Bezár a gyár, 120 állás vész oda Kabán


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bezár a német Evonik kabai, aminosavat gyártó üzeme, 120 ember munkahelye szűnik meg – adta hírül honlapján a Menedzsment Fórum.


Az mfor.hu értesülése szerint április végéig leállítja az aminosav termelését a kabai telephelyén a német Evonik. A múlt hét csütörtökön meghozott döntést az L-treonin aminosav piacán tapasztalható egyre intenzívebb és növekvő versennyel indokolták.

„Ilyen környezetben pedig az Evonik számára a folyamatos optimalizáció ellenére sem fenntartható a termelés Kabán. Az üzem leállítása összhangban van az aminosav üzletág vezető pozíciójának megőrzésére irányuló stratégiával” – jelezte a cég közleményében Auer Emmanuel, az Evonik takarmányozási üzletágának vezetője.

A közlemény szerint az Evonik szorosan együttműködik az Evonik Agroferm Zrt. üzemi tanácsával, a helyi önkormányzattal és a hatóságokkal a közelgő elbocsátások lehető legmegfelelőbb kezelése érdekében.

A kabai gyár több mint 14 milliárd forint árbevételt ért el 2016-ban, amiből 840,5 milliós nyereség maradt – tartalmazza a cég legutóbbi beszámolója.

[htmlbox mt_kommentar]

 

Szegi Emma (Fidesz-KDNP), Kaba polgármestere az MTI tudósítójának érdeklődésére megerősítette a gyárbezárás hírét, és azt is, hogy az üzem megszűnésével mintegy 120 dolgozó, köztük magasan kvalifikált vegyész veszítheti el munkahelyét.

Számukra a térségben jelenleg nem tudnak más munkát ajánlani, de a polgármester bízik abban, hogy lesz befektetői érdeklődés az üzem hasznosítására. Utóbbiról néhány hét múlva ígért konkrétabb információkat  a polgármester.

Szegi Emma az egykori kabai cukorgyár bezárásához hasonlította a volt lizin-üzemből átalakított aminosavgyártó-üzem megszüntetésének hírét, amely jelentős mértékben befolyásolja a helyi önkormányzat gazdálkodását is.

Az Evonik aminosav-gyára évi 90 millió forint iparűzési adót fizet, ami az önkormányzati iparűzési adó 30 százaléka – mondta Kaba polgármestere.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 30.

A tavalyi év végéhez képest jobban aggódnak a munkahelyükért a magyar munkavállalók

Előző évhez képest minimálisan ugyan, de kissé visszaesett a magyar munkavállalók optimista percepciója az aktuális munkahelyük fennmaradásával kapcsolatban, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából. Az első negyedévben végzett felmérésből az is kiderül, hogy egy év alatt érzékelhetően lecsökkent az az időtáv, amelyet a megkérdezettek szerint a háztartásuk át tudna vészelni egy esetleges állásvesztés esetén.