Apollo Tyres: már 300 embert alkalmaznak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Rövid időn belül beindítja a termelést a gyöngyöshalászi gumigyár, már képezik a munkavállalóikat.


Az Apollo Tyres gyöngyöshalászi abroncsgyára 2017 elején kezdheti meg a termelést, a 475 millió eurós beruházás a terveknek megfelelően halad, ez jelenleg az egyik legnagyobb ilyen jellegű projekt Magyarországon.

A gumiabroncsgyártó vállalat az MTI érdeklődésére közölte: a termelés beindítására nagy erőkkel készülnek, a cég már most több mint 300 magasan képzett mérnököt, technikust és abroncsgyártó szakembert alkalmaz. A munkatársak egy különleges képzésben is részt vettek, 10 hetes szakmai gyakorlaton vettek részt Indiában és Hollandiában, az Apollo Tyres ottani gyáraiban az elmúlt egy év során. A tréning célja, hogy a szakemberek magabiztos szaktudással vegyenek részt a gyöngyöshalászi gyár ultramodern technológiát képviselő gépeinek beüzemelésében, illetve a jövő év elején zökkenőmentesen indíthassák el azokat.

 

Az Apollo Tyres részt vesz a duális képzésben is: egy gyöngyösi és egy hevesi középiskolával, valamint a Miskolci Egyetemmel működik együtt annak érdekében, hogy kinevelje a gumiipari szakemberek következő generációját. Az első középiskolai osztályok ebben a tanévben indultak el.

Megnyitása után az Apollo Tyres gyöngyöshalászi gyára évente 5,5 millió személyautó- és kisteherjármű-, valamint 675 ezer darab busz- és tehergépjármű-abroncsot fog előállítani az európai piacra, az üzemben Apollo és Vredestein márkájú abroncsok készülnek majd. A magyar komány által nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánított beruházás alapkövét 2015. áprilisában tette le Orbán Viktor miniszterelnök és Onkar S. Kanwar, a vállalat elnök-vezérigazgatója.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 30.

A tavalyi év végéhez képest jobban aggódnak a munkahelyükért a magyar munkavállalók

Előző évhez képest minimálisan ugyan, de kissé visszaesett a magyar munkavállalók optimista percepciója az aktuális munkahelyük fennmaradásával kapcsolatban, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából. Az első negyedévben végzett felmérésből az is kiderül, hogy egy év alatt érzékelhetően lecsökkent az az időtáv, amelyet a megkérdezettek szerint a háztartásuk át tudna vészelni egy esetleges állásvesztés esetén.