GKI: nagy gond a kis cégeknél a munkaerőhiány


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jellemzően hazai piacra dolgozó, költségérzékeny cégek nehezen tartják meg a dolgozóikat.


Leginkább a 20 dolgozónál kevesebbet alkalmazó vállalkozások keresnek munkaerőt, a meglévő létszám negyedét tudnák még foglalkoztatni – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. szerdán, novemberi vállalati felmérése alapján.

Ezek a társaságok jellemzően hazai tulajdonosi körrel rendelkeznek, főleg a magyar piacra dolgoznak, és emiatt erősen költségérzékenyek. A gazdaságkutató szerint valószínű, hogy emiatt kisebb béremelésre képesek, ezért nehezebben tudják megtartani a dolgozókat. Az 5 és 20 közötti létszámmal dolgozó vállalkozások csaknem 600 ezer embert foglalkoztatnak Magyarországon.

A 20 fő feletti vállalkozások közül a legnagyobb munkaerőhiánnyal a 250-nél több embert foglalkoztató cégek küzdenek. A meglévő létszám 9 százalékát tudnák felvenni, így önmagában ezek a vállalatok összesen 63 ezer potenciális munkavállalót tudnának foglalkoztatni.

A probléma súlyos az 51-150 közötti munkavállalót foglalkoztató vállalatoknál is, amelyek 36 700-as hiányról számoltak be, ez a jelenlegi létszám 12 százaléka.

A 20-50 alkalmazottat foglalkoztató cégeknél 9, a 150-250 közöttieknél pedig 6 százalékos a létszámhiány.

 

Közölték: az 5-nél kevesebb embert foglalkoztató cégeket is beleszámolva – a becslések szerint – a vállalkozásoknál összesen 340 ezer dolgozó hiányzik.

Az ágazati bontás szerint a munkaerőhiány a könnyűipart, valamint az üzleti szolgáltatásokat érinti az átlagnál súlyosabban, a könnyűiparban a meglévő létszám 32 százalékát, az üzleti szolgáltatások területén a létszám 23 százalékát tudnák felvenni.

A közepesen nehéz helyzetben levő ágazatok közé tartozik a feldolgozó-, a gép-, az építő-, a fém- és az élelmiszeripar, valamint a kereskedelem, ezekben az ágazatokban a munkaerőhiány a létszám arányában 12-től 16 százalékig terjedő sávban mozog.

Legkevésbé a vegyipari cégek érzik a munkaerőhiányt – közölte a GKI.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 30.

A tavalyi év végéhez képest jobban aggódnak a munkahelyükért a magyar munkavállalók

Előző évhez képest minimálisan ugyan, de kissé visszaesett a magyar munkavállalók optimista percepciója az aktuális munkahelyük fennmaradásával kapcsolatban, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából. Az első negyedévben végzett felmérésből az is kiderül, hogy egy év alatt érzékelhetően lecsökkent az az időtáv, amelyet a megkérdezettek szerint a háztartásuk át tudna vészelni egy esetleges állásvesztés esetén.