EU-deal: új időszámítás az uniós munkapiacon
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nem feltétlenül járnak majd bizonyos ellátások az újonnan érkező vendégmunkásoknak – fontos, hogy az új lehetőséggel nem csak a britek élhetnek majd.
” A Tanács felhatalmazná a tagállamot arra, hogy a munkaerőpiacára újonnan érkező uniós munkavállalók esetében munkához kötött, nem járulékalapú ellátás igénybevételére való jogosultságot a munka megkezdésétől számított összesen legfeljebb négy évig korlátozza. A korlátozás tekintetében fokozatosságot kell alkalmazni: így kezdetben lehetőség lenne a járulékok megfizetéséhez kötött ellátások rendszeréből való teljes kizárásra, ezt követően az ellátásokra való jogosultság fokozatosan bővülne, így ismerve el azt, hogy az adott munkavállaló az idő múlásával egyre nagyobb mértékben kötődik a fogadó tagállam munkaerőpiacához. A felhatalmazás korlátozott ideig maradna hatályban és az érintett tagállamba újonnan érkező uniós munkavállalókra egy 7 éves időtartamon keresztül lenne alkalmazandó” – olvasható az Európai Tanács által elfogadott dokumentumban.
Ez alapvető változást jelent az eddigi munkaerőpiaci politikákhoz képest. Az Independent egy könnyen áttekinthető cikkben foglalt össze, mit ért el Cameron brit miniszterelnök az EU-csúcson.Ennek lényege (munkaerőpiaci szempontból):
– a munkanélküliségi támogatások csökkenése csak az újonnan érkezőkre vonatkozhat, ezt is csak „vészhelyzetben” lehet bevezetni max 7 évre.
ADÓklub Online 2016 – Androidos okostelefonnal
|
ADÓ szaklap online
ADÓ-kódex szaklap online
Számviteli tanácsadó szaklap online
Áfa-kalauz szaklap online – ADÓ
kérdések és válaszok
Ado.hu Prémium cikkek
Rendelje meg most >>
|
– azon gyermekek után csökkenne a családi pótlék, aki nincsenek is Angliában, az is csak 2020-tól vonatkozik a már ott levő vendégmunkásokra, illetve az újonnan jövőkre (utóbbiakra már 2020 előtt is).
Tehát ha a szülő Angliában dolgozik, de a gyermek például Lengyelországban van, akkor az ottani megéhetési költségekhez igazítják, azaz csökkentik a családi pótlék összegét.
Fontos, hogy ezt nem csak Anglia, hanem bármely uniós tagország megteheti majd – akár Magyarország is (igaz, nem könnyű olyan uniós országot, ahol a hazainál alacsonyabbak lennének a megélhetési költségek – Bulgárián kívül.) A megállapodás ezen része potenciálisan tehát nagyon sok külföldön dolgozó munkavállalót érint.
Szó szerint ez így hangzik a megállapodásban: „a Bizottság javaslatot fog benyújtani a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet9 módosítására annak érdekében, hogy a gyermekgondozási ellátásoknak a munkavállaló lakóhelyétől eltérő másik tagállamba való kivitele esetén a tagállamoknak lehetőségük legyen arra, hogy az ilyen ellátásokat a gyermek tartózkodási helye szerinti tagállamban fennálló feltételekhez indexálják. A Bizottság úgy véli, hogy e feltételek magukban foglalják az adott tagállambeli életszínvonalat és az ott alkalmazandó gyermekgondozási ellátások szintjét is.”