Emeli a kormányhivatali dolgozók bérét a kormány


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mintegy 32 milliárd forintból emeli a kormány a területi közigazgatásban dolgozók bérét, legalább 10, de átlagosan 18 százalékkal, és a cafeteria-rendszert is újra bevezetik áprilistól a területi közigazgatásban – közölte a Miniszterelnökség.

A közlemény szerint a megemelt fizetést áprilistól, 2020. január 1-jéig visszamenőleg kapják majd meg a fővárosi és megyei kormányhivatalok, valamint a járási hivatalok ügyintézői és tisztviselői.

Hozzátették, az illetményemelés során a kormány figyelembe veszi a regionális munkaerőpiaci hatásokat, így a 19 megyei és a fővárosi kormányhivatalban dolgozó kormánytisztviselők illetményét a szellemi foglalkozásúak adott megyére jellemző átlagkeresetéhez igazítják.

A KSH területi adatai alapján differenciált béremelést az indokolja, hogy egyes megyékben és a fővárosban kiélezettebb a munkaerőpiaci helyzet, így ezekben a régiókban nagyobb arányú emeléssel biztosítható a versenyképes kormányhivatali fizetés.

Az állami támogatások folyósítását, valamint a magyar emberek mindennapjait érintő hatósági feladatok zömét ellátó járási- és kormányhivatalokban dolgozók munkájának további megbecsülését szem előtt tartva a Miniszterelnökség 2020 áprilisától ismét bevezeti a területi közigazgatásban a cafeteria-rendszert.

A kormányhivatali bérek így minden megyében legalább tíz százalékkal, átlagosan 18 százalékkal emelkednek, ahol pedig kiélezett a munkaerőpiaci verseny, ott az illetménynövekedés akár a 35 százalékot is meghaladhatja – írták.

Kitértek arra is, az ország gazdasági teljesítményének köszönhetően a nettó keresetek 2010 és 2019 között – a családi adókedvezményt is figyelembe véve – 87 százalékkal emelkedtek, és a minimálbér is több mint duplájára nőtt 2010 óta.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

85 százalékra emelné a kormány a foglalkoztatási rátát

A kormány a mostani 80 százalék körüli szintről 85 százalékra kívánja növelni a foglalkoztatási rátát 2030-ra, a cél elérése érdekében az inaktívak számát kell csökkenteni – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági minis

2024. május 29.

Értesítést küld a NAV-Mobil a jogviszonyváltozásokról

A foglalkoztatási adatok bármikor ellenőrizhetők a NAV-Mobilban, májustól pedig már push üzenetet is küld az alkalmazás a biztosítotti jogviszony változásairól – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.

2024. május 28.

Távmunka és költségtérítése szabályai 2024-ben

A munkáltató alapvető kötelezettsége, hogy a munkavállalók részére a munkaviszony teljesítésével összefüggésben felmerült költségeket megtérítsék. Ez az állítás a távmunkában dolgozók esetében is igaz, a hatályos jogszabályi környezet pedig adómentes juttatási lehetőséget is biztosít az ilyen munkavállalók számára.