Európában kevesebbet keresnek a nők


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Eurostat szerint javult a helyzet, de még mindig 16, 1 százalék a bérek közötti különbség. 


Bár a helyzet javult, a nők Európa-szerte még 2014-ben is átlagosan 16,1 százalékkal kevesebbet kerestek a férfiaknál, az ezt megelőző évhez képest a legnagyobb javulás Magyarországon mutatkozott – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) hétfői jelentéséből.

A nemek közötti bérszakadék mélysége nem változott lényegesen 2013-hoz képest, akkor 16,4 százalék volt a különbség átlagosan.

A 28 tagállamot tömörítő unión belül Észtországban volt a legrosszabb a helyzet, ahol 2014-ben 28,3 százalékos volt a bérszakadék. Ezt Ausztria (22,9 százalék), Csehország (22,1 százalék), Németország (21,6 százalék) és Szlovákia (21,1 százalék) követte – tudatta az Eurostat a március 8-i nemzetközi nőnap alkalmából közzétett friss helyzetértékelésben.

A közhiedelemmel ellentétben a helyzet közel sem a skandináv országokban a legjobb: a bérek közti különbség a vizsgált időszakban Szlovéniában (2,9 százalék), Máltán (4,5 százalék), Olaszországban (6,5 százalék), Lengyelországban (7,7 százalék) valamint Luxemburgban (8,6 százalék) és Belgiumban (9,9 százalék) volt a legalacsonyabb.

Munkajogi kérdés-válasz szolgáltatás

Használja kérdés-válasz szolgáltatásunkat és kérdezzen szakértőinktől, akik egyénre szabott segítséget nyújtanak az Ön számára 5 munkanapon belül. A kérdezési lehetőség mellett hozzáférést biztosítunk adatbázisunkhoz is, ahol több száz munkajogi kérdés-válasz közül böngészhet.

Részletes információ >>

A vizsgált országok többségében javult a helyzet a 2013-as adatokhoz képest. A legnagyobb javulást Magyarországon mérték, ahol egy év alatt 3,3 százalékponttal csökkent a férfiak és nők közti bérkülönbség. Magyarország 15,1 százalékkal jelenleg a középmezőnyben helyezkedik el.

A legnagyobb mértékben Litvániában és Portugáliában nyílt tovább a bérolló, mindkét országban 1,5 százalékponttal nőttek a fizetésbeli különbségek.

Az azonos munkáért járó azonos díjazás, az Európai Unió egyik alapelve, helyet kapott az 1957. évi római szerződésben is, majd 1975-ben irányelv tiltott meg minden díjazásbeli megkülönböztetést az egyenlő vagy egyenlő értékű munkát végző nők és férfiak között.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.

2024. október 1.

A munkajogi elévülés meghatározása és szerepe a gyakorlatban

Az elévülés, mint az idő múlásának jogi következménye nem csupán munkajogi fogalom, a többi jogterület, így a polgári jog vagy akár a büntetőjog is használja. Az elévülés intézményének célja, hogy az igények érvényesítését csupán meghatározott időbeli keretek között biztosítsa a felek részére, a már hosszabb ideje nyugvó állapotokat utóbb már ne lehessen bolygatni. Az elévülés beálltával maga az igény nem szűnik meg, azonban azt a továbbiakban már nem lehet bíróság előtt érvényesíteni, azaz annak teljesítését kikényszeríteni a másik féltől.