Diákmunka pihenés helyett


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyre több nappali tagozatos diák, hallgató dolgozik nyaranta hosszabb-rövidebb ideig iskolaszövetkezeteken keresztül,  a jövő félévi tandíjra, vagy egy nyári fesztivál ottalvós jegyére való megkeresése a cél, a „diákszövetkezeteken” keresztül széles választéka érhető el a nyári munkáknak. A jogalkotó ráadásul gáláns közteher-kedvezményekkel a foglalkoztatókat is érdekeltté teszi a diákmunkások alkalmazásában.


A szerződéskötés – inkább kétszer, mint egyszer sem

Ha a diák kiválasztotta a számára szimpatikus szövetkezetet, a felek első körben egy keretszerződést kötnek egymással. Bár a munka törvénykönyve ezt a megállapodást munkaszerződésnek tekinti, lényegében nem több egy regisztrációs lap kitöltésénél. Ez a keret-munkaszerződés csak azt rögzíti, hogy a diák milyen jellegű feladatokat vállal majd, illetve a díjazás mértékét is csak orientáló jelleggel adja meg.

Az iskolaszövetkezeti munkaviszonyban csak nappali tagozatos diák, illetve hallgató állhat. Elvileg nem akadály, ha a hallgatói/tanulói jogviszony szünetel, ám mivel a foglalkoztatók így számos közteher-kedvezménytől elesnek, a passzív félévű hallgatónak kisebb esélye van az iskolaszövetkezeteken keresztüli munkavégzésre.

A „hagyományos” munkaszerződésnek megfelelő megállapodás akkor születik meg, ha konkrét munkavégzésre kerül sor. Ez a munkaerő-kölcsönzéshez hasonló formában történik. A diák ugyanis a szövetkezettel áll jogviszonyban, de a munkavégzésre nem magánál a szövetkezetnél kerül sor, hanem egy harmadik félnél, akivel a szövetkezet egy bizonyos feladat ellátására (pl. szórólaposztás, árufeltöltés, stb.) polgári jogi szerződést köt. Ez a szerződés arra is feljogosítja ezt a harmadik felet, hogy az iskolaszövetkezet által delegált diákmunkásokat utasítsa, a munkavégzésüket ellenőrizze, stb.

Ha tehát az iskolaszövetkezet talált munkát egy külső foglalkoztatónál a diák számára, a keret-szerződés alapján egy újabb szerződést köt a diákkal, amelyben már pontosan rögzítik az alapbért, az ellátandó feladatot, a munkavégzés helyét és időtartamát. A keret-munkaszerződés határozott időre szól és a teljes tanulmányok idejét lefedheti, így végig megfelelő keretét adhatja az iskolaszövetkezeten keresztüli munkavégzésnek. Az iskolaszövetkezeti munkaviszony tehát több konkrét munkavégzést, változatos feladatokat foglalhat magában.


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 28.

Háromszáz új munkahelyet hoz létre Nyíregyházán a LEGO

A LEGO mintegy 54 milliárd forintos beruházással 300 új munkahelyet hoz létre Nyíregyházán, illetve a napelemparkját is bővíteni fogja és geotermikus projektet tervez – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Nyíregyházán.

2023. szeptember 27.

Milyen gyakorlati haszna van az új panasztörvénynek?

A Whistleblowing, az EU új visszaélés-bejelentési irányelve, amihez kapcsolódva elméleti szempontokból vizsgálják szakértők a panasztörvény várható következményeit. A Grant Thornton podcastja:

2023. szeptember 26.

Az üzleti titok és a munkáltató jogos gazdasági érdekeinek védelme

A munkáltató jogos gazdasági érdekeinek, valamint üzleti titkainak védelme szoros kapcsolatban állnak egymással. Ha a munkavállaló megsérti a titoktartási kötelezettségét, akkor a munkáltató jogos gazdasági érdekeit is sérti. A jogos gazdasági érdeket sértő és veszélyeztető magatartások köre azonban szélesebb, mint az üzleti titok megsértése.