A szabadság pénzbeli megváltása
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A munkaviszony végén a természetben fel nem használt szabadságot pénzben kell megváltani. Pontosan hogyan és mikor kell ezzel elszámolni? És mit tehet a munkavállaló, ha a munkáltató nem fizet?
A Munka Törvénykönyve szerint a munkaviszony megszűnésekor, ha a munkáltató az arányos szabadságot nem adta ki, azt meg kell váltani. A szabadságot egyéb esetekben pénzben megváltani nem lehet. E szigorú tilalom indoka alapvetően a szabadság rendeltetése. A pénzbeli megváltás esetén éppen a munkavállaló regenerálódásáról, pihenéséről nem lenne szó, ami az intézmény kifejezett célja (részletesen lásd itt).
A szabadság pénzbeli megváltásakor a fel nem használt napokra járó távolléti díjat kell egy összegben megtéríteni a munkavállalónak. A távolléti díj számítása körében a törvény nem határozza meg, hogy ebben az esetben mit kell az „esedékesség időpontjának” tekinteni, amelyhez képest a távolléti díj egyes elemei kiszámíthatóak.
Ezért az esedékességet szó szerint értelmezve, a munkaviszony megszűnésének időpontját kell alapul venni. Egy napi szabadságra a munkavállaló megváltáskor irányadó (szerződés szerinti) napi munkaidejének megfelelő mértékű távolléti díj jut, például az általános teljes munkaidő esetén 8 óra. Ez akkor is így van, ha a munkavállaló napi munkaideje a munkaviszony megszűnése előtt csökkent (pl. mert a felek részmunkaidőre tértek át), így a szabadságot természetben még hosszabb napi munkaidő mellett vehette volna igénybe.
Fontos, hogy a szabály alkalmazása szempontjából teljesen közömbös, hogy milyen jogcímen vagy milyen indokból került sor a munkaviszony megszűnésére, megszüntetésére. Ettől függetlenül, a munkaviszony végén az időarányosan járó, de természetben igénybe nem vett szabadságot minden esetben kötelező pénzben megváltani, akár a munkavállaló képességeire, vagy magatartására alapozott felmondás, sőt rendkívüli felmondás esetén is.
Természetesen a munkáltató úgy is dönthet, hogy a munkaviszony utolsó napjai alatt inkább természetben adja ki a szabadságot (pl. ha felmondás esetén egyébként is a felmondási idő alatti teljes mentesítést tervezi). Ekkor is tekintettel kell azonban lenni a szabadság kiadásának szabályaira, így például arra, hogy a szabadság időpontját 15 nappal előre közölni kell a munkavállalóval.
A szabadság megváltására vonatkozó szabálytól a felek csak a munkavállaló javára térhetnek el, ezért értelmezésem szerint a munkaviszony megszüntetésére irányuló közös megegyezésben a munkavállaló a szabadság megváltás iránti igényéről érvényesen nem mondhat le.
A szabadság pénzbeli megváltására a munkáltató legkésőbb a munkaviszony megszűnésétől – felmondás esetén az utolsó munkában töltött naptól – számított ötödik munkanapon köteles.
Késedelmes kifizetés esetén a munkavállaló a késedelem idejére kamatot követelhet. Ha a munkáltató a szabadság pénzbeli megváltásának nem tesz eleget, a munkavállaló az általános elévülési időn, azaz három éven belül követelheti azt munkaügyi bíróság előtt, illetve a szabálytalanság miatt bejelentést tehet a munkaügyi felügyelőségen.
A munkaviszony fennállása alatt a szabadság pénzben a munkavállaló kérésére sem váltható meg, a törvény e szabályától ugyanis tilos az eltérés. Érdekesség, hogy kivételt képez ez alól a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény, amely szerint a gyermek ápolása, illetve gondozása céljára kapott fizetés nélküli szabadság megszűnését követően, ha a közszolgálati tisztviselő a gyermek ápolása, gondozása miatt kapott fizetés nélküli szabadság első hat hónapjára járó szabadságot nem kapta meg, azt a felek megállapodása alapján pénzben is meg lehet váltani. A munkaviszonyban azonban erre nincs lehetőség.
