Drasztikus minimálbéremelés jöhet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

26 százalékkal emelné a kormány a minimálbért – erre utal egy beadott költségvetési módosító javaslat, szúrta ki az mfor.hu.


A jövő évi költségvetéshez Font Sándor kormánypárti képviselő nyújtott be egy módosító javaslatot, melynek indoklásában érdekes dologra bukkant az mfor.hu. A módosítás a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) juttatott forrást kívánta az idei szintre emelni, az eredeti tervek szerint ugyanis 70 millió forinttal kevesebb jutott volna a szervezet működésére. Az igazi érdekesség azonban nem ez, hanem az indoklás, a képviselő úgy fogalmaz:

„a szervezet működésének finanszírozását várhatóan az emelni tervezett minimálbér fogja végképp ellehetetleníteni, hiszen csak a bérekre mintegy 530 millió forintot kellene költeni, egy 26 százalékos béremelési szintet feltételezve”. Ez alapján jutott az mfor.hu arra a feltételezésre, hogy a kormány drasztikus mértékű, 26 százalékos minimálbér-emelést tervez a 2017-es évre. 

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

A 26 százalékos minimálbér-emeléssel a mostani bruttó 111 ezer forint 139 860-ra nőne, ami nettóban 92 408 forintot jelentene. Vagyis a mostaninál 18 593 forinttal többet – írja az mfor.hu.

Internetes újságunk megkereste a képviselői módosítót a parlament honlapján, innen letölthető.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 30.

A tavalyi év végéhez képest jobban aggódnak a munkahelyükért a magyar munkavállalók

Előző évhez képest minimálisan ugyan, de kissé visszaesett a magyar munkavállalók optimista percepciója az aktuális munkahelyük fennmaradásával kapcsolatban, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából. Az első negyedévben végzett felmérésből az is kiderül, hogy egy év alatt érzékelhetően lecsökkent az az időtáv, amelyet a megkérdezettek szerint a háztartásuk át tudna vészelni egy esetleges állásvesztés esetén.