Betegszabadság számítása év közben megszűnő jogviszonynál

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Munka Törvénykönyve szerint a munkáltató a munkavállaló számára a betegség miatti keresőképtelenség tartamára naptári évenként 15 munkanap betegszabadságot ad ki. Fontos tudni, hogyan kell ezt a szabályt értelmezni akkor, ha a munkaviszony az év során megszűnik.

 A törvény szerint az évközben kezdődő munkaviszony esetén a munkavállaló a 15 munkanapos éves keret arányos részére jogosult. A felet elérő töredéknapot egészként kell figyelembe venni. Például, a július 1-jén kezdődő munkaviszonyban nyolc munkanap betegszabadság jár a munkavállalónak. Ugyanakkor a törvény nem írja elő az arányosítást az év közben megszűnő munkaviszony tekintetében. Így például a tárgyévre akkor is 15 munkanap betegszabadság jár a munkavállalónak, ha a munkáltató felmondással március 31-i hatállyal megszünteti a munkaviszonyt.

Az 1992. évi Munka Törvénykönyve a fenti szabályokat kiegészítette azzal, hogy a munkavállalót – ha az év folyamán már munkaviszonyban állt – az év közben kezdődő munkaviszonyban megillető, időarányos betegszabadsága nem lehetett több, mint a naptári évre járó betegszabadság még igénybe nem vett része. Például, a július 1-jén kezdődő munkaviszonyban egyetlen nap betegszabadság sem illette meg, ha a tárgyévben korábban fennálló munkaviszonyában 15 munkanapot már igénybe vett. Ez utóbbi rendelkezés a hatályos törvényben már nem szerepel. Ezért nincs jelentősége, hogy a tárgyévben kezdődő munkaviszony meddig áll fenn, mindig 15 munkanap betegszabadság jár a munkavállalónak (pl. akkor is, ha a munkavállaló már a munkába lépés napján megbetegszik, és 15 munkanap elteltével a munkáltató próbaidő alatt azonnali hatállyal felmond neki).

Annak sincs jelentősége, hogy a tárgyévben fennállt, korábbi munkaviszonyokban hány munkanap betegszabadságot vett igénybe a munkavállaló. Ezért a munkáltatónak erről nem is kell nyilatkoznia a munkaviszony végén kiadandó igazolásokban. A sokat betegeskedő és gyakran munkahelyet váltó munkavállaló így aztán egy naptári évben 15-nél jóval több napot is betegszabadságon tölthet (egymás után különböző munkaviszonyokban). Ez egyébként akkor is így van, ha ugyanazon felek között jön létre egy éven belül többször munkaviszony.

 

Ebből a logikából következően a határozott idejű munkaviszony esetén sincs jelentősége annak, hogy a munkaviszony év közben megszűnik. Így például a július 1-jétől szeptember 31-ig létesülő munkaviszonyban nem csak négy munkanap, hanem nyolc munkanap betegszabadság jár. Azaz, nem a munkaviszony megszűnéséig, hanem az év végéig kell arányosítani.

Észre kell venni, hogy ez a számítási módszer számos esetben furcsa eredményre vezethet. A január 1-jén létesülő munkaviszonyokban ugyanis – mivel ezek nem év közben kezdődnek – mindig 15 munkanap betegszabadság jár, akkor is, ha csak három hétre létesülnek. Az is ellentmondásos, hogy így a határozott idejű munkaviszonyban járó betegszabadság mértéke nem a jogviszony időtartamától, hanem a kezdő időpontjától függ. Például, a július 1-jén kezdődő három hónapos munkaviszonyban nyolc munkanap jár, de ha ugyanerre az időtartamra október 1-jétől december 31-ig szerződnek a felek, már csak négy munkanap. A betegszabadság szabályaitól kollektív szerződésben is csak a munkavállaló javára lehet eltérni.

A betegszabadság mértékének társadalombiztosítási szempontból is nagy jelentősége van. A munkavállaló ugyanis mindig mentesül a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége alól, ha keresőképtelen. Erre az időtartama a betegszabadság kimerítése után társadalombiztosítási ellátásként táppénzt kaphat. A betegszabadság azonban magasabb összeg (a távolléti díj 70%-a), amit a munkáltató fizet. Ezért a társadalombiztosítási szervek is ellenőrizhetik, hogy a munkáltató helyesen számolta-e ki a munkavállalót megillető betegszabadság mértékét, és nem folyósítottak-e részére táppénzt a kelleténél hamarabb.

---