Egészségkárosodási járadék a NAV pénzügyőreinek is


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szekszervezet szerint a pénzügyőrökre is alkalmazni kell az egészségkárosodási járadékot.


Módosító javaslatot nyújtott be a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete (VPDSZ) az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságához, hogy a hivatásosok szolgálati viszonyáról szóló törvényben rögzítsék, a pénzügyőrökre is alkalmazni kell az egészségkárosodási járadékot – közölte Holecz Gábor, a VPDSZ elnöke.

Az Országgyűlés szerdán zárta le a hivatásosok szolgálati viszonyáról szóló törvény módosításának általános vitáját. A javaslat szerint egyebek mellett rendvédelmi egészségkárosodási keresetkiegészítést, illetve járadékot vezetnének be. A módosító javaslat vitájában Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára azt mondta, a kormány szeretné megóvni az önhibájukon kívül egészségügyileg alkalmatlanná válók egzisztenciáját; az új ellátási rendszer a rendvédelmi életpálya során bekövetkező rendkívüli események, élethelyzetek, például balesetek vagy betegségek hatékony kezelését szolgálja.

[htmlbox Tb_Kommentár]

Holecz Gábor elmondta: nem nyugtatta meg a pénzügyőröket a rendvédelmi törvény javasolt módosítása az egészségkárosodási járadékkal kapcsolatban, mert a törvényben nincs garancia arra, hogy a pénzügyőrökre is alkalmazni kell a szabályt. 

Felidézte: az eredeti javaslat kizárta volna a jogszabály hatálya alól a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hivatásos állományú tagjait, akik szintén életük és testi épségük árán is kötelezettek a szolgálati feladatok végrehajtására. Ezzel szerinte megteremtették volna a prémium kategóriás és a másodosztályú hivatásos állományú tag intézményét, akiket azonos módon terhelnek a szolgálati kötelezettségek, ugyanakkor a jogosultságaik merőben eltérőek – szögezte le a szakszervezeti vezető. 

Hozzátette: ez a korlátozó javaslat végül nem került az Országgyűlés elé, ugyanakkor a jelenleg a parlament előtt fekvő javaslat a szakszervezet szerint nem egyértelmű abban a kérdésben, hogy alkalmazni kell-e a pénzügyőrökre az egészségkárosodási járadék szabályait. 

Holecz Gábor hangsúlyozta: a javaslat szerint az egészségügyi járadék miatt számos egyéb jogszabályt is módosítanak, ezek között azonban nem szerepel a NAV-törvény, vagyis fennáll a veszélye annak, hogy egyértelmű rendelkezés hiányában a NAV-osokra nem fogják alkalmazni a jogszabályt. 

A honvédelmi és rendészeti bizottsághoz benyújtott módosító javaslatban a szakszervezet azt kéri, hogy az Országgyűlés garantálja, a pénzügyőrök nem kerülnek ki a járadék hatálya alól.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.

2024. május 9.

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem Dabason a Prohuman cégcsoportnál

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.