Foglalkoztatási támogatások: rendet teszünk (2.rész)


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapjának segítségével megkísérlünk rendet vágni a foglalkoztatási támogatások nehezen átlátható világában. Valamennyi támogatásról elmondható, hogy nem érhető el bárhol bármely munkáltatónak, így konkrét ügyekben az előzetes tudakozódás elengedhetetlen. Sorozatunk második részében a hátrányos helyzetű munkavállalók továbbfoglalkoztatásának támogatásáról, a szakképzettséggel rendelkező pályakezdő álláskeresők munkatapasztalat-szerzési támogatásáról, a munkaviszonyban állók képzési támogatásáról és a munkába járáshoz kapcsolódó helyközi utazási költségek támogatásáról írunk.


Sorozatunk első részét itt olvashatja.

Hátrányos helyzetű munkavállalók továbbfoglalkoztatásának támogatása

A támogatáshoz a munkáltatónak rendelkeznie kell a székhelye, illetve telephelye szerint illetékes járási (kerületi) hivatalnál munkaerőigény-bejelentéssel. A konkrét bértámogatási lehetőségekről az illetékes járási (kerületi) hivataltól kell érdeklődni, ls ide kell benyújtani a támogatás iránti kérelmet. A bértámogatás nem érhető el általánosan mindenkor és mindenhol az ország területén, ezért is fontos az előzetes tudakozódás – olvasható a Nemzeti Foglalkoztatsi Szolgálat portálján.

Hazai forrású támogatás esetén az tekinthető hátrányos helyzetű személynek, akit munkahelyének elvesztése fenyeget, és az ötvenedik életévét betöltötte, vagy legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik.

Az ő továbbfoglalkoztatásához csak akkor kapható támogatás, ha

  • az előző munkaviszonynak a munkaadó működési körébe tartozó okból, felmondással történő megszüntetéséről a munkavállalót írásban tájékoztatták, vagy

  • a határozott időre létesített munkaviszony a támogatás iránti kérelem benyújtását követő 90 napon belül megszűnik, és

  • a továbbfoglalkoztatást vállaló munkaadó a munkaviszony megszüntetését, illetőleg megszűnését megelőzően, vagy az azt követő 60 napon belül a munkavállalóval munkaszerződést köt.

A munkaadónak ezeken túl számos kötelezettséget kell vállalnia, amelyekről részletesen itt tájékozódhat.

A támogatási feltételek teljesülése esetén vissza nem térítendő támogatás nyújtható a hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatásához a munkabér és szociális hozzájárulási adónak legfeljebb 50%-ának megfelelő összegben, legfeljebb egy évre. A támogatás mellett más adókedvezmény – Rehabilitációs kártya, Munkahelyvédelmi Akcióterv támogatásai – is igénybe vehetőek.

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

Szakképzettséggel rendelkező pályakezdő álláskeresők munkatapasztalat szerzési támogatása

A támogatási lehetőségekről az illetékes járási (kerületi) hivataltól érdeklődhet; a támogatási kérelmet is hozzájuk kell benyújtani a kormányhivatal felhívása alapján. A támogatás nem érhető el általánosan mindenkor és mindenhol, ezért az előzetes tudakozódás nélkülözhetetlen.

Hazai forrásból folyósított támogatás esetén megfelelő munkatapasztalatot nyújtó munkahely az,
– amelynél a munkakör a pályakezdő álláskereső képzettségi szintjének megfelel, és
– a pályakezdő álláskereső egészségi állapota szerint a munka elvégzésére alkalmas, és
– a munkahely és a lakóhely között naponta – tömegközlekedési eszközzel – történő oda – és visszautazás ideje a három órát, illetve tíz éven aluli gyermeket nevelő nő és tíz éven aluli gyermeket egyedül nevelő férfi esetében a két órát nem haladja meg.

A támogatás annak a munkaadónak állapítható meg, amely vállalja a szakképzettséggel rendelkező pályakezdő álláskereső munkaviszony keretében történő foglalkoztatását napi legalább négy órás munkaidőben, legalább 365 napra.

Támogatható a foglalkoztatása annak a szakképzettséggel rendelkező pályakezdő álláskeresőnek, aki:
– legalább alapszintű szakképesítéssel vagy szakképesítést nyújtó középfokú iskolai végzettséggel rendelkezik,
– a járási hivatal által nyilvántartott álláskereső szakképzettsége a járási hivatal által meghatározott szakképzettségek körébe tartozik.

A támogatás mértéke a szakképzettséggel rendelkező pályakezdő álláskereső bruttó munkabére és a ténylegesen átutalásra kerülő szociális hozzájárulási adónak 50-100%-ig terjedhet. A támogatást a foglalkoztatás időtartamára, de legfeljebb 365 napra lehet megállapítani.

Munkaviszonyban állók képzési támogatása

A támogatás iránti kérelmet a képző intézmény ajánlatával együtt a képzés megkezdése előtt a munkaadó telephelye szerinti illetékes járási hivatalhoz kell benyújtani. A munkaviszonyban állók képzési támogatása nem érhető el általánosan mindenkor és mindehol, ezért is fontos az előzetes tudakozódás.

Azai forrású támogatást az a munkaadó igényelheti, aki olyan munkaviszonyban állót foglalkoztat, akinek a továbbfoglalkoztatása képzés nélkül nem biztosítható. Támogatható minden olyan foglalkoztatást elősegítő képzés, mely a szakképzési törvény hatálya alá tartozik, vagy hatósági előírások szabályozzák. Képzési támogatásként a képzési költség teljes vagy részbeni átvállalása és/vagy kereset-kiegészítés biztosítható.

A támogatás abban az esetben állapítható meg, ha
– a munkaadó írásban vállalja a képzésben résztvevőknek a képzés befejezését követő legalább a képzés időtartamával azonos továbbfoglalkoztatását,
– a munkaadó a képzés költségeihez hozzájárul vagy saját maga vagy képző intézmény bevonásával biztosítja a képzés lebonyolításához szükséges szakmai, tárgyi, technikai és személyi feltételeket, kivéve, ha a képzésben résztvevő munkavállaló a támogatás iránti kérelem benyújtásakor a 45. életévét betöltötte,
– a képző intézmény megfelel a jogszabályi feltételeknek,
– a képzés programja megfelel a jogszabályi feltételeknek.

Vállalkozás keretében működő munkaadó esetében a kérelem benyújtását megelőző három év alatt kapott (de minimis) csekély összegű támogatás nem haladja meg a kétszázezer eurónak megfelelő forint összeget, amelyről nyilatkozni kell.

Az uniós forrásokból finanszírozott képzési támogatásokról itt olvashat bővebben.

A munkába járáshoz kapcsolódó helyközi utazási költségek támogatása

A támogatás igénylőjének rendelkeznie kell a munkaadó székhelye, illetve telephelye szerinti illetékes járási (kerületi) hivatalnál munkaerőigény-bejelentéssel; ide kell a támogatási kérelmet is benyújtani. Ezen túl a foglalkoztatni kívánt személynek programrésztvevőnek kell lennie. A támogatás nem érhető el általánosan mindenkor és mindenhol; ezért nélkülözhetelen az előzetes tudakozódás.

Hazai forrásból helyközi utazás-támogatást igényelhet a munkaadó, valamint az a személy, aki nyilvántartott álláskereső. A támogatás legfeljebb egyéves időtartamra folyósítható. A helyközi utazási költség egészben vagy részben megtéríthető, ha a munkaadó,
– olyan személy foglalkoztatását vállalja, aki az illetékes járási hivatal által nyilvántartott álláskereső, és
– hasonló munkakörben foglalkoztatott munkavállaló munkaviszonyát a kérelem benyújtását megelőző hat hónapon belül – működési körével összefüggő okból – nem szüntette meg, valamint
– megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok – az Ávr. 82. § – ában foglalt feltételeknek.

A táogatás igényelhető, ha a munkáltató megtéríti a munkavállalónak a munkába járást szolgáló bérlettel vagy menetjeggyel való elszámolás ellenében azok díjának legalább 86 százalékát, illetve az szja-törvénybe foglalt, saját gépjárművel történő munkába járás költségtérítése címén elszámolható összeggel azonos költségtérítést.

Uniós támiogatási lehetőségekről itt olvashat.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.

2024. május 9.

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem Dabason a Prohuman cégcsoportnál

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.