Érik az országos Tesco-sztrájk


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megegyeztek a sztrájk várható időpontjáról a Tescónál működő szakszervezetek, de a dátumot egyelőre nem közlik.


A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) sztrájkbizottságai a munkabeszüntetés részleteiről tárgyaltak – mondta Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke hétfőn az MTI-nek.

Hozzátette, hogy országos sztrájkra készülnek, és a két szakszervezet sztrájkbizottsága szerdán is folytatja az egyeztetést. 

Karsai Zoltán, a KASZ sztrájkbizottságának elnöke közölte:  a Tesco-dolgozók nem fogadták el a társaság múlt heti ajánlatát, amely szerint a Tesco idén már nem számol béremeléssel, inkább a jövő évi bártárgyalásokra akar koncentrálni. A létszámkérdés rendezésére pedig munkacsoportokat állítana fel a cég, és ezeknek kellene áruházakra és munkakörökre vetítve megállapítani a munkaerőhiány mértékét, amit a dolgozók csupán időhúzásnak tekintenek – jegyezte meg. 

A Tescóval a tárgyalások elméletileg szeptember 11-én folytatódnak – tette hozzá a KASZ sztrájkbizottságának elnöke.

Bubenkó Csaba korábban sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy a KDFSZ 25 százalékos béremelést követel, ami 14 milliárd forint ráfordítást jelentene a cég számára. A szakszervezet célja, hogy az áruházláncnál  a legalacsonyabb béren foglalkoztatott munkavállaló fizetése is közelítse meg a bruttó 200 ezer forintot. 

Azt is elvárják, hogy a munkavállalói létszámot 15 százalékkal emelje a cég. A szakszervezet követeli továbbá, hogy a külső munkaerő – az alvállalkozók által foglalkoztatottak – létszáma a teljes munkavállalói körhöz viszonyítva ne haladhassa meg a 15 százalékot.

A szakszervezet szükségesnek tartja azt is, hogy a vállalat a költségvetéséből a munkaeszközökre fordítható összeget a jelenlegi 13 százalékról emelje 30 százalékra.

A KASZ és a KDFSZ közös sztrájkkövetelései közül, amelyeket még augusztus második felében juttattak el a szakszervezetek a munkáltatóhoz, Karsai Zoltán a múlt héten példaként említette a létszám kérdését, a béremelést, a régóta a vállalatnál dolgozó munkavállalók megbecsülését, a bértorlódás problémáját és a munkaeszközök felülvizsgálatát.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 8.

MASZSZ: csak úgy jön ki a matek, ha 2027-re 500 forint lesz az euró

Ez a matek nem jön ki, legfeljebb csak akkor, ha 2027-re 500 forint lesz az euró – reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség a miniszterelnök elképzelésére, miszerint 2-3 éven belül ezer euróra nő a hazai minimálbér és 1 millió forintra az átlagbér. Így viszont már egyáltalán nem olyan biztató ez a vízió. Amennyiben a terv mégis megvalósul, a MASZSZ elvárja, hogy ennek nyertesei a kis- és középkeresetűek legyenek. A szövetség ehhez minden szakmai segítséget megadna – olvasható az Adó Online közleményben.

2024. október 8.

A munkáltatói utasítás írásba foglalása

A munkavégzés során gyakran felmerül a kérdés, hogy a munkáltató által közölt utasításokat minden esetben szükséges-e írásban rögzíteni vagy elegendő, ha azok csak szóban hangzanak el. A szóbeli utasítás sokszor kézenfekvőbb, kevesebb adminisztrációval és ráfordított idővel jár, mintha a munkáltató mindent írásban rögzítene. Azonban mind a szóbeli, mind az írásbeli utasítási formának megvannak a maga előnyei és hátrányai a munkaviszony keretein belül, így minden helyzetben megtalálható a megfelelő forma.

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.