Elmaradhat a közfoglalkoztatottak béremelése


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem döntött még a közfoglalkoztatási bér 2016. évi mértékéről a kormány – közölte a Belügyminisztérium a Magyar Nemzettel.


A Magyar Nemzet cikke emlékeztet: a korábbi években a közfoglalkoztatási bér emelését a minimálbér-emeléssel nagyjából egy időben, decemberben szokták bejelenteni, és eddig minden alkalommal volt is emelés. Most azonban kérdéses, hogy emelnek-e a közmunkások juttatásán – írja a lap.

A közfoglalkoztatottak bruttó alapbére tavaly 79 155 forint volt (a szakképzettek esetében bruttó 
101 480), ez azt jelenti, hogy aki 8 órában dolgozott, az 51 847, szakképzettként pedig 66 469 forintot vihetett haza havonta. Ez jelentősen elmarad a minimálbértől, amelynek nettó összege tavaly 68 775 forint volt, az idei emeléssel pedig nagyjából 72 ezer forintra nőtt. A különbség tehát 17 ezerről 20 ezer fölé emelkedik, amennyiben a kormány nem növeli a 180-200 ezerre bővített közmunkásréteg bérét – olvasható a lapban.

Kiskönyvtár az áfáról sorozat két új kötete + Vacsora-kódex

– Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban

– Különös adózási módok az áfa rendszerében és a

– Vacsora-kódex

Rendelje meg most >>


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Eljárás a munkaviszony megszüntetése esetén

Munkavállalói felmondás esetén – amennyiben nem áll fenn a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alóli mentesülési ok – utolsó munkában töltött napnak az a nap számít, amikor a munkavállaló utoljára volt köteles a munkavégzési kötelezettségének eleget tenni – a Kúria eseti döntése.

2024. május 30.

85 százalékra emelné a kormány a foglalkoztatási rátát

A kormány a mostani 80 százalék körüli szintről 85 százalékra kívánja növelni a foglalkoztatási rátát 2030-ra, a cél elérése érdekében az inaktívak számát kell csökkenteni – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági minis

2024. május 29.

Értesítést küld a NAV-Mobil a jogviszonyváltozásokról

A foglalkoztatási adatok bármikor ellenőrizhetők a NAV-Mobilban, májustól pedig már push üzenetet is küld az alkalmazás a biztosítotti jogviszony változásairól – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.