Étkezés támogatása kedvező adózással


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mindig nagy sikerre számíthatnak azok a béren kívüli juttatási elemek, amelyekkel a dolgozóink étkezését támogathatjuk. 2013-ban három olyan juttatásfajta is létezik az adótörvényben, melyre 35,7% összes közterhet fizet a munkáltató, és a munkavállalók boltban élelmiszer-vásárlásra vagy étkezőhelyeken használhatják fel ezeket.
Már itt az elején érdemes megjegyezni, hogy mindhárom juttatás egymástól függetlenül használható. Szerencsés esetben tehát egy munkáltató havonta 30.000 forintot is kiadhat ilyen célra.


Munkahelyi étkeztetés

Ha a munkáltató telephelyén működik étkezőhely, akkor az itt elfogyasztott ételt havi 12.500 forintig támogathatja a cég kedvező adózással.

Az elszámolás működhet saját belső nyilvántartás illetve az étkezőhelynek utalt térítés formájában vagy belső utalvány, elektronikus adathordozó segítségével.

Míg 2012-ben a belső utalványok használatának gátat szabott, ha külsősök is látogatták az étkezdét, addig ez a szabály 2013-ra kikerült a törvényből. A változás nagy könnyebbséget jelentett a nagy létszámú munkáltatóknál, ahol bizony lehetetlen feladatnak tűnt „papíron” vezetni a dolgozói fogyasztást.

Széchenyi Pihenő Kártya

A kártya vendéglátás alszámlájáról fizethetjük az éttermekben, vendéglátóhelyeken kapott vendéglátás-szolgáltatást. Kedvezményes adózással egy magánszemély 150.000 Ft/év értékben kaphat ilyen juttatást. A kedvezmény meghatározásához tehát össze kell számolnunk a más juttatóknál kapott ilyen juttatásokat. Ehhez szükséges beszereznünk egy dolgozói nyilatkozatot a máshol kapott SZÉP Kártya juttatásról.

Mivel itt nem havi keretet ad meg a törvény, így nem is kell ezt a munkaviszonyban töltött idővel arányosítani.
Tehát ha valaki szeptembertől decemberig dolgozik nálunk az adóévben, és máshonnan nem kapott ilyen juttatást, akkor akár a teljes 150.000 forintos keretet kiadhatjuk neki az év végén.

(Persze célszerű az évi 500.000 forintos, összes béren kívüli juttatásra vonatkozó, teljes keretre figyelni. Különösen, ha más béren kívüli juttatásokat is adunk ezekben a hónapokban.)

Erzsébet-utalvány

Közismert juttatásfajtáról lévén szó, szinte mindenki fújja a havi 8.000 forintos kedvezményes adójú keretösszeget.

Érdemes ehhez azt is hozzáolvasnunk a törvényből, hogy „az adóéven belül utólagosan adva is”.
Ez azt jelenti, hogy ha valaki ritkábban szeretné kezelni átadás-átvételi lappal az utalványait, akkor a január-február-márciusi 3 X 8.000 forintot márciusban kell átadnia egyben (és nem januárban előre).

Az előre osztással munkaviszony megszűnésekor olyan bajba is kerülhetünk, hogy arra a hónapra is kiadjuk az Erzsébet-utalványt, amelyre nem áll fenn munkaviszony. Erre persze biztosan nem lehet érvényes a kedvező 35,7%-os közteher.

A cikk szerzője a CafeteriaTREND magazin alapítója.


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 19.

A joggal való visszaélés új szabályozása a Munka törvénykönyvében

A joggal való visszaélés tilalma a munkajog egyik fontos alapelve, amely megsértése jelentős érdeksérelmet okozhat a munkaviszony alanyai számára. Az Mt. 2023. január 1-jei módosítása pontosította a bizonyítási teher kérdéskörét, ami így jóval egyértelműbbé vált.