenléti jellegű. Az Mt. meghatározta az említett sajátosságoknak a munkaidő szempontjából fontos fogalmait. Így

• éjszakai munkának minősül a huszonkét és hat óra közötti időszakban teljesített munkavégzés (Mt. 89. §),
• a munkáltató tevékenysége
• megszakítás nélküli, ha naptári naponként hat órát meg nem haladó tartamban vagy naptári évenként kizárólag a technológiai előírásban meghatározott okból, az ott előírt időszakban szünetel és a) a társadalmi szükségletet kielégítő szolgáltatás biztosítására irányul, vagy b) a termelési technológiából akadó objektív körülmények miatt gazdaságosan vagy rendeltetésszerűen másként nem folytatható,
• többműszakos, ha tartama hetente eléri a nyolcvan órát,
• idényjellegű, ha a munkaszervezéstől függetlenül az év valamely időszakához vagy időpontjához kötődik (Mt. 90. §);
• készenléti jellegű a munkakör, ha
• a munkavállaló a feladatainak jellege miatt – hosszabb időszak elteltével – a rendes munkaidő legalább egyharmadában munkavégzés nélkül áll a munkáltató rendelkezésére, vagy
• a munkavégzés – különösen a munkakör sajátosságára, a munkavégzés feltételeire tekintettel – a munkavállaló számára az általánoshoz képest lényegesen alacsonyabb igénybevétellel jár (Mt. 91. §).

A cikk folytatásában a munkaidő beosztása, a rendkívüli munkaidő és a munkaidő nyilvántartás lesz a téma.

---