Bőven maradt még pénz a SZÉP-kártyákon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint 4,2 milliárd forint idén május 31-én lejáró, 2015-ben kapott juttatás van még a Széchenyi Pihenőkártyákon – derült ki az MTI által megkérdezett kártyakibocsátók tájékoztatásából.


Az OTP Banknál 3,2 milliárd forintnyi feltöltés jár le az idén, ami a 2015-ös juttatások 4,5 százaléka.

A bank arra számít, hogy a húsvéti hosszú hétvége alatt csökkenni fog a lejáró egyenlegek összege, a költési adatok szerint a SZÉP-kártya a családi pihenések egyik fontos eszközévé vált.

Az MKB Bank közlése szerint március közepén 653 millió forint várt felhasználásra a május végén lejáró, 2015-ben nyújtott 12,5 milliárd forint munkáltatói juttatásból. Ez az eredeti keretnek 5,24 százaléka, amely az alszámlák között az alábbi módon oszlik meg: 42 százalék a szálláshelyen, 34 százalék a vendéglátáson, 24 százalék a szabadidő alszámlán. A bank az érintett 17,5 ezer munkavállalót e-mailben külön értesíti a lejárati határidőről.

Bérmozaik 2017

 Jöjjön el előadásunkra és felkészült előadóink segítségével megismerheti az szja, a járulékfizetés, a tb ellátások, és a munkaügyi szabályok változásait.

Időpont:  2017.04.20.

Részvételi díj: 9.990 Ft + áfa

További részletek >>

Hozzátették, a felhasználók már rutinosak, és az elmúlt évek trendjét figyelembe véve várhatóan húsvétkor és a tavaszi szünetben, a jó idő beköszöntével jelentősen nő majd a felhasználás.

A K&H Banknál mintegy 425 millió forint van a SZÉP-kártyákon, ami idén május végén jár le, ez több mint 1 százaléka a 2015-ben feltöltött összegeknek – tájékoztatott a bank.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 30.

A tavalyi év végéhez képest jobban aggódnak a munkahelyükért a magyar munkavállalók

Előző évhez képest minimálisan ugyan, de kissé visszaesett a magyar munkavállalók optimista percepciója az aktuális munkahelyük fennmaradásával kapcsolatban, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából. Az első negyedévben végzett felmérésből az is kiderül, hogy egy év alatt érzékelhetően lecsökkent az az időtáv, amelyet a megkérdezettek szerint a háztartásuk át tudna vészelni egy esetleges állásvesztés esetén.