Amikor a munkahelyen is kicsengetnek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bizonyára mindannyiunkban elevenen él az iskolai szünetet jelző, várva várt csengő hangja, amikor egy rövid időre a tanítás megszakításra került, a folytatáshoz való újratöltődéshez. Az emberi szervezet ugyanis nem képes a megszakítás nélküli, hosszú órákig tartó fizikai, illetve szellemi megterhelést elviselni, szüksége van munkavégzés közben is rövid pihenőidőkre. Munkavégzés során e rövid szünetben, vagy szünetekben, azaz a munkaközi szünet(ek)ben nyílik alkalom az étkezésre, mosdóhasználatra is. A munkaközi szünet tulajdonképpen a legrövidebb pihenőidő a munkajogban, amely nemcsak a munkavállaló, hanem a munkáltató érdekét is szolgálja, hiszen nagyon sokszor a munkahelyi balesetek eredője a munkavállalók fáradtság miatti figyelmetlensége.


A munkaközi szünet a munka törvénykönyvének főszabálya szerint nem minősül munkaidőnek, tehát arra az időre díjazás sem illeti meg a munkavállalót. Így ha a munkavállaló napi 8 órát dolgozik, és 20 perc a munkaközi szünete, összesen 8 óra 20 percet tölt a munkahelyén, azonban munkabért csak 8 óra munkavégzésre kap. Annak természetesen nincs akadálya, hogy a felek, vagy kollektív szerződés a munkaközi szünetet a munkaidő részének minősítse, és a munkavállaló javára annak díjazásáról megállapodjanak.

Az Mt. módosításai közérthetően!

Jelentkezzen most képzésünkre!

Ebben az esetben, az előző példánál maradva a munkavállaló 7 óra 40 percet tölt munkavégzéssel, 20 perc a munkaközi szünete, munkabért pedig 8 órára kap. A munkaközi szünet nem munkaidő jellegét támasztja alá az a rendelkezés, miszerint a munkaközi szünetet a munkavégzés megszakításával kell kiadni. A készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállaló esetében azonban a munkaközi szünet munkaidőnek minősül, hiszen e munkakörben a rendelkezésre állás meghatározó mértékű, így nehéz lenne elkülöníteni a munkaközi szünet tartamát.

Amennyiben a munkavállaló beosztás szerinti napi munkaideje, vagy amennyiben az adott munkanapon csak rendkívüli munkavégzés történik, annak tartama a hat órát meghaladja, húsz perc munkaközi szünet, ha a kilenc órát meghaladja további 25 perc, azaz összesen 45 perc munkaközi szünet jár. A beosztás szerinti napi munkaidőhöz hozzá kell számítani a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkavégzés időtartamát is. Ha például a munkavállaló 12 órás beosztásban dolgozik, akkor egy 20 és egy 25 perces munkaközi szünetre jogosult. Természetesen ezen túl az egészségügyi rövid szüneteket álláspontunk szerint a munkáltató nem tagadhatja meg. Meghökkentő esetként volt olvasható egy áruházláncról, miszerint a menstruáló női munkavállalók sárga fejpántot voltak kötelesek viselni, ezzel jelezve, hogy ők a munkáltató által meghatározott időpontokon kívül is kimehetnek a mosdóba.

Mivel egy hosszabb tartamú munkaközi szünettel a munkáltató vissza is élhet, és leplezve osztott munkaidőt határozhat meg, ezért a munka törvénykönyve kötelezően előírja, hogy a munkaközi szünet leghosszabb tartama megállapodás esetén is legfeljebb 60 perc lehet.

A munkáltatónak nemcsak joga, de kötelessége is kiadni a munkaközi szünetet, amelyről viszonylag szabadon dönt, de a törvény garanciális szabályokat határoz meg annak érdekében, hogy a munkaközi szünet valóban a szükségletek által indokolt kellő időben szakítsa meg a munkavégzést. Ennek megfelelően a munkaközi szünetet a munkáltató leghamarabb 3 óra munkavégzést követően adhatja ki, legkésőbb viszont 6 óra munkavégzést követően ki kell adnia. A munkáltató több részletben is kiadhatja a munkaközi szünetet, azonban ebben az esetben is eleget kell tenni annak a rendelkezésnek, hogy a munkavégzés 4. és a 7. órája között kiadott munkaközi szünet mértéke a 20 percet elérje.

A munka törvénykönyve csak a rendes és rendkívüli munkaidő tartamának nyilvántartási kötelezettségét írja elő, még pedig oly módon, hogy abból a teljesített rendes és rendkívüli munkaidő naprakészen megállapítható legyen. A törvény a munkaközi szünet nyilvántartásáról nem szól. Mivel azonban a munkaközi szünet nem része a munkaidőnek, ezért ebből az is következik, hogy a teljesített – rendes és rendkívüli – munkaidő mértékének megállapításához és megfelelő nyilvántartásához jelölni szükséges a munkaidőnek nem minősülő időszakokat, így a munkaközi szünetet is. Továbbá a törvény azt is előírja, hogy legalább három, legfeljebb hat óra munkavégzést követően ki kell adni a munkaközi szünetet. Ezen szabály betartása más úton nem, csak a munkaközi szünet kiadása idejének feltüntetésével igazolható. A nyilvántartásnak akkor is szerepe lehet, ha például a munkáltató éjszakai pótlékra jogosító időtartamban adja ki a munkaközi szünetet.

A munkaközi szünetben a munkavállalót sem munkavégzési, sem rendelkezésre állási kötelezettség nem terheli, mivel az nem munkaidő. Ezért nincs akadálya annak, hogy a munkavállaló munkahelyét a munkaközi szünet alatt akár el is hagyja. A munkavállaló ezen lehetőségét azonban a munkaközi szünet tartama nyilvánvalóan behatárolja.

 


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

Munkajogi kisokos a túlóra szabályairól

Alighanem mindenki számára ismerősen cseng az a kifejezés, hogy túlóra. Ez nem meglepő, hiszen a legtöbb munkahelyen előfordul, hogy tovább bent kell maradni, vagy végül akkor is be kell menni dolgozni, amikor eredetileg pihenőidő telt volna. Gyakorisága ellenére a túlmunka, vagyis a rendkívüli munkavégzés elrendelésének, díjazásának szabályaival sokszor mégis kevésbé vannak tisztában – nemcsak a munkáltatók, sokszor maguk a munkavállalók is. Az alábbiakban ezért összeszedjük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.