BNP Paribas Cardif: biztosak a magyarok a munkahelyünkben

Szerző: Adó Online
Dátum: 2019. február 6.
Címkék: , ,
Rovat:
Némi megtorpanással ugyan, de tavaly év végén is magas, 68 pontos értéket vett fel a munkavállalói bizalmi index a hazai dolgozók körében. Bizakodásra ad okot, hogy folyamatosan emelkedik azok aránya, akik úgy gondolják, hogy az őket foglalkoztató cég, valamint a pozíció, amelyben dolgoznak még sokáig fennmarad, derül ki a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián legfrissebb közös szeptemberi munkaerőpiaci kutatásából.

A tavalyi év hasonló időszakához képest 1, az előző negyedévhez képest 3 pontot csökkent, így az index 68 pontot vett fel decemberben. A BNP Paribas Cardif Munkaerőpiaci Stabilitási Indexe alapján a most tapasztalt visszaesés ellenére is egy emelkedő tendenciáról beszélhetünk.

A mérőszám azt fejezi ki egy 100 pontos skálán, hogy a munkavállalók mennyire bíznak abban, hogy jelenlegi foglalkoztatójuk hosszú távon is munkalehetőséget biztosít majd számukra. Érdemes figyelembe venni azt is, hogy az alkalmazottak milyen lépéseket tennének munkahelyük megtartása érdekében, amennyiben az veszélybe kerülne.

A negyedéves jelentésből kiderül, hogy a megkérdezettek körében 94 pontot mértek azzal kapcsolatban, hogy mennyire bíznak a jelenlegi munkahelyük fennmaradásában. A megelőző két évben ez az érték 91, illetve 88 pontot vett fel. Ugyancsak érdemes megemlíteni azt a részmutatót is, amely arra kérdez rá, hogy a munkavállalók mennyire érzik biztosnak a jelenlegi pozíciójukat: 2018 decemberében ez 92, előtte lévő évben 88, míg 2016-ban 84 pontot vett fel. Az újbóli elhelyezkedés esélyével kapcsolatban is emelkedő tendenciát tapasztalunk, mivel a tavalyelőtti 43 és a tavalyi 46 és után 52-re ugrott ez a részmutató.

„Bár összességében enyhén visszaesett a bizalmi index év végén a korábbi negyedévekhez képest, fontos részeredménynek tartjuk, hogy a munkavállalók optimizmusa a munkahelyük és a saját pozíciójuk kapcsán rekordmagas volt. Az újbóli elhelyezkedés megítélésével kapcsolatos optimizmus csak minimálisan esett vissza az őszi eredményekhez képest, ugyanakkor az elmúlt évben ez is jelentősen emelkedett” – mondta el Kiss Márk István, a BNP Paribas Cardif biztosító vezérigazgatója. Hozzátette: a saját egzisztenciális biztonságukkal kapcsolatban továbbra is derűlátóak a hazai munkavállalók.

Ami a karrierre vonatkozó jövőképet illeti, a férfiak és nők egyaránt 82-82%-a úgy érzi, hogy több mint 5 évig megmarad az állása, illetve a férfiak 83%-a és a nők 80%-a látja biztosnak a saját pozícióját a jelenlegi munkahelyén.

Azok a munkavállalók viszont, akik ennél rövidebb időre látják biztosnak a munkahelyüket, 33%-uk szerint a cég meg fog szűnni, 18%-uk pedig úgy látja, hogy nincs elég szakember, illetve a cég nem találja meg a megfelelő kollégákat. Közel egyharmaduk (28%) azt jósolja, hogy nagy eséllyel leépítés várható, amelynek során tőle is megválnak; nagyjából ugyanekkora arányban (28%) válaszolták azt az interjúalanyok, hogy saját maguk szeretnének új munkahelyre kerülni, ami a korábbi negyedévhez képest már 3 százalékpontos esést jelent.

Általánosságban elmondható, hogy az alábbiakban részletezett demográfiai változók mentén nem történtek jelentős változások az elmúlt évben.

Korcsoportok szerinti bontásnál az látható az adatokból, hogy a negyvenes korosztály némileg optimistább a többi csoporthoz képest, mivel 71 pontot ért el, szemben a 18-29, illetve 30-39 közöttiekhez képest: mindkét korcsoportban 68-68 pontot vett fel az index, míg az 50-59 éves korcsoportnál 69, a 60 felettieknél pedig 60 pontot regisztráltak, csakúgy mint a megelőző évben.

Az iparban-építőiparban és a kereskedelemben egyaránt 69-69, a közigazgatásban dolgozóknál 68 pontot, a mezőgazdaságban tevékenykedő munkavállalóknál 67 pontot mértek.

A település mérete szerinti bontás vizsgálatakor szinte mindig a budapestiek vezetnek, körükben 71, a városban és a falvakban élőknél most egyaránt 68-68 pontot mértek a kutatók. Kifejezetten Budapestnek köszönhető, hogy a régiók szerinti bontásnál Közép-Magyarországon 71 pontot mértek a válaszadók körében, míg az ország nyugati felében 67, a keleti részében pedig 68 pontot vett fel az index.

Az iskolai végzettséget tekintve továbbra is a diplomások és az érettségivel rendelkezők alkotják a legbizakodóbb csoportot 72 és 69 ponttal, utánuk 68 ponttal következnek szakmunkás papírral rendelkezők, tőlük jócskán lemaradva, 60 ponttal a legfeljebb 8 osztályt végzettek jönnek.


Kapcsolódó cikkek:


Nem sztrájkolnak a légiforgalmi irányítók
2019. április 18.

Megállapodott egymással a HungaroControl és az irányítókat képviselő CONTROL Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezete, így elmarad az április 23-ától tervezett határozatlan idejű sztrájk.

Sztrájkolnak a légiforgalmi irányítók
2019. április 17.

Sztrájkolnak a légiforgalmi irányítók

Kétórás figyelmeztető sztrájkba léptek a légiforgalmi irányítók a HungaroControlnál, miután szakszervezetük és a vállalat nem tudott megállapodni a dolgozók 21 pontos követelésével kapcsolatban - közölte a HungaroControl. Ha továbbra sem jutnak közös nevezőre, akkor április 23-án határozatlan idejű sztrájkba lépnek.