Gyed munka mellett


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2014-től nem tiltja a törvény a gyed melletti munkavégzést a gyermek egyéves kora után. Sokaknak vonzó lehet az ellátás megtartása melletti visszatérés a munkába, ezért tekintsük át, milyen munkajogi szabályok alkalmazandóak a visszatérő szülőkre!


A változás alapja az egészségbiztosítási törvény 2014. január 1-jén hatályba lépett módosítása. Eszerint a gyermek egyéves kora után nem kizáró ok a gyermekgondozási díj (gyed) folyósítására, ha mellette a  jogosult díjazás ellenében munkát végez. Így nem kell választania a gyermeket nevelő munkavállalónak, hogy az ellátását veszi-e igénybe, vagy visszatér dolgozni.

Ha a gyermek egyéves már elmúlt, a gyed munka mellett is igénybe vehető. Fontos, hogy ez kedvező változás visszamenőlegesen lépett hatályba, azaz arra is alkalmazni kell, akinek még 2014 előtt állapították meg a gyedet.

Munkajogi szempontból a gyed melletti munkavégzés a következőkkel jár. A gyed idejére igényelt fizetés nélküli szabadság után a munkáltató köteles az eredeti munkaszerződése szerint – azonos munkakörben, munkahelyen – továbbfoglalkoztatni a munkavállalót. Visszatérési szándékát a munkavállaló 30 nappal korábban köteles bejelenteni. Ha ennél hamarabb kíván munkába állni, a munkáltató ezt is elfogadhatja, mindenesetre nem köteles továbbfoglalkoztatni a visszatérő szülőt, csak a bejelentéstől számított 30 nap elteltével.

A visszatérés szempontjából az egyik legfontosabb szempont, hogy a Munka Törvénykönyve csak a gyermekgondozási szabadságon lévő szülőnek biztosít teljes felmondási védettséget. Azaz, ha a kisgyermekes szülő visszatér a munkahelyére, már nem áll felmondási tilalom alatt. Az anyát és a gyermekét egyedül nevelő apát azonban a gyermek hároméves koráig egy bizonyos felmondási korlátozás még megilleti.

Eszerint a munkáltató a munkavállaló magatartása miatt csak akkor mondhat fel, ha az indok már a rendkívüli felmondást is megalapozná. Ez azt jelenti, hogy ebből az okból csak kirívóan súlyos kötelezettségszegés esetén lehet felmondani a munkaviszonyt. Ha a felmondás indoka a munkavállaló képességeivel, vagy a munkáltató működésével függ össze, a felmondás előtt a munkáltatót állás-felajánlási kötelezettség terheli.

Így a felmondás közlése előtt meg kell vizsgálnia, hogy a munkavállaló szerződés szerinti munkahelyén van-e a munkavállaló eredeti munkaköréhez szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör. Ha van, úgy a munkavállalónak fel kell ajánlani, hogy a munkáltató e munkakörben foglalkoztatja tovább. Felmondásra csak akkor kerülhet sor, ha ilyen üres munkakör nincs, vagy azt a munkavállaló nem fogadja el.

Nem maradnak tehát védettség nélkül a gyed mellett visszatérő szülők. Észre kell azonban venni e garancia néhány gyenge pontját. Egyrészt, a védettség elsősorban az anyát illeti meg, furcsa módon az apát csak akkor, ha egyedülálló szülő. Nem éppen modern felfogásra vall, hogy a törvény nem a szülők választására bízza, melyikük részesüljön a törvényi védelemben. Másrészt, a bemutatott szabályok csak nehezebbé teszik a felmondás indokolását, de nem zárják ki, hogy a munkáltató a visszatérés utáni legelső napon felmondjon.

A felmondás időzítése tehát nem, csak az indokolás alapossága vitatható. Sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy hosszabb távollét után nem nehéz kimutatnia a munkáltatónak, hogy a munkavállaló eredeti munkaköre már megszűnt, a munkahelyen pedig nincs másik betölthető megfelelő munkakör. Végül, az új munkakör elfogadásával minden más munkakörülmény is változhat. Például, a munkáltatónak nincs olyan kötelezettsége, hogy az eredeti szerződés szerinti bért garantálja az új munkakör mellett is.

Számviteli változások 2014
  • Először alkalmazzuk a mikrogazdálkodói beszámolót
  • A hibajavításokkal kapcsolatos gyakorlati tudnivalók
  • Milyen változásokat kell figyelembe vennünk a 2014-es üzleti évben?
  • Milyen hatása van  az új Ptk. hatályba lépésének  a számvitelre?

Értesüljön az újdonságokról, tegye fel kérdéseit szakértő előadóinknak dr. Andor Ágnesnek és Tomcsányi Erzsébetnek, jöjjön el 2014. február 25-én szakmai konferenciánkra!

A továbbképzésen való részvétel mérlegképes könyvelőknek, vállalkozási szakterületen, számviteli témakörben 8 kreditpontot ér.

Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

Bővebb információk és jelentkezés itt

A munkavállaló a visszatérését követő 60 napon belül megkapja a korábbi évekről bent ragadt szabadságát. Ez sok esetben igen komoly mérték is lehet, hiszen a törvény szerint a munkavállalót a szülési szabadságra és a gyermekgondozási szabadság első hat hónapjára is megilleti a szabadság, ami önmagában egy évnyi igénybe nem vett szabadságot jelent. Ha a munkaviszony megszüntetésre kerül, a fel nem használt szabadságot pénzben kell megváltani.

A gyermek hároméves koráig a szülő azt is kérheti, hogy a munkáltató őt az eredeti munkaideje felének megfelelő részmunkaidőben foglalkoztassa. A munkáltató a munkavállaló kérést semmilyen indokból nem utasíthatja vissza, amíg az a munkaidő felezésére irányul a gyermek hároméves koráig.

A részmunkaidőre áttérést a munkavállaló nem csak a szerződése szerinti munkakörére kérheti, hanem ha a fentiek szerinti állásfelajánlás utáni új munkakörben szeretne részmunkaidőben dolgozni, annak sincs akadálya. E lehetőség mérlegelése kapcsán persze arra is gondolni kell, hogy a munkaidő felére csökkentése a munkaidő mértékével összefüggő díjazások (pl. a havibér) feleződésével is járnak.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 30.

A tavalyi év végéhez képest jobban aggódnak a munkahelyükért a magyar munkavállalók

Előző évhez képest minimálisan ugyan, de kissé visszaesett a magyar munkavállalók optimista percepciója az aktuális munkahelyük fennmaradásával kapcsolatban, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából. Az első negyedévben végzett felmérésből az is kiderül, hogy egy év alatt érzékelhetően lecsökkent az az időtáv, amelyet a megkérdezettek szerint a háztartásuk át tudna vészelni egy esetleges állásvesztés esetén.