Az új Mt-ről egyeztetett a kormány és a versenyszféra


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az új Munka törvénykönyvével kapcsolatos első tapasztalatokról, valamint a munkahelyvédelmi akcióprogramról és a tervezett lakhatási támogatásról kezdett egyeztetést kedden a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fóruma.


Az új Munka törvénykönyvével kapcsolatos tapasztalatok alapján az MSZOSZ mintegy húsz pontból álló javaslatcsomagot készített – mondta a testület ülése Pataky Péter után a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke.

Az MSZOSZ által a leghangsúlyosabbnak tartott gondok közül az elnök kiemelte: a jogszabály a köztulajdonban álló társaságoknál tiltja a törvénytől való eltérést helyi kollektív megállapodásokkal. Ez szerintük hátrányos a munkavállalók jövedelmét tekintve, a munkaszervezésben pedig problémákat okoz még a munkáltatóknak is. Az MSZOSZ ezért a konzultációs fórumon megismételte korábbi álláspontját: gondolja végig a kormányzat a lehetséges változtatásokat.

A kereseteknek az új Munka törvénykönyve miatti csökkenésével kapcsolatban Pataky Péter elmondta: a konzultációs fórumon az MSZOSZ ismertette azokat az eseteket, amelyeknél ezt tapasztalták. A szakszervezet elnöke szerint a magántulajdonban lévő társaságoknál ugyanakkor ez még alig jelent meg. A kollektív szerződések többnyire még megvannak, bár munkáltatói oldalról megfigyelhető a készülődés a megállapodások módosítására – fogalmazott.

Pataky Péter szerint várható, hogy a kollektív szerződések megváltoztatásával kapcsolatos munkáltatói javaslatok ősszel kerülnek majd elő nagyobb számban. Az MSZOSZ kiemelt szakszervezeti feladatnak tartja a megállapodások megvédését. Ugyanakkor elmondta azt is: ismernek olyan eseteket is, ahol a munkavállalók számára megfelelő kollektív szerződést kötöttek újra.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 15.

Szombati munkavégzés: milyen pótlék jár?

Napjainkban a szombati munkavégzés – főleg a kékgalléros munkavállalók körében –elterjedtnek számít, a hozzá kapcsolódó szabályozás néha mégis fejtörést okoz a munkáltatóknak. A munkáltatók elbizonytalanodhatnak, hogy ugyan szombati munkavégzésért járó bérpótlék nincs, de az adott helyzetben tartoznak-e egyéb külön pótlékkal a munkavállalók felé, esetleg kötelesek-e egy másik pihenőnapot biztosítani a szombatra beosztott munkavállalók számára.

2024. október 14.

Az ország egyik legjelentősebb telekommunikációs cége nyerte a budapesti kamara „A főváros felelős foglalkoztatója” különdíját

A képzett munkaerőért folytatott jelenlegi versengés különösen fontossá teszi, hogy a vállalatok megbecsüljék és sikertényezőként értékeljék munkavállalóikat. A piaci szereplőknek ezt a törekvését díjazza az OFA Nonprofit Kft. idén kilencedik alakalommal meghirdetett „Az év felelős foglalkoztatója” pályázatával – emelte ki Nagy Márton a gazdasági miniszter a díjátadón.