Emelték a keretet a fiatalok nyári munkavégzéséhez


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nyári diákmunka program támogatására az egyszer már megemelt, 3,4 milliárd forintos keretet, az élénk érdeklődésre tekintettel, további 250 millió forinttal toldotta meg a kormány.

A minisztérium közleménye emlékeztet: a program lehetőséget teremt a fiatalok számára, hogy a szünidőben valós körülmények között dolgozva keresethez jussanak. A tanulók önkormányzati vagy vállalati diákmunkára jelentkezhetnek. Mindkét esetben július elsejétől legfeljebb két hónapra vállalhatnak munkát, de míg előbbinél maximum napi 6 órában, utóbbinál akár napi 8 órában is dolgozhatnak – közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Az önkormányzatok munkaviszony keretében foglalkoztatják a diákokat, az állam pedig teljes egészében megtéríti számukra a munkabért. A tanulók így, napi 6 órás foglalkoztatás mellett, a szakképzettséget igénylő munkakörökben, havonta bruttó 164 250 forintot, a szakképzettséget nem igénylőkben pedig bruttó 125 550 forintot kereshetnek. A mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás területén folytatott diákmunkát az állam szintén legfeljebb két hónapig támogatja 75 százalékban. A részletes feltételek a munka.hu foglalkoztatási portálon olvashatók. A 16-25 év közötti, nappali tagozatos diákok a járási vagy fővárosi kerületi hivataloknál jelezhetik részvételi szándékukat.

nyári

A támogatott fiatalok mintegy négyötöde, több mint 24 ezren önkormányzatnál kaptak munkát. A program a keleti országrészben népszerűbb, a legtöbb résztvevő Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében dolgozik, de sokakat foglalkoztatnak Békés és Hajdú-Bihar megyében is. A középiskolások, egyetemisták több mint 150 munkakörben szerezhetnek munkatapasztalatot az irodai adminisztrátortól a felszolgálón, recepcióson át a kisállattenyésztőig, gyümölcs- és zöldségfeldolgozóig.

Bodó Sándor kifejtette: „A kormány programja a diákokat költőpénzhez juttatja, munkáltatójukat pedig az átmeneti többletfeladatok ellátásában segíti. A megszerzett munkatapasztalat megkönnyítheti a résztvevők későbbi elhelyezkedését, pályakezdését. A Nyári diákmunka program az idei, kilencedik kiírást is beleszámítva, 2013 óta 240 ezer fiatal vakációs munkavégzését tette lehetővé, összesen több mint 23 milliárd forint támogatással.”

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak  3,8 százalékos növekedése mellett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.